Miért én vagyok a gonosz kutyatartó, ha néha az orrára koppintok, mikor sok ember még azt is hagyja, hogy a kutya kitúrja az ágyából, aztán csodálkozik, hogy nevelési gondok vannak?

És ha rámorog egy kisgyerekre vagy odakap neki a kutya, akkor is majd csak hátat fordítsak neki? Hát azért vannak dolgok, amiért az én kutyáim is kaphatnak fülest, persze az alapvető módszer nem ez.

Én olvastam a Kutyapszihológiát, alkalmazom mind a mai napig és rengeteg dologban segített. De önmagában kevésnek bizonyult és voltak dolgok, amiken nem segített át, hogy kizárólag ezt a módszert használtam.

Később rájöttem, nem szabad mereven ragaszkodnom egyetlen módszerhez. Egyébként pont az volt szimpatikus Jan Fennel módszerében, hogy 100 % kényszer és erőszakmentes. De azt is megtapasztaltam, pont a saját merevségem és ennek következményeként a korlátok miatt, hogy a kutyanevelés, a kiképzés, meg úgy általában véve az állatokkal való foglalkozás megkívánja, hogy az ember legyen nyitott, rugalmas és alkalmazkodó. A nevelés és a képzés között különbséget teszek. Képzés során kizárólag jutalmazás jöhet szóba, addig, míg a kutya valamit bombabiztosan nem tud, a büntetés kizárt. A nevelés teljesen más. Nem verem a kutyáim, félre értés ne essék. de bizony szükség volt már arra, hogy egy megfelelő pillanatban adott, jól irányzott tasli elcsattanjon. Vagy lenyomjam a kutyám felekét a földre, amikor is ezzel az életét mentettem meg, hogy ne rohanjon ki az útra szeleburdiságában. Nem egy kedves mozdulattal tettem, de nem fájt neki. Vagy hogy egyszer megrántottam a pórázt úgy tiszta erőből, mert nekirántott egy villanypóznának, miközben szedtem föl a kakit és majdnem betört a fejem. Ha ekkor csak hátat fordítottam volna neki, meggyőződésem, hogy nem tanult volna meg adott helyzetekben önkontrollt gyakorolni magán vagy már nem is élne... És ez nemverés, csak jó pillanatba adott fizikai negatív visszacsatolás. Értett belőle, tudta, miért kapta, mert jó pillanatban kapta.

Én is úgy gondolom, attól vagyok ember, mert okosabb vagyok az állatnál. Ugyanakkor a saját tapasztalatomból tudom, hogy kell a rugalmasság és nem helyes egyetlen módszerhez mereven ragaszkodni. Mindig az adott KUTYÁHOZ és adott SZITUÁCIÓHOZ kell hozzáigazítani, hogyan büntetünk. Van, amikor a falkából kizárásnál vagy a hátat fordításnál, faképnél hagyásnál nincs hatékonyabb eszköz, de igenis vannak helyzetek, mikor egy füles ezeknél sokkal többet tehet, a kutya érdekében.

87%-osnak mondom:

Természetesen, ha rámorog egy kisgyerekre vagy odakap, az azt jelenti, hogy veszélyben érzi magát a kutya és meg is védi magát a gyerektől, mert ő saját magát tekinti falkavezérnek. Ha Te lennél a falkavezér és ezt a kutya is tudná, akkor teljes mértékben rád bízná magát, mert a falkavezér feladata, hogy megvédje a falkát. Vagy pedig agresszív a kutya vagy antiszociális, de szerintem ez a kettő már nem ebbe a témakörbe tartozik, mert ezeket a problémákat "egyszerű" neveléssel nem nagyon lehet megoldani, inkább rehabilitációval (ez inkább az agresszióra vonatkozik).

De kérdem én. Mire megyünk azzal, ha a kutya antiszociális, ebből kifolyólag rámordul valakire és taslit adunk neki ahelyett, hogy megfelelően szocializálnánk.... A taslizás és orrakoppintás csak átmeneti megoldás abban a néhány pillanatban, amíg az adott probléma fennáll, de ha azt akarjuk, hogy a kutya ne morogjon rá másokra, azaz ne féljen az emberektől, akkor bizony szocializálni kell, nem pedig felületesen "kezelni" a gondot.

Nem tudom, hogy te mennyi időt fordítottál a pórázhoz szoktatásra, de én rengeteget és az én kutyám bizony soha nem ránt meg engem. Nem figyel sem az emberekre, sem más kutyákra, macskákra, mert engem figyel folyamatosan, hogy kiderüljön számára, én merre szeretnék menni és milyen tempóban, vagy adok e neki valamilyen utasítást. Kénytelen engem figyelni, ugyanis nálunk én vagyok a falkavezér.

Különben meg, én nem tartom magam "merevnek". Igenis vannak elveim, vannak saját magamnak szabott szabályaim, amiket soha nem szegek meg, de bátran állíthatom, hogy ez nem merevség, hanem következetesség. Vannak élethelyzetek, amikor nem a rugalmasságot és a "lazaságot" kell előtérbe helyezni. Ha én is ilyen "rugalmasan" nevelném a kutyám, akkor az én kutyám is rámordulna kisgyerekekre, kiszaladna a kapun és csak úgy tudnám visszatartani, ha szétrángatom a testét, vagy tönkre rágná a biciklimet, mint a kedves kérdező kutyája....

És még hozzátenném, nem a hátatfordítós módszer az egyetlen és én nem is ragaszkodom hozzá. Van még ezer más módja annak, hogy megbüntessem a kutyát. Ha olvastál Jan Fennel-t és Kutyapszichológiát, akkor nyílván te is ismersz néhányat ezek közül. Bár megmondom őszintén elég nagy csalódás számomra az, hogy annak ellenére, hogy több könyvet is olvastál, mégis szükségét érzed, hogy alkazmad a testi fenyítést.

Nagyon sok olyan ember van, aki nem neveli meg kellőképpen a kutyáját, vagy nem fektet bele elég energiát, aztán amikor jönnek a pórázrángatós szituációk, akkor megy a taslizás-orrakoppintás és az ujjal mutogatás a kutyára és magyarázkodás, hogy... "Az én kutyám NEVELHETETLEN...." Nem, nincs olyan, hogy nevelhetetlen. Ha a kezdetektől sok energiát és időt belefektetve következetesen neveli valaki a kutyáját, akkor nincs olyan, hogy szétrágja a kanapét.... vagy rángat a pórázon, vagy a legidegesítőbb: "Nem jön oda, amikor hívom..." Pedig max 15 perc lenne megtanítani... Vagy amikor unalmában szét rág mindent és utána "az orrára koppintok, mert szétrágja a bicikliülést...." Könyörgöm, le kell fárasztani a kutyát, különben még a felhőket is lerágja az égről. Nem hiszem el, hogy nem ismeritek a mondást: "Fáradt kutya=boldog kutya,boldog gazdi."

15:11. 79%-os!

Értettem, amit mondtál, de volt egy-két nem teljesen világos mondatod (idéztem is tőled...), ami ellentmondásos volt. Ennek ellenére felfogtam, hogy nem vered a kutyád. :)

Különben minősítettél. Mindíg megmosolyogtat ez a mondat: nem minősítelek, minősítetted te már magadat.... :) Ez konkrétan egy burkolt minősítés, amit kényszeresen leírnak egyesek azt remélve eme mondattól, hogy sokkalta intellektuálisabbnak tűnnek, mint amilyenek a valóságban... :) Tehát Te ezzel mondattal -minősítéssel- minősítetted magadat és ezt folytathatjuk a végtelenségig... :D

Az, hogy egy adott szituációban kénytelen vagyok azonnal visszajelzést adni a kutyának a helytelen viselkedéséről, teljesen külön áll attól a folyamattól, ami a szocializáció. Én a gyereknek nem mondhatom, hogy most szocializálódik a kutyám, a kutyának viszont ott abban a szituációban értésére kell adnom, hogy ezt a viselkedést nem tűröm meg. Tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor hiába fordítok hátat neki, nem működik. A problémakezelés összetett dolog, ami egyrészt áll a mindennapi következetes kommunikációs metódusokból, rituálékból stb. a másik része pedig az adott szituációkban adott válasz-impulzusok a kutya viselkedésére.

Nem tudom, miért hiszed azt, hogy nem tanítottam láb mellett jönni a kutyám, ha nem ismersz? Nyilván valóan a rántást azért kapta, mert egy olyan dologról volt szó, amit már tudott, mégsem tartott tiszteletben.

A kutya nem robot, ha egyszer valamit megtanult, annak ellenére is újra és újra bepróbálkozhat azzal, meddig mehet el vagy elszínleli az alkalmi hülyét. A rangsor szintén nem egy olyan dolog, ami néhány napos-hetes munkával egyszer és mindenkorra el van döntve, pláne nem egy domináns kutyánál, aki újra és újra megpróbál majd visszatörni a hierarchiában. Erre mondom, mindent az adott kutyához, az adott szituációhoz kell illeszteni. Az a kutyám, aki valódi omega, az esetek 90 %-ában egy rosszalló tekintetemből mindent megért, nagyon ritkán kell akár csak erősebben rákiabálnom, taslit pedig mindösszesen kétszer kapott tőlem életében. Míg a másik, aki egy végtelenül domináns természet, bizony sokszor feladja a leckét és természetéből fakadóan keményebb, határozottabb bánásmódot igényel. Ő az a kutya, aki mikor úgy gondolja, hogy márpedig ő nem adja olyan könnyen a falkavezéri posztot, ha elfordulsz és faképnél hagyod, ő is elfordul és elmegy a másik irányba... Na ez például az a szituáció, amikor nem megy Jan Fennell és éppen mondjuk olyan környezetben vagyunk, amikor nem tudod kizárni a falkából stb. Ilyenkor van az, hogy egy határozott rászólás kíséretében meghúzom a kutyám grabancát például. Érdekes, mégsem halt bele és ilyenkor azonnal megadja magát, majd mint a kis angyal, úgy szót fogad. És még csak tasli sem kellett.

Jan Fennell nagyon sok nehézségen átsegített, de ahhoz, hogy ettől a kutyától a vezérséget átvegyem, önmagában kevés volt. Vernem sem kellett hozzá, de néha bizony elkelt a negatív visszajelzés, ha kellett, akkor a póráz megrántása által vagy a grabancát meghúzni vagy szimplán csak lenyomni a földre a kutyát. És be kellett vezetnem a kannát. Érdekes, hiába volt a terapeutával a szocializációs tréning, mit sem segített, pedig került egy vagyonba, aztán mióta bevezettem a flakont, nem hogy nem morog senkire, de mindenkihez odamegy simogatásért...

Nem vagyok az ortodox iskola híve, nekem az az elvem, hogy egyénre szabottan kell kiválasztani a megfelelő módszereket. Sosem tanítanám a kutyám a klasszikus munkakutyások módszereivel, klikkert használok, de ha a helyzet megkívánja, nem riadok vissza attól, hogy odategyek egyet a kutyának. ami sosem lehet brutalitás, sem igazságtalan.

Természetesen tiszteletben tartom az álláspontodat és minden elismerésem, hogy neked ez működik önmagában. Azért meg külön elismerlek, hogy minden kutyával tudod alkalmazni ezt a módszert.

Ugyanakkor a kérdezőt is megértem, én is szoktam hasonló kritikákat kapni, pedig távol áll tőlem a klasszikus iskola. Mégis néha elég csak annyi, hogy rászólok egy erőset a kutyámra, mert a járda szélénél póráz nélkül ül-re utasítottam, de ő mégis felállt, ha rászólok határozottan, már megy a duma, miért beszélek így azzal a kutyával... Őszintén? Lesz@rom. Nekem az a fontos, hogy a kutyám ne szaladjon ki az útra, nekem az a fontos, hogy bár sok szabály között él, így mégis szabadabb! Sokkal boldogabb kutyáim vannak így, mintha az egész életüket egy flexi pórázon élnék le hulla dagadtan és belefulladnának a majomszeretetbe. (Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy te majomszeretettel nevelnéd, csak azt, hogy attól, mert néha kapnak egy fülest, mikor megérdemlik, még boldog kutyák.)

Egyébként én azzal sem értek feltétlen egyet, hogy a morgás feltétlen vezérségi probléma lehet. A kutyáknál ez egy figyelmeztető jelzés, lehet szó arról is, hogy nem kér az idegen közeledéséből. A szocializáció és problémakezelés során azt tanítom meg a kutyának, hogy ezt másképp is tudtára lehet adni a tolakodónak, mondjuk azzal, hogy morgás helyett kitér. Csak hogy példánál maradjak. Én erre mondom a rugalmasságot (ami nem lazaság!, csak mert kiforgattad a szavam), míg te látatlanból minősíted a kutyám és a köztem lévő viszonyt, addig én próbálok itt érvelni neked, ahelyett, hogy egy könyvben olvasott szent dogmát fújnék és húznék rá mindenre. Elnézést, hogy ilyen csúnyán fogalmaztam meg ezt, ne vedd sértésnek.

Elismerem Jan Fennell munkásságát és a bálványai közé tartozik, de nekem a gyakorlat azt igazolta, hogy könyvből nem lehet megtanulni kutyázni és az ő módszere önmagában nem elixír mindenre, annak ellenére, hogy rengeteget segített, önmagában kevés volt nekünk. Örülök, hogy neked maximálisan és mindent kizáróan bevált.

De egyébként az is érdekes, hogy megvádolsz azzal, hogy nevelhetetlennek tituláltam volna a kutyáim. Mindegy is, nem vitatkozom veled, nem ismersz sem engem, sem a kutyáimat, sem nem láttad a gyakorlatban, mit hogy csinálok, és ez az oldal ill. az írott forma kevés ahhoz, hogy megismerd az elveimet és engem. Csak ezek tükrében nem értem, hogy tehetsz ilyen kijelentéseket, amik már megbocsáss, de az előző monológom után elég súlyosak.

Viszont továbbra is nyitott és rugalmas vagyok, ha gondolod, szívesen megnézem a gyakorlatban egy problémás kutyán a tudományodat, hátha tanulnék belőle. :)

Először is. Nem rendesen szocializált kutyát nem viszünk gyerekek közelébe addíg, amíg nem orvosoltuk a problémát. A szocializálásra vannak különféle módszerek, melyek nem veszélyeztetik egy ember vagy állat testi épségét sem. És ha mindezekkel megvagyunk, akkor nem fog félni az emberektől a kutya, így nem kell átmeneti megoldásként a taslit választanunk. És a szocializáció elérésének köze sincs a hátat fordítós módszerhez, az teljesen más szituációkban alkalmazandó. Másodszor, az ember azért ember, mert gondolkodik és igen, én az "utcalámpához rángatós" sztoriból arra következtettem, hogy nincs rendesen pórázhoz szoktatva a kutya. Viszont nem vádoltalak meg, hanem ezt mondtam::” Nem tudom, hogy te mennyi időt fordítottál a pórázhoz szoktatásra”… Ez nem vádlás, ezt nem is értem, hogy lehet félreérteni. Szó szerint úgy értettem a mondatot, ahogy az le van írva. Pontosan tudom, hogy a kutyanának minden nap szüksége van ismétlésre a nevelést és kiképzést tekintve egyaránt, ezt említettem is a kérdezőnek, hogy a folytonosságban van a kulcs. Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy a „falkában” elért rangom nem megdönthetetlen, ezért is tartom „rövid pórázon” a kutyát, és pont ebből a szempontból vagyok sokkal inkább következetes, mint rugalmas, mert vannak olyan helyzetek a nevelésben, amikor nem lehet engedményeket tenni és van, amikor lehet. Ezt nekem nem kell, hogy bárki mondja, mert tudom én jól.

Azt is tudom, hogy a nevelés módja, az adott szituációtól és kutyától függ, hisz nekem két teljesen ellentétes kutyám van. Az egyik kutya egyszerűen nevelhető, mert nagyon befogadóképes, éber és a domincia legkisebb jelét sem mutatja. Sőt olyannyira kezesbárány, hogy a vacsoráját ki vehetem a szájából. A másik kutya ellenben egy befogadott kutya, nagyon agresszív (VOLT) emberekkel és kutyákkal is, rendkívül domináns és akaratos. Nekem mégis sikerült emberi módszerekkel, tasli és (ne szépítsünk) verés nélkül egy kiegyensúlyozott, nyugodt kutyát faragnom belőle. Ha egy kutya nem hajlandó kimenni a szobából, hiába kéred először szépen, aztán határozottan, akkor nem hátat kell fordítani neki vagy megrángatni,(!!!) hanem a testeddel kell kikényszeríteni őt a szobából. És egy domináns kutya esetében ez harapásokkal is járhat, de mindenféleképpen hatásos és célszerűbb, mint megütni vagy ráncigálni. Hisz mindenki ismeri a mondást: Az erőszak erőszakot szül. És én ezt elkerülendő nem is emeltem még egyszer se kezet a kutyáimra. Hanem előrelátóan gyártottam magamnak védőfelszerelést és úgy kényszerítettem őt a testemmel bizonyos helyzetekben. És hiába harap meg, ha én tudom, hogy nem szerzek sérülést (mert véd a felszerelés) és tudod mi történt? Feladta!!! Ami nagyon nagy áttörés egy bántalmazott, domináns, agresszív kutyánál. És amint feladta, meghátrált és azóta ha kiküldöm a szobából ki is megy. És mindezt fenyítés nélkül megoldottam. Persze mindkettőnknek stresszes volt az a néhány másodperc, de mindkettőnknek megérte, és lelki sérülés nyomait sem mutatja a kutya, inkább a „gyógyulás” egyértelmű jelei mutatkoznak rajta azóta is. És nagyon gyorsan fejlődik pozitív irányba. Szóval magamból kiindulva gondolom, hogy ha nekem sikerül, akkor másnak is sikerül, csak meg kell próbálni. Kitartás kérdése...

Különben nem azt mondtam, hogy a szakkönyv az Szentírás. Csak egy jó kiindulási pont. Egy jó alap, hogy el tudjuk sajátítani a technikákat. Mert ha valakinek ötlete sincs, hogy lehet megtanítani a kutyának a behívást, akkor ne mondd nekem, hogy nem lenne célszerű elolvasni legalább egy könyvet… Vagy amikor fin*gja sincs róla, hogy miért rágja szét a kutya a bicikliülést. Akkor nem „verni” kellene, hanem lefárasztani a kutyát fizikailag és mentálisan is. Hiszen ők is unatkoznak. De ezt mind tudná, ha legalább egyszer forgatott volna a kezében egy szakkönyvet.

A morgásról meg annyit, hogy ezt is a helyzet hozza. Van legalább 10 féle morgás. Nyűgös morgás, Fáradt morgás, Gyanakodó morgás, Félek morgás…stb Csak mivel egyértelműen a gyerekkel hoztad kapcsolatba a morgást így rögtön szöget ütött a fejembe, hogy meg akarta védeni magát a gyerektől a kutya. Persze most is előfordulhat, hogy tévedtem.

Köszönöm, én is próbálom tiszteletben tartani a te álláspontodat. Viszont én a kérdezőt egyáltalán nem értem meg. Feltesz egy kérdést, így az ember arra asszociál, hogy nyitott az új javaslatokra, vagy kiváncsi, hogy esetleg mit csinál rosszul. Ehelyett minden építő jellegű kritikára indulatosan reagál és 10 körömmel kapaszkodik abba a módszerbe, ami eddig sem vált be neki. Erre nem tudok mit mondani… … …

Mert mint mondtam, csak kivételes kutyák "tolerálják" a testi fenyítést és csak kevés kutyánál válik be ez a módszer. A te kutyád pl.: ezek közé tartozik (azt hiszem legalább is, hogy eredményesek a módszereid)

A kutyádat nem szerettem volna minősíteni, ha megtettem, elnézést kérek, inkább csak nagy általánosságban beszéltem az olyan gondokkal küzdő kutyákról, amilyeneket te megemlítettél. Nem konkrétan a te kutyád volt előtérben. Mert például a te kutyád nem rágta szét a bicikliülést, ebből is rájöhettél volna, hogy nem a te kutyádról van szó, hanem a „problémás” kutyákról és véletlenszerűen példálóztam azokkal, amiket te említettél. És egy perce sem gondoltam, hogy a nevelési technikáid arra utalnak, hogy nem szereted a kutyád. A kettő nem függ össze.

Utoljára pedig: én azt nem értem, hogy miért „pancsolsz” bele egy beszélgetésbe, ha utána ezzel a mondattal távozol: „Mindegy is, nem vitatkozom veled, nem ismersz sem engem, sem a kutyáimat, sem nem láttad a gyakorlatban, mit hogy csinálok, és ez az oldal ill. az írott forma kevés ahhoz, hogy megismerd az elveimet és engem.” Pont, hogy erre való ez az oldal, hogy megismerjük egymást, egymás nézeteit, elveit…stb. De ha te nem tartod érdemesnek ezt az oldalt arra, hogy nyíltan beszélj, akkor fölösleges volt az összes szó, amit elfecséreltünk egymásra. És nem tudom (már elnézést), hogy milyen kijelentéseimről beszélsz, ami ennyire felháborít. És azt sem tudom, miért hiszed, hogy mi vitatkozunk, én egyáltalán nem így látom, szerintem ez a beszélgetés inkáb hasznos eszmecsere-információcsere... De lehet, hogy csak számomra.

Akkor kb. az utcára sem lehetne kivinni egy nem eléggé szocializált kutyát, mert bármikor jöhet szembe egy kisgyerek. Jah. Hiába lenne szájkosár rajta, attól még moroghat. Nem arról van szó, hogy gyerekek közé viszed-e, mert ha gyakorlatiasan szemléled a dolgot, bármikor, akár a kutyafuttatóba is hozhatja a gyerekét valaki, nem gondolod? Akkor ki sem vihettem volna az utcára?

Csak megjegyzem, ez a probléma már a múlté nála, bár nem rohan minden gyerekhez játszani, de most már békésen elvan a társaságukban.

Meg azt is megkérdezném, ha sosincs szembesítve a kutya a félelme tárgyával, mégis hogyan szocializálod? Gyerekek fényképét mutogatod neki? Elmondom, úgy csináltam, hogy találkoztunk olyan gyerekekkel, akik – természetesen a mi felnőtt felügyeletünkkel – nem piszkálták a kutyát, szépen elvoltak a társaságunkban. Ott volt több kutya is, akik gyerekbarátak voltak, nem féltek, a gyerek azokkal játszott, enyémet békén hagyta. Én a kutyámmal azt csináltam, hogy közel voltam vele a gyerekhez és dicsértem, ha láttam rajta, hogy nem fél és óvatosan odamerészkedik szimatolni. Füles az ilyen gyakorlatok közben sosem járt neki, de nem is morgott, mert a gyerek is békén hagyta, így nem hogy nem kellett morognia, hanem pozitív élményei lettek és rájött, hogy nem bánt a gyerek. Füles vagy rászólás mondjuk olyan helyzetben volt, ha sétáltunk a járdán, fölbukkant egy gyerek, aki hirtelen minden kérdezés nélkül odarohant hozzá, mereven a szemébe bámulva akarta simogatni. Erre majdnem odakapott, puff, pofon. Igen, valahol a kutyától jogos volt, de ezt nem lehet hagyni. Emellett nem a füles az önálló megoldás, ezzel párhuzamban folytak a futtatón a szocializációs gyakorlatok a többi kutyás gyerekeivel, akik tudtak kutyák között viselkedni, plusz a falkasorrend helyretétele. Mindegy, nekünk segített ez a módszer, probléma megoldva. Nem játszik a kutya gyerekekkel most sem, de amelyik nyugodt, annak hagyja magát cirógatni, amelyik rámenős, attól elhúzódik, morgás nélkül. Én ezzel elégedett vagyok, úgy gondolom, sikeres volt a szocializáció. Nem minden kutya szeret gyerekekkel játszani, az, hogy ezt elértem, ahhoz képest régen milyen volt a kutyám, nekem ez teljes siker.

Abban egyébként jó a meglátásod, hogy még nem volt a másik rendesen pórázhoz szoktatva, ugyanakkor az ül-marad maximálisan meg lett neki tanítva. Kamasz kutya, szeleburdi, abban a korszakban van, mikor újra próbálkozik a hierarchiában előre jutni, valahol teljesen normális az, hogy bepróbálkozik nem engedelmeskedni. Több szakirodalom foglalkozik a kutyák kamaszkorával, tehát ezen semmi meglepő nincs, viszont most kell nagyon megfogni, hogy a későbbiekben ne legyen dominancia probléma. Nem halt bele egy figyelmeztető rántásba, egyből tudta, mi a dolga, azóta meg mondjuk eltelt pár hónap és megtanult laza pórázon közlekedni. De hát a te kutyád biztos tökéletes és sosem próbálkozott be, hisz te vagy A Falkavezér…(Megnézném azt is, mikor két kutyát tartasz rövid pórázon és közben szeded fel a kutyaszart. Nekünk ilyenkor van az ül-marad, fél kezemre akasztva a póráz, másik kézben zacsi. Pech, hogy pont egy ilyen helyzetben gondolta a kutya, hogy bepróbálkozik nem engedelmeskedni, mert ha nincs pórázon, megúszta volna egy rákiabálással és a feladat újrakezdésével, így viszont azt kapta cserébe, amit ő osztott ki nekem, nevezetesen elrántott, én meg abban a minutumban visszarántottam. Úristen, tényleg állatkínzó barbár igazságtalan brutális gazda vagyok…)

Azt meg még mindig nem értem, miért gondolod, hogy verem a kutyát, mint ahogy írod egyik mondatodban.

Szerencsére engem mondjuk egyik kutyám sem akart még megharapni, a kaját is bármikor kiszedhetem mindkettő szájából. Életükben egyszer morogtak meg, mikor el akartam venni a rágójukat, na nekem ez egy olyan helyzet, amikor ment a füles – és nem verés!!! – azóta elég csak annyit mondanom, hogy „köpd ki” és oda is adja a kajáját, ha kell, nincs semmi morgás. Bár az is hozzátartozik, hogy nem vagyok bunkó a kutyával, nagyon ritka az, hogy evés közben piszkáljam és nyomós ok kell hozzá. Először mindig én eszem, aztán a kutyák, és mint ahogy a falkában is, ha az alfa jól lakott és jönnek a többiek, akkor a többinek is szent az étel, így én sem piszkálom őket evés közben. Magam részéről egyébként nem is értek egyet azzal, hogy a fensőbbségemet azzal mutassam ki, hogy elvegyem a kaját majd visszaadjam, had egyen nyugodtan a kutya. Azt viszont elvárom tőlük, ha sertepertélek köztük, mikor esznek, ne morogjanak meg, de azt is tudatosítottam bennük, hogy ne habzsoljanak, nem veszem el tőlük, ehetnek nyugodtan.

Mondjuk az elég vicces, hogy védőfelszerelést gyártasz magadnak, hogy kitessékelj egy domináns kutyát a helyiségből, nehogy megharapjon. Már bocs, de tényleg nagy tekintélyed lehet, ha erre van szükséged. (Nem mellesleg az enyém is egy bántott, örökbefogadott, de domináns eb.)

A dolgok megrongálását illetően maximálisan egyetértek veled, az ilyen problémáknál nincs létjogosultsága a taslinak, inkább a rangsor helyretételének és alapos kifárasztásnak. Aki ezért megveri a kutyát, azt én verném meg.

Mindent összegezve, a vitát nem veszekedésnek értem, hanem eszmecserének és örülök, hogy a végszóban pozitív kicsengése lett. Ha hevessé váltam, akkor elnézésedet kérem. A beszélgetésbe nem belepancsolni szándékoztam, hanem hozzátenni egy véleményt, egy álláspontot, amivel úgy gondolom, nem szegtem meg az oldal használatának szabályait… Az, hogy végül miért gondoltam úgy, hogy kiszálljak, azért van, mert úgy láttam, értelmetlenné kezd válni az eszmecsere.

Nyilván minden embert fölkavar, ha látatlanból megítélik.

Ezúton pedig, az előző mondatommal magyarázva, bocsáss meg, hogy ez a hozzászólásom is ingerülten kezdődött, most már nem szeretném átszerkeszteni, de nem vedd indulatos visszatámadásnak. Bár ezek után ez a kijelentésem viccesnek tűnhet. :D

Nekem is nagyon tanulságos ez a beszélgetés, tulajdonképpen nem is azért, mert egymást meg akarnánk az igazunkról győzni, hanem mert azzal, hogy az ember az álláspontját érvekkel meg kell, hogy védje, vizsgáztatja azt, hogy valódi tudás birtokában van-e.

05:01 pedig nagyon jó leírta a lényeget, most olvastam el. Úgyhogy piszkálódást be is fejeztem… Tanulságos volt a beszélgetés, tényleg.