Sikeres férfi miért csak az aki: mérnök, programozó, ügyvéd stb.?

Kérdező!

A kérdés nem értelmetlen alapból, de ebben a formában nagyon nagy túlzás.

Még akkor is ha a sikert csak a végzettségben, munkában mérjük!!!!!!

Ha meg másban is mérjük, akkor pedig főleg.

Bőven van olyan végzettség amivel nagyon jó fizetésű, presztizsű, komoly állásokat tölthetsz be. De akár elég egyszerű kis hivatali munkát is, sokkal kevesebb pénzért.

Ilyen például a jog.

Közgazdász végzettség sokféle van és akár ugyanazzal a végzettséggel is lehet valaki egy egyszerű irodista vagy akár nagyon jól kereső, komoly beosztásban lévő szakember.

És még csak nem is főnök az ember!!!

Mérnökök:

Építészmérnök, építőmérnök bizony nagyon komoly végzettség, büszke lehet magára aki elvégzi.

DE! Hatalmas vergődés a szektor. Sokan nem is keresnek jól, hatalmas teher rajtuk, munkásokkal, művezetőkkel veszekednek, csak erőlködnek, olyan feladatokat látnak el amit kívülről nem gondolnák, hogy a "mérnök úr ezt csinálja?".

A mérnök közül is csak néhány az amire igaz, hogy hú, de menő, meg nagyon pénzes foglalkozás.

Ugyanazzal a végzettséggel lehet az ember ilyen is meg olyan is.

És nem hazudnak, tényleg azok!

És még rengeteg mindenről lehetne beszélni.

Bőven van még szempont.

Nagyon csúnyán el van torzítva amit kérdeztél, még ha részben jogos is a gondolat.

A sikeresség tényét, sőt annak mércéjét is az határozza meg, hogy mit is tekint valaki sikernek. Mint annyi más szubjektív téma esetén itt is minden nézőpont kérdése. Nincsenek alapvetően mindenki szerint jó és rossz dolgok, csak olyanok, amik egyik ember megítélésében inkább jónak, másiknak inkább rossznak számítanak.

Alapvetően a siker leginkább azt jelenti, hogy különféle problémákat kihívásokat sikerül megoldani. Általában mindenkinek más típusú problémák jelentenek kisebb vagy nagyobb kihívást és általában mindenki azt értékeli többre, amire ő kevésbé képes és ami neki is megy, azt hajlamos alapvetőnek tekinteni, hiszen ő is képes rá, miért ne lenne mindenki más is?

Tipikus példa erre pl. a jogosítvány. Mivel ma már szinte mindenkinek van/lehet jogosítványa és kocsija, szinte teljesen általános nézet, hogy attól nem több valaki, ha van jogsija, meg egy akármilyen kocsija. Ez szinte alap elvárás és inkább kevesebbnek tekintik azt, aki ezt a többség által teljesített szintet sem hozza. Nem feltétlenül mindenki ítéli el a hiányát, de előfordul. Extrának meg egyre kevésbé tekinti bárki.

Persze az sem mindegy, hogy ki hogyan viszonyul ehhez az adottsághoz, tulajdonsághoz. Akinek az életében szívást és megoldhatatlan problémát jelent a jogsi hiánya, emiatt nem tud megoldani helyzeteket, ott egyértelmű hátránnyá válik. Akinek az élethelyzetei nem is indokolják, hogy szüksége legyen rá, vagy annyira flottul mindent meg tud oldani kocsi nélkül (pl. mert nem gond neki taxizni, ha mégis szükség van a kocsira), akkor nem feltétlenül kell hátrányként jelentkeznie. Persze ugyanez a példa autó vezetés helyett a sokkal kevésbé jellemző nyelvtudással egészen máshogy nézne ki...

Az is fontos tényező, hogy az emberek többsége még mindig hagyományosabb munkakörökben dolgozik. Kitanul valamilyen szakmát valamilyen szinten, szerez benne valamilyen végzettségeket, ezek révén talál valamilyen állást és próbál abban a munkakörben, lehetőleg ugyanazon a munkahelyen minél tovább dolgozni, abban bízva, hogy ezzel hosszú távon biztosított és kiszámítható az élete, minél kevesebb meglepetéssel kell számolnia.

Ma már egyre többen élnek ettől kicsit eltérve gyakrabban munkahelyet váltva, vagy akár nagyobb mértékben eltérve akár több féle munkahelyen párhuzamosan is dolgozva, vagy akár mellékesként, akár fő tevékenységként valamilyen vállalkozásban. Egyre elfogadottabb, hogy valakinek kevésbé előre tervezhető, kiszámítható az élete. De mivel még mindig a főállású, alkalmazott lét a domináns, az emberek többsége még mindig ebben gondolkodik A megoldásként. Személyes tapasztalatok függvényében ki kevésbé, ki jobban nyitott a szabadúszó, vállalkozó életmód iránt. Ráadásul a futár és taxis munka tipikusan a két rendszer között félúton van, mindkettőből inkább csak a hátrányokat összefogva. A vállalkozás kockázataival bármikor munka nélkül maradhatsz. Viszont a vállalkozással járó saját ügyfeleid, komolyabb üzleti döntéseid nem nagyon vannak. Jobbára csak 1-2 nagyobb cégnek dolgozol be és szinte teljes egészében rajtuk múlik, hogy van-e munkád vagy sincs, mintha alkalmazott lennél. Csakhogy az alkalmazotti viszonnyal járó biztonság, céges eszközök, költségtérítések, fix munkarend, se fizetett szabadnap, fizetett szabadsággal és minden egyéb előny nélkül. A betegszabadságról, nyugdíjról és egyéb hosszú távú gondoskodásról ne is beszéljük. Éppen ezért érthető, ha valaki nem tekinti feltétlen sikernek a futár munkát.

Nagyon sokat számít, hogy te magad hogyan viszonyulsz a munkádhoz és élethelyzetedhez. Abból, ahogyan előadod, mi a munkád, vajon az jön át a másiknak, hogy sikertelen vagy, mert csak kényszerből csinálod és ennél jobbra nem futja neked. Vagy esetleg élvezed, hogy rugalmas az időbeosztásod, akkor dolgozol, amikor akarsz és így jut időd más dolgokra, amik neked fontosak. Hogy bringával száguldozhatsz a városban, amivel olyan edzett leszel munka közben, hogy mások képtelenek annyi pénzt kondi teremre költeni, hogy felvegyék a versenyt. Na meg az sem árt, ha van valami jövőképed is, mert addig oké, hogy most jól megélsz belőle és még élvezed is, de látod-e magad előtt, hogy mindez hova vezet, hogyan tovább az életben? Mert lehet, hogy 30 évesen még oké a futár munka, de leszel 40-70-akármennyi is. Ezt a munkát nem lehet a végtelenségig csinálni, mennyire vannak alternatív lehetőségeid, megoldási terveid, stb. Ezért tipikus állásinterjús ÉS ismerkedő kérdés, hogy "hol látod magad 10-20 év múlva". Mert ha sikeres vagy, a helyeden vagy, akkor látod magad előtt, merre vezet az utad, a pillanatnyi helyzeted hogyan szolgálja a hosszabb távú céljaidat, hogyan illeszkedik ez a mostani állapot a jövődbe, mennyire vagy sikeres a terveid megvalósításában. Ha viszont csak azt látod, hogy most itt vagy és majd lesz valahogyan, de fogalmad sincs, hogyan, az inkább csak a pillanatnyi túlélésben siker, nem a hosszú távú célokban.

Szerintem ez a főleg párkeresési ismerkedésre jellemző sikeresség szempont leginkább abban mérendő, hogy te magad elégedett vagy-e, sikeresnek érzed-e magad a saját életedben és ezt az érzést mennyire vagy képes hitelesen átadni másoknak. Ha te elégedett vagy az életeddel, akkor könnyebben tekint más is sikeresnek.

Ha nagyon eltér az értékrendetek, világképetek, akkor lehet, hogy valaki nem tekinti sikernek, amit te igen. Viszont akkor nem biztos, hogy van egymással dolgotok és inkább mást kell keresni. Persze azon is mindig érdemes elgondolkodni, hogy a saját helyzetedben mennyire lehet értelme a másik szempont rendszerének. Mert lehet, hogy a te életedből pl. nem hiányzik egy jogsi, de a kapcsolatotokban már tényleg nem ártana, indokolt lehetne. Itt akár lehet az is a siker mércéje, hogy mennyire vagy képes elsajátítani a másik szempontjait, értékeit és alkalmazkodni hozzájuk.

Lehet pl. hasonló az is, hogy eddig nem zavart, hogy nem tudtál főzni és vacakokat eszel, viszont a másik miatt megtanulsz főzni, mert ő szereti a finom kajákat és te meg akarod őt lepni ilyenekkel. Viszont, ha ez nem magától jön és magadévá sem tudod tenni önként a másik értékeit, igényeit, akkor könnyen külső kényszerré, elnyomássá is válhat, hogy olyasmiket vagy kénytelen csinálni, amik neked nem fontosak, nem értékesek, csak a másik rád erőlteti. Megint csak visszakanyarodtunk oda, hogy olyat érdemes keresni, akivel minél közelebb vannak egymáshoz az értékek.

Nem feltétlenül baj, ha valaki sokat dolgozni, nem feltétlenül baj, ha valaki folyton otthon van, viszont mindkettő mehet a másik agyára, hogyha nem sikerül az értékeket és igényeket összehangolni egymással, hogy a másiknak is megfeleljen az ahogyan csináljátok a dolgokat.

Ahogy már írták, egy párkapcsolatban fontos szempont (ösztönösen is, meg tudatosan, praktikusan is), hogy mennyire képes valaki megfelelő családi fészket, otthont, biztos jövőt teremteni. Egy önbizalom hiányos, önmagát nem sokra értékelő, határozatlan, sikertelen ember kevésbé képes elhitetni bárkivel, hogy ő képes erre. (Nem csak férfiban, nőben is ugyanúgy igaz ez. Persze sok férfinak bejön, hogy ő lehet a megmentő, a gondoskodó, de azért alapvetően egy problémák megoldására képtelen, folyton csak panaszkodó, hisztis nővel legalább annyira nem vidám az élet, mintha a férfi képtelen összeszedni magát.)

Ezért keresi az ember azt a társat, aki leginkább passzol a saját világképéhez, akivel nagyjából hasonlóan gondolkodnak a világ dolgairól. Akivel jól kiegészítik egymás hiányosságait, így a nehézségeket legalább együtt esélyesebb átvészelniük. Mert az evolúció és az élet is végső soron arról szól, hogy jönnek mindenféle kihívások, amiket együtt könnyebb megoldani, mint egyedül.

Van, aki anyagiak mennyiségében, pozícióban, beosztásban, titulusokban, végzettségekben méri a sikert. Másoknak többet számít egyéb szempontokban megnyilvánuló nyugalom, kényelem, biztonság számokban nem feltétlenül mérhető érzése. Általában akik konkrét számokat, beosztásokat, pozíciókat rendelnek a dolgokhoz, azok is ugyanúgy a nyugalmat, biztonságot keresik, csak ők inkább ezekben a dolgokban gondolják, hogy megtalálják.

Van, akinek attól sikeres/értékes valaki, hogy képes volt bizonyos vizsgák jelentette akadályokat leküzdeni, megszerezni azok papírjait, minősítéseit és mivel számára ez jelent valamilyen sikert, ezért másokat is abban mér, hogy "ha nekem ment, akkor másnak is mennie kell, mert aki nem képes még ennyire se, mint én, azt kevesebbre tartom".

Mások kevésbé ebben mérik a dolgokat - főleg, ha már találkoztak olyannal, aki nagyon kilóg ebből a világképből, akár bunkó/szemét diplomásokról, akár meglepően tájékozott nem diplomás, vagy akár érettségizetlen emberekről van szó, vagy akár olyanokról, akik nyelvvizsgával se tudják jól beszélni a nyelvet, amiről papírjuk van, míg mások nyelvvizsga nélkül is beszélhetik akár anyanyelvi szinten.

Nagyon sokan egyébként a saját siker mércéjükkel sincsenek tisztában. Rengetegen hajszolnak olyan célokat, amiktől remélik, hogy megoldják a problémáikat, de ha több időt fordítanának önismeretre és helyzet értékelésre, akkor rájönnének, hogy pont nem abba az irányba mennek, amerre a megoldásokat találnák. Sokan hajszolják a karriert, beosztásokat, elismeréseket, miközben egyre boldogtalanabbá válnak az életükben. Egyre többet áldoznak fel a magánéletükből a sikerekért és észre sem veszik, hogy pont ezért nem találják a nyugalmat, emberi kapcsolatokat, amiktől elégedettek lehetnének.

Nagyon sokan hajszolják a pénzt abban a reményben, hogy az mindent megold és valóban sok mindent meg is lehet vele oldani, főleg ha jól tud bánni az ember vele. Csakhogy a legsúlyosabb szociális, mentális, közérzeti, egészségügyi és egy csomó más problémát nem lehet a pénzzel sem megoldani. Pl. ha olyan emberek vannak körülötted, akikkel nem érzed jól magad és nem tudsz olyan társaságot, párt találni, akivel egy hullámhosszon vagytok, hasonló dolgok érdekelnek titeket, jól kijöttök, azon nincs az a pénz, ami képes segíteni. Sokkal több féle pótszert tudtok venni, amikkel ezt megpróbálhatjátok elfelejteni, sokkal több féle helyre elmehettek, hátha közben majd kevésbé tűnik fel, hogy nem vagytok boldogok, de ha emberileg nem stimmeltek, akkor a pénz nem fog semmit megoldani belőle.

Nem véletlen, hogy egy csomó ember száll ki a multis irodai mókuskerékből és megy kisebb cégekhez, vagy akár kis vállalkozásokhoz dolgozni, vagy akár saját céget alapítanak, hogy ne mások elvárásai, szabályai és értékrendje szerint kelljen élniük. Persze egy csomó vállalkozó meg inkább elmegy alkalmazottnak kisebb, vagy nagyobb cégekhez, mert az sem való mindenkinek, hogy a cég összes problémájával ő küzdjön, mikor ezek jó részével nem szeretne foglalkozni, csak egy-egy részterülettel.

A legfontosabb az önismeret, felfedezni, hogy mi az amit tudsz, akarsz és képes is vagy csinálni, mik a saját érték mérőid, főbb tulajdonságaid és aztán megkeresni azokat magad köré, akik ezekben az alap értékekben osztoznak, illetve megfelelően kiegészítitek egymás hiányosságait, hogy együtt jobban tudjatok működni, mint külön-külön.