Miért baj, ha nem akarok akármilyen nyári munkát
elvállalni?21/L
Figyelt kérdés
Végeztem a vizsgáimmal, szóval most szeptemberig tulajdonképpen semmi dolgom. Én szívesen elmennék addig dolgozni, de azért akármit, akárhol, akárkikkel nem szeretnék. Vidéken élünk és itt nincsen sok lehetőség, nyilván kevés a cég is, itt nincsen turizmus, nincsenek diákszövetkezetek sem stb., szóval nem úgy működik mint egy nagyvárosban. Már mezőgazdasági munkákat sem igazán szoktak hirdetni, meg vannak a bejáratott brigádok (kb. a közmunkások szoktak menni, illetve a helyi cigányok) és már eleve kevés is az ilyen munka. Az önkormányzatnál szokott lenni nyári diákmunka, de 90%-ban középiskolások járnak csak és kiküldik őket a közmunkásokkal együtt gazolni, szemetet szedni stb. és valami jelképes összeget kapnak csak (a munka végén kapnak enni-inni, vetítenek nekik egy filmet és úgy gondolják, hogy akkor ezzel vannak kifizetve). Ezen kívül még apukám munkahelyére lehet menni pl. matricát ragasztani vagy üvegeket törölgetni napi 1000 forintért, az egyik helyi szociális intézmény dolgozóival (mozgássérültek, értelmi fogyatékosok stb.) együtt. Ezek közül nekem igazából egyik sem szimpatikus, és ha csak ilyen lehetőségeim vannak, akkor már inkább elfoglalom magam valamivel. Viszont a családnak ez nem tetszik, mert ennyi idősen már lehetne dolgozni, a testvéreim és az unokatestvéreim is dolgoztak (csak nekik mondjuk volt normális munkájuk...), jól jön a tapasztalat stb., de ők sem tudnak jobbat mondani ezeknél, szóval nem is értem őket.
Hát ilyen álláshirdetést sem láttam még itt soha sem, sőt pl. utazási iroda kapásból nincsen. Eleve nem értem, hogy ha nem hirdetnek meg egy állást, akkor hogy mész oda, hogy márpedig itt akarsz dolgozni, a legtöbb helyre be sem engednek csak úgy.
Nyelvet tanítani nem tudnék, sosem csináltam, sosem tanultam és nincs is hozzá semmi anyagom.
2020. jún. 1. 20:51
42/118 anonim válasza:
Mindenre van kifogás. Irodàban már dolgoztál, hogy annyir ott akarsz munkát találni?
Semmit nem dolgoztál még, vagyis semmiben nincs tapasztalatod...annyira nyilvánvaló, hogy nem akarsz dolgozni...valószínűleg ez a szüleidnek is szúrja a szemét, jogosan..a nyelvszakoddal, bárminemű munkatapasztalat nélkül ugyanilyen lehetőségeid lesznek, mint most, főleg, hogy specifikus tudást nem ad... Nagyon sok munkaadónak mindegy, hogy mit dolgoztál korábban, a lényeg az, hogy csináltàl valamit. 23-24 évesen ott fogsz állni 0 tapasztalattal, nem fogsz kelleni egy munkáltatónak sem.
2020. jún. 1. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
43/118 A kérdező kommentje:
Hát nem tudom mit dolgoztam volna... Mindig csak ezek a lehetőségek voltak, az egyetem miatt kerültem el először normális városba 19 évesen, viszont ott az időbeosztásom miatt lehetetlen volt dolgozni. Egy embert nem ismerek itt, aki dolgozna a tanulmányai mellett és ez nem véletlen.
2020. jún. 1. 21:11
44/118 anonim válasza:
Válaszoltunk a kérdésedre, hogy miért baj, ha nem akarsz melózni.
Ha nem akarsz dolgozni, akkor ne dolgozz. Esetleg a megtakarításodból adj a szüleidnek a rezsibe, így nem is szólhatnak érte. Ja, hogy nem kell fizetned otthon semmit? Akkor hallgasd őket szeptemberig.
2020. jún. 1. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
45/118 A kérdező kommentje:
Jajj anyám nem hiszem el, hogy van olyan ember, aki tényleg azt hiszi, hogy valaki majd azzal fog szórakozni, hogy csinál egy másik felhasználói fiókot és válaszolgat a saját kérdése alapján...
2020. jún. 1. 21:24
46/118 anonim válasza:
de, a hozzád hasonló kommentgyűjtők megteszik.
2020. jún. 1. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
47/118 A kérdező kommentje:
hogyne
2020. jún. 1. 21:29
48/118 anonim válasza:
Jobb is,hogy nem mész el ilyen munkára, legalább az a pénz azokhoz kerül, akiknek viszont kell a megélhetéshez, és nem hepciáskodnak a munka miatt.
El vagy szállva ezzel a nyelvtanulás dologgal. Te se vagy az a fajta, aki a jég hátán is megél. Nincs ezzel baj, csak akkor ne nyűglődj, hanem tűrd, hogy szóvá teszik a szüleid, hogy csak lábat lógatsz. Azt mondjuk nem értem, hogy tudod magad egy nyáron keresztül értelmesen elfoglalni.
Találd ki, mit akarsz csinálni, aztán keresd meg hol lehet. Ha nincs kedved, akkor meg csináld kedv nélkü.
2020. jún. 1. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
49/118 A kérdező kommentje:
Nem vagyok elszállva semmivel sem. Csak szerintem sokkal értelmesebb és hasznosabb dolog az, ha az ember pl. tanul (pl. nyelvet vagy akármit, ami érdekli), sportol, a hobbijával foglalkozik vagy mit tudjam én pl. olvas, mintha egy széken ülve flakonokat matricázna, címerezne vagy a kasszában ülne egész nap.
2020. jún. 1. 21:37
50/118 anonim válasza:
De most te azt mondod, hogy a hobbi az értelmesebb, mint a munka.
Oké, csak a hobbit nem fizetik meg, a munkát meg igen.
Később nagyon fog fájni, amikor a szüleid azt mondják, hogy most már tessék menni, dolgozni. Az van, amit magadnak megszerzel.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!