Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Miért baj, ha nem akarok...

Miért baj, ha nem akarok akármilyen nyári munkát elvállalni?21/L

Figyelt kérdés
Végeztem a vizsgáimmal, szóval most szeptemberig tulajdonképpen semmi dolgom. Én szívesen elmennék addig dolgozni, de azért akármit, akárhol, akárkikkel nem szeretnék. Vidéken élünk és itt nincsen sok lehetőség, nyilván kevés a cég is, itt nincsen turizmus, nincsenek diákszövetkezetek sem stb., szóval nem úgy működik mint egy nagyvárosban. Már mezőgazdasági munkákat sem igazán szoktak hirdetni, meg vannak a bejáratott brigádok (kb. a közmunkások szoktak menni, illetve a helyi cigányok) és már eleve kevés is az ilyen munka. Az önkormányzatnál szokott lenni nyári diákmunka, de 90%-ban középiskolások járnak csak és kiküldik őket a közmunkásokkal együtt gazolni, szemetet szedni stb. és valami jelképes összeget kapnak csak (a munka végén kapnak enni-inni, vetítenek nekik egy filmet és úgy gondolják, hogy akkor ezzel vannak kifizetve). Ezen kívül még apukám munkahelyére lehet menni pl. matricát ragasztani vagy üvegeket törölgetni napi 1000 forintért, az egyik helyi szociális intézmény dolgozóival (mozgássérültek, értelmi fogyatékosok stb.) együtt. Ezek közül nekem igazából egyik sem szimpatikus, és ha csak ilyen lehetőségeim vannak, akkor már inkább elfoglalom magam valamivel. Viszont a családnak ez nem tetszik, mert ennyi idősen már lehetne dolgozni, a testvéreim és az unokatestvéreim is dolgoztak (csak nekik mondjuk volt normális munkájuk...), jól jön a tapasztalat stb., de ők sem tudnak jobbat mondani ezeknél, szóval nem is értem őket.
2020. jún. 1. 17:25
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ❯❯
 91/118 A kérdező kommentje:
Hétvégi munkát még soha a büdös életben sehol nem láttam, ez amolyan legenda körülbelül. Hétköznapokon pedig esélytelen, hogy dolgozzak az egyetem mellett, ez egy tény. Attól pedig semmivel nem lennék előrébb, ha borítékokat ragasztgatnék, üvegeket mosnék stb., mert az aztán rohadt nagy munkatapasztalat mind. Annak meg aztán semmi köze nincsen az egész kérdéshez, hogy ki mennyit, milyen végzettséggel keres, ez max. téged érdekel, de engem idegen hagy.
2020. jún. 2. 12:53
 92/118 anonim ***** válasza:
62%

Megmondom őszintén, hogy rég láttam ennyire buta és életképtelen embert, mint amilyen te vagy...


Áruld már el, hogy neked mi lenne jó munkatapasztalat?!

2020. jún. 2. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 93/118 anonim ***** válasza:
73%

Szerintem nekünk tök mindegy, hogy diákmunkázol vagy sem, max. néhányan felhúzták magukat, de pár nap múlva arra se emlékeznek, hogy egyáltalán volt ilyen kérdés, szóval nem itt kellene előadni, mennyire hidegen hagy ez vagy az. A szüleidet viszont érthető módon zavarja a hozzáállásod, gondolom én, nem is a jelenlegi helyzet miatt, hanem mert attól tartanak, majd az egyetem végeztével is meglesz mindig a kifogás, hogy milyen munkát miért ne vállalj el. Az álommeló pedig nagyon kevés emberrel jön szemben rögtön, meg kell lépni pár lépcsőfokot, amíg az ember eléri. A melók többsége pedig egyszerűen pénzkereset, nem mekkora nagy szakmai tapasztalat. Te azt gondolod, még most nem fogsz pénzt keresni, tartsanak csak el a szüleid. Ha ők is úgy gondolják, semmi vész.(Bár a kérdésed alapján ők azt szeretnék, ha beszállnál kicsit az eltartásodba.)

Szerintem azzal kár vitatkozni, hogy jobb otthon s@gget vakarni mindenféle címszó alatt, mint nyári munkázni, ez így van. Azt viszont nem állítom, hogy hasznosabb, akármilyen alja munkáról is legyen szó. (Az 1000Ft/napos fickót nem számítva, mert ő egy kizsákmányoló p@cs.)

Szóval szerintem itt a szüleid a jövőjüket látják, mert diploma után sem fog majd tetszeni semmi, se tanítás, se pénztározás, se recepciózás, se semmi, ülsz otthon az ő kontójukra, várva a neked is megfelelő munkát, ami valamiért soha nem fog megérkezni, max. ha csinos vagy, jön egy másik balek, aki átveszi majd az eltartásodat.

2020. jún. 2. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 94/118 A kérdező kommentje:
Bármi, ami több annál, hogy valami két-három lépéses monoton munkát kell csinálni egymagadban.
2020. jún. 2. 13:25
 95/118 A kérdező kommentje:
A szüleim nem szeretnék, ha beszállnék az eltartásomba. Egészen az egyetem első évéig azt hallgattam, hogy ne dolgozzak és mindig ellene kardoskodtak. Ez valami új dolog náluk... Plusz, ha azt szeretnék, hogy anyagi érdeme legyen a munkámnak, akkor mondjuk nem 1000/nap lenne náluk a cél.
2020. jún. 2. 13:26
 96/118 A kérdező kommentje:
Nekik az nem tetszik, hogy én otthon leszek egész nyáron.
2020. jún. 2. 13:29
 97/118 anonim ***** válasza:
76%

Ja én biztos álmomban végeztem hétvégi munkát anno...

Sorolom:

Kocsmákban, kávézókban hétvégi beugrós, hotel recepciós, délutánonként irodai munka angollal. Aztán nyelvtanítás, bébiszitterkedés.

Mindent lehet hétvégén csinálni, csak te életképtelen és hisztis vagy.

2020. jún. 2. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 98/118 A kérdező kommentje:
Nem, nem lehet mindent csinálni hétvégén. Gyerekekre nem fogok vigyázni, mert 5 méternél közelebb egy sem volt még a közelemben, fogalmam nincsen mit kell velük csinálni, nem értek hozzájuk és így senki nem is bízná rám a gyerekét értelemszerűen. Attól, hogy beszélek nyelveket, tanítani még nem tudok, a kettő két totál különböző dolog. Kocsmákban és kávézókban pedig ugyanúgy nem láttam még soha kizárólag hétvégi álláslehetőséget. Hotel recepciós munkát ugyanúgy soha nem láttam kizárólag hétvégén. Az órarendem pedig nem úgy néz ki, hogy pl. reggel 8-tól van órám délig vagy 2-ig, szóval nincsen olyan, hogy délutánonként irodai munka angollal (eleve ilyet sem keresnek sehová, mindenhol min. 3 nap normál munkaidőben).
2020. jún. 2. 13:35
 99/118 A kérdező kommentje:
Ja, és voltam diákszövetkezeteknél is, mielőtt mondanád. Egy munkát sem tudtam elvállalni.
2020. jún. 2. 13:36
 100/118 anonim ***** válasza:
83%
Van ilyen ismerősöm, mint te. 30 éves, van valami diplomája, valami művészeti cucc. Hát sehova nem ment még el dolgozni. A pasija eltartja, és ennyi. Ő meg 30 évesen is azon gondolkodik, hogy mit is kéne dolgozni. Hát én becsavarodnék
2020. jún. 2. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!