Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Miért baj, ha nem akarok...

Miért baj, ha nem akarok akármilyen nyári munkát elvállalni?21/L

Figyelt kérdés
Végeztem a vizsgáimmal, szóval most szeptemberig tulajdonképpen semmi dolgom. Én szívesen elmennék addig dolgozni, de azért akármit, akárhol, akárkikkel nem szeretnék. Vidéken élünk és itt nincsen sok lehetőség, nyilván kevés a cég is, itt nincsen turizmus, nincsenek diákszövetkezetek sem stb., szóval nem úgy működik mint egy nagyvárosban. Már mezőgazdasági munkákat sem igazán szoktak hirdetni, meg vannak a bejáratott brigádok (kb. a közmunkások szoktak menni, illetve a helyi cigányok) és már eleve kevés is az ilyen munka. Az önkormányzatnál szokott lenni nyári diákmunka, de 90%-ban középiskolások járnak csak és kiküldik őket a közmunkásokkal együtt gazolni, szemetet szedni stb. és valami jelképes összeget kapnak csak (a munka végén kapnak enni-inni, vetítenek nekik egy filmet és úgy gondolják, hogy akkor ezzel vannak kifizetve). Ezen kívül még apukám munkahelyére lehet menni pl. matricát ragasztani vagy üvegeket törölgetni napi 1000 forintért, az egyik helyi szociális intézmény dolgozóival (mozgássérültek, értelmi fogyatékosok stb.) együtt. Ezek közül nekem igazából egyik sem szimpatikus, és ha csak ilyen lehetőségeim vannak, akkor már inkább elfoglalom magam valamivel. Viszont a családnak ez nem tetszik, mert ennyi idősen már lehetne dolgozni, a testvéreim és az unokatestvéreim is dolgoztak (csak nekik mondjuk volt normális munkájuk...), jól jön a tapasztalat stb., de ők sem tudnak jobbat mondani ezeknél, szóval nem is értem őket.
2020. jún. 1. 17:25
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ❯❯
 101/118 A kérdező kommentje:
Hát akkor örülj neki, hogy neked nem olyan életed van :)
2020. jún. 2. 13:46
 102/118 anonim ***** válasza:
61%
Azt írod, hogy “bármi” jó lenne, de nem akarsz monoton munkát, nem akarsz nyelvet tanítani, nem akarsz boltban dolgozni, nem akarsz utazni sem...milyen munkakörben dolgoznál úgy mégis, úgy hogy egy érettségid van és mennyi pénzt akarnál érte?! Mert megsúgom, hogy az “irodai munka” is lehet rohadt monoton és unalmas...
2020. jún. 2. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 103/118 A kérdező kommentje:
Persze, az irodai munka is lehet monoton és unalmas, de mégsem a napon ülve kell pepecselned egy halom 40+ értelmi sérült ember között, nem takarítanod kell, nem asztalokat kell törölgetned stb.
2020. jún. 2. 14:08
 104/118 anonim ***** válasza:
63%
Egyébként eskü nem tudom már eldönteni, ki hülyíti a másikat, a kérdező trollkodik velünk vagy mi vele. Hihetetlen, hogy valaki ennyire ne lássa be, hogy nincs igaza, és már csak azért is kösse az ebet a karóhoz. Ha nem akarsz dolgozni, akkor legalább vállald! Nincs vele semmi baj mert a te eleted, úgy éled ahogy te akarod, de ne akarj már hülyének nezni minket és oldalakon keresztül győzködni, hogy nincs lehetőség. Lehetőség van, csak valogatsz, mert valójában nem AKARSZ dolgozni.
2020. jún. 2. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 105/118 A kérdező kommentje:
Figyelj, aki nincsen rászorulva arra, hogy dolgozzon az nem fog akármilyen munkát elvállalni. Én csak annyit írtam, hogy szívesen dolgoznék, ennyi. Ha lenne olyan lehetőség, ami tetszik, akkor szívesen dolgoznék. Viszont egy büdös szót nem írtam arról, hogy én mindenképpen dolgozni akarnék.
2020. jún. 2. 14:26
 106/118 anonim ***** válasza:
64%
Akkor mi a kérdés?
2020. jún. 2. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 107/118 A kérdező kommentje:
Miért baj, ha nem akarok akármilyen nyári munkát elvállalni?21/L
2020. jún. 2. 14:32
 108/118 A kérdező kommentje:
Miért kellene elvállalnom ilyen munkákat, ha nem fizet, nem fejlődsz tőle, nem tanulsz belőle stb., csak azért, hogy ne legyek otthon?
2020. jún. 2. 14:33
 109/118 anonim ***** válasza:
63%
Nekünk nem baj, a szüleidnek az. Másrészt ez nem monoton, ennyi oldalon keresztül minden választ elolvasni, legtöbbjére reagálni. A negyedét se olvastam el a válaszoknak, de kb. mindenki ugyanazt írja. Ettől még az ezer forintos meló is jobb. Végezd a hobbidat, tanuld a nyelvet, ahogy mondtad, milyen f@szán el tudod tölteni az időd. Szerintem is trollkodsz, de ha ennyire uncsi az életed, akkor viszont folytasd, mindig jár erre valaki, aztán ír egy-egy választ.
2020. jún. 2. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 110/118 anonim ***** válasza:
83%
Nekünk nem baj. A szüleidet kérdezd, hogy nekik miért baj. Azért ennyire ne legyél életképtelen, ha őket zavarja, tőlük kérdezd. Amiket az eddigi válaszolók írtak, nem fogadtad el.
2020. jún. 2. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!