Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Miért baj, ha nem akarok...

Miért baj, ha nem akarok akármilyen nyári munkát elvállalni?21/L

Figyelt kérdés
Végeztem a vizsgáimmal, szóval most szeptemberig tulajdonképpen semmi dolgom. Én szívesen elmennék addig dolgozni, de azért akármit, akárhol, akárkikkel nem szeretnék. Vidéken élünk és itt nincsen sok lehetőség, nyilván kevés a cég is, itt nincsen turizmus, nincsenek diákszövetkezetek sem stb., szóval nem úgy működik mint egy nagyvárosban. Már mezőgazdasági munkákat sem igazán szoktak hirdetni, meg vannak a bejáratott brigádok (kb. a közmunkások szoktak menni, illetve a helyi cigányok) és már eleve kevés is az ilyen munka. Az önkormányzatnál szokott lenni nyári diákmunka, de 90%-ban középiskolások járnak csak és kiküldik őket a közmunkásokkal együtt gazolni, szemetet szedni stb. és valami jelképes összeget kapnak csak (a munka végén kapnak enni-inni, vetítenek nekik egy filmet és úgy gondolják, hogy akkor ezzel vannak kifizetve). Ezen kívül még apukám munkahelyére lehet menni pl. matricát ragasztani vagy üvegeket törölgetni napi 1000 forintért, az egyik helyi szociális intézmény dolgozóival (mozgássérültek, értelmi fogyatékosok stb.) együtt. Ezek közül nekem igazából egyik sem szimpatikus, és ha csak ilyen lehetőségeim vannak, akkor már inkább elfoglalom magam valamivel. Viszont a családnak ez nem tetszik, mert ennyi idősen már lehetne dolgozni, a testvéreim és az unokatestvéreim is dolgoztak (csak nekik mondjuk volt normális munkájuk...), jól jön a tapasztalat stb., de ők sem tudnak jobbat mondani ezeknél, szóval nem is értem őket.
2020. jún. 1. 17:25
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/118 Thispain ***** válasza:
100%
Marad a világ többi része.
2020. jún. 1. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/118 anonim ***** válasza:
75%
Hat ilyen fhos munkakat en sem csinalnek. Felnott vagy, allj ki magadert.
2020. jún. 1. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/118 anonim válasza:
94%
Nincsen közelbe egy nagyobb város?Esetleg ott válalhatnál munkát.
2020. jún. 1. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/118 A kérdező kommentje:
Hát nem szeretnék órákat sem vonatozni minden nap azért, hogy dolgozzak, ami megint max. ilyen vendéglátás-kereskedelem-lótifuti munka.
2020. jún. 1. 17:45
 5/118 anonim válasza:
99%

Ha nyelvizsga vagy valami kell az is hasznos a nyáron, ha nincs semmi hozzádillő munka.

Olyasmit szerintem nincs értelme csinálni szakmailag sem visz előre, és nem is fizet igazán.

Akkor már a nyelvtanulás bármi ilyen sokkal hasznosabb.

2020. jún. 1. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/118 A kérdező kommentje:
El tudom magam foglalni munka nélkül is, szóval azzal nincsen baj. Mondjuk nyelvvizsgázni pont nem akarok, de nyelvet is tanulok pl., szóval van mit csinálnom.
2020. jún. 1. 17:47
 7/118 A kérdező kommentje:
Csak nekik szerintem az nem tetszik, hogy itthon vagyok, mert szerintük ez egyenlő azzal, hogy nem csinálok semmit.
2020. jún. 1. 17:48
 8/118 anonim ***** válasza:
67%
Ez se jó, az se jó. Ez gánya, az messze van...képzeld, felnőtt ember vagyok, máshol nem tudok munkát vállalni, mint 25 km-re a lakóhelyemtől, ami azt jelenti, hogy az utazással, a várakozással, a járatra várással naponta 3 órám megy el, ami az időt veszi el a családomtól. Van már gyerekem is. Szóval hidd el, nekem nagyon nem mindegy! De ez van, ebből van pénz. Szóval ha semmi nem jó, nincs gond, akkor maradj otthon. Viszont egyszer valamiből meg kell élned, tehát kénytelen leszel ha úgy van, gánya munkát vállalni, illetve messzebb munkát vállalni, ha nincs a közelben. Amúgy képzeld, egész jó végzettséggel jártam napszámba kapálni. Nem derogált...
2020. jún. 1. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/118 A kérdező kommentje:
Hát és hány azonosságot találsz a te és az én életem között? Nekem senkit nem kell eltartanom, nekem nem kell felelősséget vállalnom a gyerekemért, nekem nem kell fenntartanom egy saját háztartást stb., stb., szóval kb. semmi. Semmilyen szempontból nem vagyok rászorulva arra, hogy most bármit is dolgozzak, csupán opcionális szinten merül fel és nem fogok olyan munkát elvállalni, aminek nem látom értelmét. A jövőmet pedig egyáltalán nem itt, nem ilyen területen stb. képzelem el, tehát ennek sincsen semmi köze a kérdéshez.
2020. jún. 1. 18:25
 10/118 anonim ***** válasza:
94%

Amikor napszámba elmentem kapálni, még senkit nem kellett eltartanom. :)

Elvégeztem az iskolát és elmentem dolgozni, ez volt, ennyi.

Ha nem vagy rászorulva, akkor minek akarsz dolgozni? Akkor kár volt kérdést feltenned. Mert nyilván semmi nem megfelelő neked.

2020. jún. 1. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!