Álláskeresők, akik már a koronavírus előtt is munkanélküliek voltatok, hogy viselitek a jelenlegi helyzetet?

tudtommal csak akkor adjak ha mar az éhhalál fenyeget, mert az unióban kotelezõ .

Maskepp lehet ez se lenne

Én egyéni vállalkozó voltam, mikor beütött a vírus (decemberben rúgtak ki, elmentem futárnak, mert azt hittem, ez egy ideiglenes megoldás. Aztán boldog-boldogtalan futárnak ment, azaz már nem volt annyi meló, hogy meg tudjunk élni belőle, pláne, hogy az adóidat ilyenkor magadnak fizeted). Két hónapomba telt új munkahelyet találni. Jelenleg 3000 forintból tengődök hónap végéig (van személyzeti étkezés az új helyemen, szóval legalább napi egyszer eszek, éhen nem halok).

A tulajom ki akar rakni az albérletből, pont leszarja, hogy évekig percre pontosan fizettem, nem tettem tönkre semmit, csendes vagyok, sőt, még újítottam is a lakásán. Nem tudom egyelőre, meg tudok-e vele egyezni, hogy hadd törlesszek később (hiszen egy hónap múlva már normális fizut kapok). Valahol megértem, mert lehet, hogy őt is hazavágta a helyzet, ki tudja, meg hát gondolom, számított a havi bevételre a lakbérből. Teszem hozzá, valamennyit így is mindig utaltam, amennyi maradt, miután megvettem az alapvető élelmiszereket. De két hónapig szó szerint üres tésztán, meg pirítós kenyéren éltem...

Egyébként soha nem voltam ilyen hosszú távon (két hónap) munkanélküli. Általában az volt, hogy mikor letöltöttem egyik helyen a felmondási időt, már kezdtem is a másikon. 2012 óta dolgozok, most először találkoztam azzal a jelenséggel, hogy nem kapok munkát Budapesten... Volt olyan, ahová behívtak interjúra, és közölték, hogy túlképzett vagyok. Mondom ok, hogy jártam egyetemre, de sosem végeztem el... Egy szál érettségim van, pont ezt kérték a munkához. Szerintem az, hogy egyébként valamennyi félévet hallgattam egyetemen, csak egy plusz. Mire beközölték, hogy "biztos igényeim lennének", mire felsoroltam az igényeimet: jelentsenek be, legyen egy korrekt főnököm, aki őszinte visszajelzést ad a munkámról, és legyen egy, lehetőség szerint tiszta mosdó. Ennyi az igényem. De van, akinek ez már túl sok... Na, azóta is hirdetik az állást, nekem meg azóta lett már munkám, ahol ezen igényeim nem jelentenek gondot, én meg cserébe minden tőlem telhetőt megteszek.

Kitartást mindenkinek!

50+-osoknak: Megértem a helyzetetek. Egyedülálló, gyermektelen fiatalként mi is teljes mértékben le vagyunk ejtve. Senki nem akar alkalmazni egy pályakezdőt, mert be kéne tanítani, mindenki készen akarja kapni a kiváló munkaerőt, de ha nő vagy, máris méregetnek, hogy nnna, vajon mikor kapod be a legyet... Közben fizesd az albit, meg gondolkozz azon, hogy tudnád munka mellett továbbképezni magad, hogy ne legyél ilyen kiszolgáltatott helyzetben életed végéig.

Édesanyám az 50+-os szendvicsgenerációhoz tartozik, azaz van egy idős szülője, akiről gondoskodnia kell, vagy egy egyetemista gyereke (tesóm), akiről szintén, és hiába akar állást váltani, nem is veszik fel sehová, mert úgyis "csak" maximum 10-15 évig maradna... Én huszonévesen azt mondom, hogy az első adandó jobb lehetőségnél lelépnék egy munkahelyről. Lehetőleg küldöldre. Megalázó, ahogy a 27 alattiakkal, és az 50 felettiekkel bánnak.

"nem is veszik fel sehová, mert úgyis "csak" maximum 10-15 évig maradna"

ez annyira undorító hozzáállás. szerintem egy 50+ ember pont hogy addig maradna ameddig csak lehet ha egyszer felveszik. én 30 felé közelítek, de a franc akarnak csak 5 évet is eltölteni ugyanazon a helyen. csak mert valaki fiatal, nem biztos hogy szívesen eltöltene tizen huszon éveket ugyanazon a munkahelyen