Az alakzatban felállt római hadsereg tényleg rövidkardokkal harcolt lándzsa helyett a pajzsfal mögül?
"Ez teljesen fals adat, hiszen a történészek szerint a korai császárkorban Róma népessége 1 000 000 fő volt, ebből a források alapján 200 000 felnőtt férfi római polgár részesült gabonaosztásban, úgy, hogy nem minden felnőtt férfi római polgár volt jogosult."
Egy közel 500 éves periódusból ragadsz ki egyetlen számadatot. Te olyan szinten dilettáns vagy, hogy még a hétköznapi ember szintjét sem hozod, mert az legalább belátja, ha valamit nem tud, te ellenben a tudás hiánya mellett mímelt műveltséget is mutatsz.
# 24
IDÉZLEK: "Amire én utaltam, hogy különböző produktumok elkészítésének időigényességére bevett tudományos módszer a munkaóra összevetése. Mert mindegy, hogy az 500 munkaóra 5 ember között oszlik szét 100-100 munkaórára, vagy 50 ember között 10-10 munkaórára, annak abszolút értéke ettől még nem változik, és minthogy a lorica segmentata esetén is elmondható, hogy nem egy ember vett részt az elkészítésében, így ez jó összevetési módszer. Vagy sok embert állítanak rá, és rövidebb idő alatt készül el, de több munkaerőt von el, és emiatt költséges, vagy egy embert, így pedig hosszabb időt igényel, és emiatt költséges. Az elkészüléséhez szükséges munkaóra száma (-> kifizetett órabér) nem lesz kevesebb akkor sem, ha ötfelé fizetik ki, és párhuzamos folyamatban készül a termék, mert munkaóraszám ugyanannyi kell, legfeljebb azok fedésben vannak egymással. Hihetetlen, hogy még ezt is ilyen szájbarágósan kell magyarázni."
Az a hihetetlen, hogy nem fogod fel, hogy ez nem így van.
Adam Smith klasszikus közgazdasági példájával (The Wealth of Nations. Chapter 1 – “Of the Division of Labour”):
Smith híres példája:
1 munkanap alatt 1 munkás 20 db gombostű előállítására képes.
1 munkanap alatt 10 munkás 48 000 db gombostű előállítására képes.
Smith példája szénné cáfolja az általad írtakat.
Ha megtízszerezték a munkaerőt, akkor nem tízszeresére nőtt az előállított gombostű mennyisége, hanem 1 munkásra számolva 20 darabról 4800 darabra.
# 31
IDÉZLEK: "Egy közel 500 éves periódusból ragadsz ki egyetlen számadatot. Te olyan szinten dilettáns vagy, hogy még a hétköznapi ember szintjét sem hozod, mert az legalább belátja, ha valamit nem tud, te ellenben a tudás hiánya mellett mímelt műveltséget is mutatsz."
Tudod az a gond, hogy a források szerint Augustustól Hadrianusig átlagban 200 000 fő felnőtt férfi római polgár részesült gabonaosztásban Rómában.
Tehát ez nem egy kiragadott adat volt, hanem egy durván 140 éves periódus.
"Ha megtízszerezték a munkaerőt, akkor nem tízszeresére nőtt az előállított gombostű mennyisége, hanem 1 munkásra számolva 20 darabról 4800 darabra."
B@szdmeg, teljesen másról beszélsz, amiről én.😃
Most azon gondolkodom, hogy más nyelven kellene írnom. Vagy hogyan fogalmazzam át úgy, hogy te is értsd?
# 34
Az a gond, hogy jó nagy butaságot írtál.
IDÉZLEK: "Amire én utaltam, hogy különböző produktumok elkészítésének időigényességére bevett tudományos módszer a munkaóra összevetése. Mert mindegy, hogy az 500 munkaóra 5 ember között oszlik szét 100-100 munkaórára, vagy 50 ember között 10-10 munkaórára, annak abszolút értéke ettől még nem változik, és minthogy a lorica segmentata esetén is elmondható, hogy nem egy ember vett részt az elkészítésében, így ez jó összevetési módszer. Vagy sok embert állítanak rá, és rövidebb idő alatt készül el, de több munkaerőt von el, és emiatt költséges, vagy egy embert, így pedig hosszabb időt igényel, és emiatt költséges. Az elkészüléséhez szükséges munkaóra száma (-> kifizetett órabér) nem lesz kevesebb akkor sem, ha ötfelé fizetik ki, és párhuzamos folyamatban készül a termék, mert munkaóraszám ugyanannyi kell, legfeljebb azok fedésben vannak egymással. Hihetetlen, hogy még ezt is ilyen szájbarágósan kell magyarázni."
Mert ez így nem igaz, pont Smith cáfolja.
Időt vetsz össze mennyiséggel.
Emellett úgy hozod fel a több ember között szétosztott munkafolyamatot, mintha ez a lorica segmentata kapcsán nem állna fenn.
Amik pedig számodra kellemetlen rávilágítások a felkészületlenségedre, azokat egyszerűen reakció nélkül hagyod, kivágod.
# 36
IDÉZLEK: "Amik pedig számodra kellemetlen rávilágítások a felkészületlenségedre, azokat egyszerűen reakció nélkül hagyod, kivágod."
Felkészületlenség?
Amikor leírtad azt a hülyeséget, hogy Róma lakosságának csak a 10%-a volt római polgár.
Amikor írott források támasztják alá, hogy Augustustól Hadrianusig egy jó 140 éves periódusban átlagban 200 000 felnőtt férfi római polgár részesült gabonaosztásban. A történészek ezen időszakban 1 000 000 főre becsülik Róma városának lakosságát. Mellesleg nem is volt jogosult minden felnőtt férfi római polgár gabonasegélyre az örök városban.
Azaz a római polgárok aránya nem 10%, hanem legalább 60% volt Rómában Augustus és Hadrianus időszaka között, ha kalkulálunk a segélyre nem jogosultakkal, a családtagokkal és a kiskorú férfiakkal.
Én is azt veszem észre a #38-as válaszolón, hogy itt nem is a kérdésről magáról, hanem sokkal inkább már a sértett egójáról szól ez az adok-kapok.
Egyszerűen a tény, hogy szakmai tévedéseire/hiányosságaira mutat rá más, nehezen tolerálható számára. Ezt egyébként több kérdés alatt is felfedeztem már ugyanezen felhasználó kapcsán máskor is. Mindig nagyon nehezen viseli ezt, és a végsőgik próbálja bizonygatni, hogy márpedig nem.
Hozzá tudnám fűzni, milyen furcsán hat az, hogy az előzőleg megjelölt 500 éves periódust a következő pillanatban már felvezetés és indoklás nélkül hirtelen 140 évesre redukálja, de én ebbe a péniszméregetésbe sem beszállni nem akarom, sem pedig figyelemmel kísérni.
Én a magam részéről már nem látok érdemi tartalmat, úgyhogy nem követem tovább az események zajlását, de alapvetően nagyon sok hasznos ismerettel tudtam bővíteni a tudásomat a kérdés alatt. Ahol érdemes volt, nyomtam is a lájkokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!