Az alakzatban felállt római hadsereg tényleg rövidkardokkal harcolt lándzsa helyett a pajzsfal mögül?

Nem. Lándzsát használtak (hasta). Gladiust csak akkor, ha már felbomlott az alakzat és közelharc volt.

Először eldobálták a dárdákat (pilum), majd alakzatban a lándzsákkal küzdöttek, amikor pedig megfutamodott az ellenség vagy felbomlott az alakzat, akkor használták a kardot.

Az ókori Mediterráneum vidékén a hadviselés súlypontja a gyalogságon volt, a lovasságnak sokkal marginálisabb volt a szerepe.

Namost, a görögök a nehézpáncélos falanx harcmodort kedvelték, amelyet a rómaiak is alkalmaztak a korai időkben (mert a görögöktől átvették az etruszkok, az etruszkoktól pedig a rómaiak). Vagyis az arcvonal tömött sorokban felállt, pajzzsal fedezték magukat és előre tartott pikával, lándzsaerdővel felőrölték az ellenfelet.

Ez a harcmodor viszont nagyon drága volt (a fegyverzet ára miatt) és nem is nagyon volt rugalmas, nehezen lehetett manőverezni vele, és oldalról, hátulról is védtelen volt a falanx. Persze a görögöknek, amíg poliszokban és szűkös hegyi ösvényeken harcoltak, akkor megfelelő volt, de amint szembe kerültek a barbárokkal, nem biztos, hogy hatékony tudott lenni. Nem véletlen, hogy amikor a rómaiak felhagytak a falanx használatával, azzal nagyjából párhuzamosan a görög haderőkben is megjelentek könnyűgyalogos alakulatok, a trák mintára felfegyverzett peltaszták, illetve nagyobb hangsúly került a parittyásokra (pl. a perzsák ellen... egy jó rhodoszi parittyás fegyverének hatótávolsága felvette a versenyt a perzsa íjászok hatótávolságával!).

A rómaiaknál ahhoz, hogy tömeghadsereget tudjanak alkalmazni, szintén könnyíteni kellett a nehézpáncélos falanx fegyverzetén, hogy olcsóbb és így kommerszebb legyen, illetve mozgékonyabbá is kellett tenni az alakulatokat, hogy akár a barbárok ellen, akár a makedón vagy görög falanxok ellen hatékonyak legyenek. Így hozták létre a manipulus hadviselést, aminek a lényegét leírták előttem. A csata előtt a zárt rendben harcoló római katonák elhajították a pilumot (rövid hajítódárda) az ellenségre, ezzel szétzilálva az ellenség hadrendjét. Ezután vagy ők rohamozgak, vagy a barbárok vesztették el a fejüket és ők támadtak. A rövid kardnak (gladius) az volt az előnye, hogy amikor a sokkal fegyelmezetlenebb és rendezetlenebb barbárokkal összecsaptak, akkor a barbároknak zárt pajzsfallal mentek neki, illetve ha a barbárok támadtak, akkor a barbárok zárt pajzsfalnak ütköztek. Ilyenkor a római pajzsfal tömör sorban állt, és mögöttük álltak a római katonák, akik időközönként a pajzsok rései között ki-kiszurkáltak, így csépelve az ellenséget. A hosszabb kardjaikkal a barbár ellenfeleik ez ellen nem igazán tudtak hatékonyan bármit is kezdeni, sőt, ha körülzártak egy-egy manipulust, akkor a sokkal több létszámú barbár sem tudta azt egykönnyen legyűrni, mert a rómaiak körbezárták magukat pajzsfallal és a rövid kardjaikkal ki-kiszúrtak az őket rohamozó ellenség felé.

Illetve ha éppen a görög vagy makedón falanx ellen harcoltak, akkor a manipulus egységek könnyen ki tudtak térni a falanx elől, azt körül tudták zárni, és közelharcban a rövid kardjaikkal a pajzsfal mögül könnyen le tudták csépelni hátulról vagy oldalról a falanxot. Ha ugyanis kikerülte valami a falanx lándzsaerdejét, akkor onnantól kezdve a falanxnak nagyon egyszerűen vége lett.

Ha érted ennek a taktikának a lényegét, akkor beláthatod, hogy így harcolva sokkal több értelme van a rövid kardnak, mint a hosszúnak.

"amikor pedig megfutamodott az ellenség vagy felbomlott az alakzat, akkor használták a kardot"

Az #1-es ezt nem jól látja, ugyanis a rövid kardnak éppen zárt alakzatban volt értelme, ha felbomlott az alakzat, akkor az gyakorlatilag a vereséget jelentette, ez az, amit mindenképpen megpróbáltak elkerülni, ha elesett egy katona, akkor a mögötte lévő állt a helyére. Illetve a csatából időnként az első vonalban küzdők visszavonultak és a mögöttük lévők álltak a helyükre, rotálva egymást. De az alakzat (szorosan zárt sorban lévő pajzsfal) semmiféleképpen nem bomolhatott fel. Ez nem úgy műkötött, mint a filmekben, amikor egy csatában szanaszét van mindenki és 1 vs 1-ben küzdenek, az ilyesmi nagyon ritka volt, egy csatának egyáltalán nem így nézett ki a képe, a filmek ezt egyáltalán nem ábrázolják hűen. Egyáltalán nem harcoltak így, ezt ne is képzelje el senki! A római gyalogság ereje kizárólag a zárt alakzatban, a fegyelmezettségben rejlett. Ha sikerült szétzilálni a pajzsfalat és az ellenség betört ez mögé, akkor a rómaiak inkább feladták a csatát és visszavonultak, hogy újra fel tudják venni az alakzatot. Éppen ezért volt sok olyan csata, hogy a barbárok már azt hitték, hogy győztek, de ha sikerült a menekülő rómaiaknak újra felvenni az alakzatot, akkor kezdődött minden elölről...

Egyébként érdekesség, hogy amikor Hannibál a Cannae-i csatában megverte a rómaiakat, akkor a punok sikerének is a rómaiaktól tanult zárt harcrend és fegyelmezett visszavonulás, az arcvonal tudatos hátrálása volt a kulcsa.

Igen, vettek át egymástól dolgokat, ez természetes volt. Igazából a római hadsereg egyes védő és támadófegyverei is átvételek, a gladiust pl. a hispán bennszülöttektől vették át. A rómaiakban az volt a nagyszerű, hogy mindenhonnan tudtak átvenni és alkalmazni olyan dolgokat, ami nekik megfelelt, és ezáltal mindenkinél tökéletesebb harci gépezetet hoztak létre.

Egyébként pont azért, amit fentebb leírtam, hogy zárt pajzsfal mögött, szigorúan betartott alakzatokban harcoltak, és ha felbomlott az alakzat, akkor vagy visszavonultak, vagy hátsó sorok vették át a "front" szerepét, a barbárok igazából mindig egy pajzsfallal szemben találták magukat, így gyakorlatilag lehetetlen volt számukra legyőzni a rómaiakat. Akár 2-3X-os barbár túlerőt is le tudtak a rómaiak győzni. Pont ezért írtam, hogy senki ne úgy képzelje el a csatákat, ahogy a filmekben van, hogy összekeveredik mindenki mindenkivel és 1vs1-ben kardoznak, mert ez hülyeség, semmi köze a valóságban. Bár az igaz, hogy a barbárok erre törekedtek, mert ha sikerült a rómaiakat ilyen helyzetbe kényszeríteni, akkor viszont már legyőzhetőek voltak. Pl. a híres teutoburgi csatában is úgy tudták legyőzni a rómaiakat, hogy becsalták őket egy sűrű erdőbe, és a gyanútlanul, csatára fel nem készült, hosszú sorban menetelő katonákra rátámadtak minden irányból. Tehát cselvetésekkel próbálkoztak, vagy a másik, hogy egy-egy híresebb hadvezér kiismerte a taktikájukat, pl. Hannibál. De ha alap esetben felállt egy fegyelmezett római hadsereg zárt alakzatban, az gyakorlatilag a barbárok számára legyőzhetetlen volt, éppen ezért értek el a rómaiak olyan sok katonai sikert.

# 1

IDÉZLEK: "Nem. Lándzsát használtak (hasta). Gladiust csak akkor, ha már felbomlott az alakzat és közelharc volt. Először eldobálták a dárdákat (pilum), majd alakzatban a lándzsákkal küzdöttek, amikor pedig megfutamodott az ellenség vagy felbomlott az alakzat, akkor használták a kardot."

Ez így nem igaz.

A római legiók alapfegyvere a Római Birodalom fénykorában a római rövidkard, a galdius volt.

A Marius féle, Kr.e. 107-es nagy római hadseregreform során tették a legiók alapfegyverévé a galdius-t és a nagyméretű pajzsot, a scutum-ot. A galdius alapfegyverként a nehéz római lándzsát, a hasta-t váltotta.

A nagyméretű római pajzs, a scutum kifejezetten a gladius-hoz volt tervezve, a klasztikus római, csapaterőre építő, zártrendi, nehézgyalogos harcászathoz.

A római legiók ea Marius-féle reform után, a Kr.u. 3. századig szinte enem használtak lándzsát, hanem csak hajítódárdát, a római pillum-ot. A segédcsapatoknál (auxilia) előfordult a lándzsa.

Forrás:

Goldsworthy, Adrian: Roman Warfare, Cassell, London 2000

John Warry: A klasszikus világ hadművészete, Gemini, Budapest 1995

https://www.youtube.com/watch?v=HpX_86OHDZA

https://www.youtube.com/watch?v=jnoiTX0xZ0Y

# 3

IDÉZLEK: "A rómaiaknál ahhoz, hogy tömeghadsereget tudjanak alkalmazni, szintén könnyíteni kellett a nehézpáncélos falanx fegyverzetén, hogy olcsóbb és így kommerszebb legyen, illetve mozgékonyabbá is kellett tenni az alakulatokat, hogy akár a barbárok ellen, akár a makedón vagy görög falanxok ellen hatékonyak legyenek."

Ezt vitatnám.

A római legionárius nehézgyalogság fegyverzete nem volt feltétlenül könnyebb, mint a görög hoplitáké.

A Római Birodalom fénykorában használt lorica segmentata típusú lemezvért felvette a versenyt súlyban és erősségben a hopliták legjobb harangvértjével.

A rómaiak ritkán hordtak fém lábszárvédő páncélt, de arra a görög hoplitáknak szükségük volt, mert a hoplon pajzsuk jóval kisebb, mint a római scutum pajzs, a rómaiaknak a nagyobb pajzsok miatt volt felesleges a lábszár-vért.

Az egy dolog, hogy milyen volt a legionáriusok fegyverzete a birodalom fénykorában, amiről én írtam az nem a legionáriusok és a hopliták fegyverzetének összevetése volt. Szerintem ennek nincs is ebben a formában értelme, mert teljesen más korszakokról beszélünk, és még egyszer írom, én nem erről beszéltem fentebb.

Amiről én írtam, az, hogy amikor felhagytak a rómaiak a falanx típusú harcászattal, akkor azt a Kr. e. 5-4. században kialakuló manipulus hadviselés váltotta fel (és én említettem is a manipulus kifejezést, nem a Marius utáni légiókról beszéltem), és a manipulus felállásban részt vevő katonák fegyverzete a maga korában igenis könnyebb és olcsóbb fegyverzet volt, mint a hoplita falanx. Olvasd el fentebb pontosabban, amit írtam.

Kr. e. 510 után, amikor Róma lerázta magáról az etruszk igát, azután gyakorlatilag élet-halál harcot vívott a város az etruszk városállamokkal, mert valószínűleg az etruszkok megpróbálták a befolyásukat ismét megszerezni Róma felett, illetve Rómának más itáliai népekkel és városállamokkal is szembe kellett néznie. Namost, az ellenség az hoplita harcmodorral harcolt többnyire. Ennek viszont az volt a nagy hátránya, hogy a hoplita fegyverzet rendkívül drága volt, ezért egy városállamnak csak a felső rétegei engedhették meg maguknak. Egy ókori városállam kb. úgy nézett ki, hogy a társadalom elit része (a polgárjoggal bíró földbirtokosok) a falanxban harcoltak, a többiek (kereskedők, iparosok, kisbirtokosok stb.) igazából a dolgozó, polgárjoggal nem bíró réteget (de a többséget) alkották, és felettük uralkodtak a hopliták. Ez a görög poliszokban is nagyjából így volt igazából. Róma hamar rájött, ha csak a társadalom elit része katonáskodik, akkor nem tudják felvenni a versenyt az ellenségeikkel, hiszen a népességhez képest a katonaság a szűk elit kiváltságát képezi csak. Az egész társadalmat militarizálni kellett a túléléshez, viszont a társadalom alsóbb rétegeinek nem volt anyagi háttere a hoplita páncélzathoz. A másik pedig, hogy olyan harci taktikát, újításokat kellett kitalálniuk, amivel a palanx taktika fölé tudnak kerekedni.

Így jött létre a manipulus taktika, ami a társadalom átszervezésével is járt, ezt gimnáziumban tanítják is. Vagyoni cenzus szerint csoportokra osztották a társadalmat, és minél gazdagabb volt egy csoport, annál "nehezebb" fegyvernembe tartozott. Így elérték, hogy a társadalom zöme fegyverforgató katona lett, viszont a többség fegyverzete nagyon "könnyű" volt a hoplitákhoz képest (egyébként eleinte a felsőbb rétegek maradtak a hoplita harcmodornál). A könnyebb és kommerszebb fegyverzetű köznép a falanx helyett a manipulus hadviselést alkalmazta, aminek a lényegét már leírtam fentebb. Igazából a gimnáziumban megtanítják Róma társadalomtörténete kapcsán, hogy mi az a comitia centuriata stb., de az okát nem tanítják meg, hogy miért kellett a társadalmat csoportokra felosztani, és hogy miért volt annyira erősen militarizált ez a városállam, illetve azt sem, hogy miért pont Róma győzte le a többi városállamot Itáliában, és hajtotta idővel uralma alá az egész félszigetet. Hát pont ezért, mert képesek voltak az általánosan elterjedt görögös harcászatot meghaladni és egy új, saját harcmodort kifejleszteni, amire az ellenfeleik nem találtak egyszerűen megoldást, hogy győzzék le.

#7

"A Római Birodalom fénykorában használt lorica segmentata típusú lemezvért felvette a versenyt súlyban és erősségben a hopliták legjobb harangvértjével."

A lorica segmentata sosem vált elsődlegesen használt páncélzattá a római légiókban, az mindig is a lorica hamata maradt, amit évszázadok óta használtak már, mire a lorica segmentata először megjelent - és azt követően is.

A lorica segmentata csak nem sokkal Krisztus előtt jelent meg előszőr. És számos hátránya volt a láncvérttel szemben. Egyfelől a karbantartása nehéz volt, mivel rozsdásodott, így folyamatos olajozást igényelt, ellenben a láncing a láncszemek egymáshoz dörzsölődése miatt természetes módon maradt mentes az oxidációtól.

A láncinget emellett könnyű volt javítani, hiszen elég volt a sérült szemeket kicserélni/pótolni, míg a lorica segmentata esetén az egész panelt kellett legyártani.

Továbbá a lorica hamata könnyen méretre állítható volt utólag akkor is, ha például másik katona kapta meg, a segmentata esetén azonban ez már nem így volt.

A lorica segmentata semmilyen szempontból nem volt egy praktikus páncél, és egyébként minden fellelt példányt a birodalom nyugati felében találtak meg eddig, keleten egyet sem még. Válószínűnek tűnik, hogy használata azért alakult ki, mert gyorsabban és olcsóbban lehetett legyártani a paneleket, mint egy láncvértet, és egyszerre kellett tömegeket felszerelni.

Ilyenformán ez csak eseti szükségmegoldás volt. Ugyanakkor - hangsúlyozom ismét -, a római legionárius általános megjelenését a birodalom teljes fennállása alatt a láncvért jellemezte mindig is.