Mi a lélek?

Az önreflexió nem öntudat, itt fogalmi félreértések vannak.

Az önreflexiós kísérlet csak egy gyenge lábakon álló próbálkozás annak a kiderítésére, hogy az állat mit gondol a tükörképéről.

Nagyon egyszerűen cáfolható. Ugyanis megtörténik olyan tudatállapot amikor egy ember sem ismeri fel, azonosítja magát a látott képpel.

Köze nincs az öntudat/tudat létének azzal, hogy a magasabbrendű kortikális régió megérti az egó fogalmát.

Sőt egy bizonyos hal is felismeri a tükörképét.

Angol kifejezésekkel

[link]

Self-awerness nem egyenlő a consciousness fogalmával.

Előbbi csak egy kognitív szint, és még csak úgy látszik nem is olyan magasszintű.

“Köze nincs az öntudat/tudat létének azzal, hogy a magasabbrendű kortikális régió megérti az egó fogalmát.” Ez mi?

Pedig de! Az öntudat akkor van, amikor tudjuk, hogy vagyunk. Az orvosi gyakorlatban is úgy mondjuk, “nincs tudata”, pl. eszméletlen, vagy altatott beteg. Úgy, mint a szél, csak akkor van, ha fúj.

#32 Miért lenne gyerekes kérdés?

Az egyik legizgalmasabb neurobiológai kérdés. Miként érzékeli, fogja fel egy egér tudata az adott fogalmat... és miként egy ember.

Sőt, miként egy mesterséges intelligencia.

Illetve a 3 közül melyiket nevezhetjük öntudatnak. Ebből legfeljebb csak az emberét tudjuk bizonyítani, abból is csak a sajátunkét.

Más öntudatát lehetetlenség bizonyítani a külvilág számára.

#34, Ez téves! Simán nem igaz, hogy a tudat fogalma egyeblő azzal hogy tudjuk létezünk, illetve az eszmélettel.

Nézz csak utána a pszichoaktív anyagoknak, drogoknak és mentális állapotoknak.

Vagy csak az álommal...

Van rengeteg olyan állapot amikor az illető a "világáról nem tud", szétesik a saját egója is...mégis érzékel, hall és aktív az agya.

Nem mondhatod rá, hogy NINCS öntudata.

Ezért nem mond semmit sem a tükör teszt. Könnyen lehet olyan agyi állapot amikor az illető nincs azon a kognitív szinten, hogy felismerje a saját tükörképét. Mégis létezik a tudata.

Legjobb bizonyíték rá, amikor egyszer annyira berúgtam, hogy nem ismertem fel magamat a tükörben. (Szerintem volt egy kis gaz is) 😃 még integettem is és visszaintegetett.

Megbuktam volna a tükörteszten. LoL.

Illetve még ezt el kell olvasni a fogalmak tisztázásához:

[link]

Ahány definíció annyi válasz a kérdésre. Öntudat helyett akkor beszéljünk tudatról innentől és ennek a tudományos-filozófiai kérdéseiröl.

> A lélek nem túl különleges központi idegrendszeri jelenség

…

> Kizárólag az öntudatról beszélek. Nevezheted léleknek/szellemnek/tudatnak. Egy a lényeg, az agy belső szubjektív érzékelése, a tudat megélése.

…

> Nevezzük inkább önreflexiónak!

…

> Az önreflexió nem öntudat, itt fogalmi félreértések vannak.

…

És akkor itt már rögtön el is akadtunk. Ugyanis senki nem mondta, hogy a lélek egyenlő lenne az öntudattal, vagy az önreflexióval, vagy egyáltalán kell hozzá központi idegrendszer. A különböző vallások bár ugyanúgy használják a lélek fogalmát, és az embernél többé-kevésbé van is jelentős metszete annak, hogy mit értenek lélek alatt, már létezőknél viszont már össze nem egyeztethető ellentétek vannak.

Pl. a kereszténység szerint pl. az állatoknak nincs lelkük. A hinduizmusban meg az állatoknak, sőt akár a növényeknek és élettelen dolgoknak is van lelkük. Nyilván egy páfránynak nincs központi idegrendszere, öntudata és önreflexiója sincs – legalábbis konvergál a „nincs”-hez –, de a hinduizmus egyik-másik ága szerint mégis van lelke.

Aztán a lélek halhatatlansága is egy érdekes kérdés. Tulajdonképpen a Biblia sehol sem írja, hogy minden lélek halhatatlan lenne. Bizonyos értelemben Ádám és Éva nem kapott lelket, hanem maguk voltak az emberré vált lelkek. Bizonyos értelmezésben csak azok lelke él örökké, akik üdvözülnek, akik bűnben haltak meg, azok nem a pokolra kerülnek, hanem meghal a lelkük is. Illetve megint más értelmezésben a lélek az, ami Istennel közös részünk, a halálunk után visszatér Istenhez, elválaszthatatlanul és megkülönböztethetetlenül összeolvad azzal, mint a tengerbe hulló esőcsepp.

Így aztán – mint arra a #9-es válaszomban kitértem – az is eléggé kérdéses, hogy mi az, ami a lélek, és mi az, ami a test – pontosabban nem a lélek – tulajdonsága: „Viszont az már ritkán merül fel kérdésként, hogy pl. a lélek, vagy a test az, ami szeret nagyokat enni, vagy ami rajong Bach zenéjéért. Ha a lélek az, akkor test hiányában értelmezhetőek-e ezek a jellemzők? Vagy ha ezek a testhez tartoznak, és nem a lélekhez, akkor hogyan lehet a lélek intakt, teljes ezen személyiségjegyek hiányában, amiből számos egyéb személyiségjegy, viszonyulás is következik?”

Pl. ha Ádám és Éva lelke az, amit Isten a teremtésük során beléjük lehelt – a maradék a „por”, a test –, és ha ez visszatér Istenhez, Istenbe, akkor nincs olyan személyiségjegy, ami túlélné a halált. Sem emlékek, sem jellemvonások. Semmi. Az tér vissza, ami mindezektől különbözik. És pl. ezen a téren eltér a lélek fogalma a különböző vallásokban és vallási irányzatokban, és eltér attól, ami az én „materialista” definícióm volt.

~ ~ ~

> Szerintem bárki elfogadná a materialista megközelítést, ha nem járna együtt azzal a szomorú következménnyel, hogy a testtel együtt a lelkünk is megszűnik.

És itt van az a pont, ahol a vallás maga, az egyház maga egy kicsit más képet tart számon, elvileg mást is tanít, mint ami a hívők többségének a fejében él. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Magyarán örök életet csak az nyer, aki hisz Jézusban. Aki nem hisz, annak viszontlátásra…

Egyébként érdekes, mert a zsidó valláshoz képest Jézus az örök élet !lehetőségét! hozza el megváltásként. Pont fordítva mint keleten. A hinduizmus különböző ágaiban a lélek újjászületik egy másik testben. Újra és újra és újra és újra… Szinte megszakíthatatlan láncban, ami óriási teher. Bármit csinálsz – legyen az jó, vagy rossz –, annak viselni fogod a következményeit a következő életedben. Márpedig nehéz úgy élni, hogy nem csinálsz sem jót, sem rosszat, ami karmaként a fejedre kellene, hogy szálljon egy következő életben. Bár a buddhizmus számlájára írják, hogy elhozta a megváltást, a megszabadulást a lét nyomasztó örökévalóságától, de ez így nem teljesen igaz, viszont az, hogy ezt a létforgatagot meg lehet szakítani, ki lehet belőle lépni és nem újjászületni újra, az a megváltás. (A buddhizmus ennél azért jóval cizelláltabb képet ad, most nem akarnék belemenni, már csak azért sem, mert annyira nem vagyok szakértője a témának.)

Mindenesetre annyi igaz a kijelentésből, hogy a lélek hallhatatlansága a vallásokban ha nem is bizonyosság, de lehetőség, addig az én „materialista” megközelítésemben a lélek bizonyosan nem hallhatatlan. Vagy mégis? Hiszen ha a lelket úgy tekintjük, mint az emberi működés jellegzetességeinek, jelenségeinek legfelső hierarchiáját, akkor ezek ha nem is egyben és egészben, mégis túlélnek minket. Amit én elmondok Józsinak, és Józsi azt a gondolatot magáévá teszi, akkor ha Józsi túlél engem, az a gondolat is túlél engem, ami eredetileg az én lelkem egy alkotórésze volt. Minden hatás, amit a világban általunk történik, az mint hullám gyűrűzik tovább, azután is, hogy mi magunk megszűntünk létezni. Ha azt vesszük, ez egyfajta materialista lélekvándorlás, csak éppen a lélek nem egészben, hanem részleteiben és sokféle úton ölt testet újabb és újabb emberekben.

Utolsó bekezdésed “jó duma”, egy kicsit arra emlékeztet, mint amit szintén jó dumakent szoktam válaszolni arra a kérdésre, hogy hiszek-e a szellemekben? Mire én: hogyne hinnék, különösen a nagy szellemekben , Galileiben, Newtonban, Einsteinben, stb.

Ők pl. halhatatlanok, ugye. Nekünk egyszerű embereknek nem marad más lehetőségünk az “öröklétre”, mint hogy gyermekeinkben élünk tovább. Egy kicsit.