Szerintetek máshol is történt a semmiben ősrobbanás és letrejött több vagy még egy univerzum mint a miénk?

"A címből ítélve azt gondolná az ember, hogy egy tudományos elmélettel, illetve egy vallásos hittétellel van dolga, a kettő pedig mind megközelítésében, mind végeredményében jelentősen különbözik egymástól. A helyzet azonban korántsem ez. Az Ősrobbanás elméletének elfogadása, a maga hihetetlen gyenge lábakon álló „bizonyíték-rendszerével”, legalább akkora hitet igényel, mint a Világegyetem létrejöttére vonatkozó Teremtés-tan.

Az ősrobbanás elméletet csak jó indulattal lehet egyáltalán elméletnek nevezni, hiszen szinte semmi olyan tulajdonsággal nem rendelkezik, ami alapján ezt megtehetnénk. Hiszen sem nem bizonyítható, sem nem tartalmaz később igazolandó jóslásokat, nem rendelkezik belső logikával, olykor gyökeres ellentmondásban van a megfigyelhető világ az elmélet által leírtakkal, és így tovább. Mivel tehát nem a valóságon alapszik, mindössze néhány – tévesen értelmezett és pontatlan – mérési eredményen, elfogadásához tehát hit kell, nem is kevés, hiszen az Ősrobbanás elmélet elfogadója (elhívője), mindazon tényhalmazt tagadja egyben, mely ellene szól, tehát nem tekinthető sem kutató alkatnak, sem tudományos hozzáállásnak viselkedése, sokkal inkább hívőnek.. Az ősrobbanás-tan pedig dogmának.

Az Ősrobbanásra vonatkozó elképzelés a 20. század kezdetén született, abban a korban, amikor kezdett eluralkodni az ateizmus, azaz az Istentagadás, ki kellett valamivel „rukkolni”, hogy a Teremtés-tant megcáfolják, ezzel nagyjából párhuzamosan alkották meg az evolúciós elméletet (vagy pontosabban evolúciós-tant, hiszen az evolúcióra ugyanúgy nincs bizonyíték, mint az Ősrobbanásra, tehát elfogadásához feltétlen hit kell). Az evolúció is dogmává merevedett, ezernyi problémával nem tudnak mit kezdeni hívői, és ezekről a cáfolatokról inkább nem beszélnek, és úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, tanítják mindenféle iskolában, egészen az egyetemekig, ahogy az Ősrobbanás-tant is, miközben pontosan tudják, hogy ez az elképzelés-rendszer alapvetően hibás és hamis.

A 19. században jelentkező istentagadási hullám mintegy ellensúlyozásaként az egyházak „nyitottak” a tudományos-tanok felé - értsd. Az Ősrobbanás és az evolúciós tan felé -, megpróbálták átértékelni, átértelmezni a Biblia szavait, úgy téve, mintha az lényegében az Ősrobbanást írná le, netán az evolúciót. Vallási dogmák közelítése tudományos dogmákhoz egyfajta új vallást hozott, a „tudományvallást”, ennek elfogadásához ugyanúgy kőkemény hit kell, mint a Világ hat nap alatt történő teremtéséhez.

A tudomány tehát bezárta magát saját már-már vallásos jellegű dogmatételeibe, miközben a vallások belementek saját dogmarendszerük „szalonképesebbé” tételébe, azaz dogmarendszerük „tudományosításába”, ami természetesen ugyanolyan zsákutca. Megbukott tehát a tudomány, mert éppen önnön lényegét adta fel, a világ megismerésére és megértésére vonatkozó törekvését; megbukott a vallás is, mert dogmarendszerét megpróbálta „tudományos érvekkel alátámasztani”, ami teljességgel lehetetlen.

Mi hát a megoldás?

A kérdés filozófiai megközelítése szerint vagy az anyag létezése megelőzte a tudatét (Ősrobbanás), illetőleg a tudat létezése megelőzte az anyagét (Teremtés). Egyfajta ok-oksági viszonyt tételez fel, más szóval kauzalitást, ami nélkül a tudomány nem képes elképzelni a világot. Mindenhol okot és következményt keres és vél találni. A világ azonban nem ilyen. Semmi sem írja elő, hogy minden létező dolognak a világon kellene lennie egyfajta előzményének, ami aztán a jelen állapothoz, mint következményhez vezet, illetve nem fogható fel minden esetben a jelen állapot, mint az eljövendő események oka. Van ugyanis egy tényező, a véletlen, mely ezt az oksági elméletet alapjaiban rázza meg, ráadásul, a véletlen hatása tudatosan befolyásolható. Még az olyan teljességgel véletlenszerű események bekövetkeztekor is, mint a radioaktív bolmás.

Akkor hogy is van ez?

Ha a tudat képes hatni az anyagra, és abban véletlenszerű vagy nagyon is tudatos, ám ok nélküli változásokat kiváltani, akkor a tudatnak kellene az elsődlegesnek lenni. Igen ám, csakhogy tudatot csakis és kizárólag anyag hordozhat. Ördögi kör. Ráadásul, ahhoz, hogy a tudat megnyilvánuljon, energia kell, ezt az energiát pedig az anyag hordozza, azáltal, hogy folytonos és örök mozgásban van.

Eljutottunk tehát a kulcshoz, a világegyetemet három alapelem alkotja, a tudat (információ), az energia és az anyag. (egyes elképzelések az anyagot is energiának fogják fel, a mi esetünkben azonban praktikusabb ez a fajta megkülönböztető megközelítés, hiszen vannak olyan jellegű energiák, melyekről fogalmunk sincs milyen típusú anyag hordozza, viszont vannak jelenségek – pl. kémiai és fizikai változások -, melyek anyagon /és nem csak energián/ alapuló szemlélettel pontosabban leírhatók.)

A három alapelem egyike sem létezik a másik kettő nélkül, egyik sem okozója a másiknak, ahogy nem is következménye. A változások e három alapelem együttesének változásai. Egyikük sem keletkezik a semmiből (ahogy teremteni sem lehet), egyiküket sem lehet megsemmisíteni. Csakis és kizárólag változások következhetnek be bennük, átalakulások, melyek nem állnak feltétlenül ok-okozati kapcsolatba. A Világegyetemben az anyag-energia-tudat hármassága az előzőek szellemében tehát örök, megsemmisíthetetlen, teremthetetlen, folytonos és örökké létező egység. Mivel sem az Ősrobbanás-tan (vele az evolúciós tan), sem a Teremtés-tan a fentieket nem veszi figyelembe, alapvetően hibás a kiindulópontjuk, a végkövetkeztetéseik is szükségképpen tévesek. Míg egy tudományos tan esetében ezzel a módszerrel magát a tudományt lehetetlenítik el és hamisítják meg, addig egy vallásos dogmarendszer kapcsán a hívő emberek világképét zárják be, és várják el tőlük a különböző kinyilatkoztatások kritika nélküli elfogadását, az életükből pedig a gondolkozás kizárását.

Most vegyük végig részletesen, már korántsem a maguk teljességében és komplett összefüggés-rendszereiben a fent említett tanokat, azután pedig vonjuk le a végkövetkeztetést, honnan is ered a Világ valójában, milyen a jelen állapota, és mi fog történni a jövőben; mindezen történéseknek pedig milyen hatása van/lesz világképünkre?

Az Ősrobbanás

Bevezetés

Amióta ember él a Földön, mindig foglalkoztatta a kérdés, honnan ered a világ, hogyan keletkezett – ha keletkezett, miért pont ilyen és nem másmilyen. Minden kultúra kialakította a maga – sajátos vallási felfogásával összekapcsolódott teremtéskultuszát. A görög bölcseletben később uralkodóvá váló statikus világszemlélet – az arisztotelész-ptolemaioszi irányvonal – keményen rányomta bélyegét a középkori gondolkodásra.

Csak később kezdett tért hódítani a dinamikus világszemlélet, miután több újkori természettudományos felfedezés (például Brache kijelentése egy szupernóva robbanás kapcsán, miszerint az öröknek tartott csillagok világában is fönnáll a változás ténye) ezt szükségszerűvé tette. Valamikor ekkortájt következett be a szakadás a vallás és a tudomány szoros kapcsolatában – bár egyes tudósok még ma is mítoszt igyekeznek faragni tudományos teóriáikból „szentként és sérthetetlenként” tisztelik azokat. Itt fedezhető fel annak a később óriási problémákat okozó tendenciának a gyökere, hogy a modern fizikusok egy része összekeverte a fizika és filozófia területét, idegen vizekre evezett; nevezetesen nem elégedett meg azzal, hogyan keletkezett a világ, arra is választ akart adni, miért, s ezen kérdés már a filozófia tárgykörébe tartozik.

Épp azért fontos megvizsgálni a mai kozmológiai modellek igazát és határait, hogy eldönthessük, valóban jogos-e a mai fizikusok ezen igénye, vagy kénytelenek átadni helyüket a végső dolgok keresésének pontjánál a metafizikának és a vallásnak. Mint a későbbiekben látni fogjuk, ezek elvek, modellek, s még a legtetszetősebbek sem bizonyíthatóak! Találóak hihetnénk XII. Piusz gondolatait, miszerint „A világ keletkezésére vonatkozó kérdésekre a fizikus, fizikusi mivoltában sosem lesz képes megadni a végső választ, mivel itt nem fizikai, hanem metafizikai, azaz filozófiai problémáról van szó.” - ez a megállapítás azokra a fizikusokra érvényes, akik az éppen elfogadott elméletekben dogma- azaz vallásszinten hisznek.

Jól fogalmazott II. János Pál is: „Minden olyan elmélet, mely a világ keletkezéséről szól, … nyitva hagyja a világegyetem keletkezésére vonatkozó problémát.” – természetesen ez igaz mindaddig, amíg mindenáron keletkezés után kutatunk, de azonnal értelmét veszti, ha nem.

De miért is van értelme egyáltalán ezzel a kérdéssel foglalkozni? Legfrissebb Ősrobbanás-modell szerint a Világ kb. 13.7 milliárd éves! Ilyen távolról szemlélve a kérdést, nem csupán szócséplésről, nem csupán a misztikus iránti természetes emberi éhség kielégítésének igényéről van szó? Pláne ha figyelembe vesszük, hogy csupán a Napnak még legalább 4,5 milliárd éve van hátra míg kiég. Hl leszünk mi már akkor, egyáltalán, leszünk-e még?...

Amiért mégis foglalkozni kell ezzel a témával, az a tendencia, mely szerint ezek a kérdések (Honnan a világ? stb.) hozzátartoznak az ember önmeghatározásához, a világban való igazi helyének reális megjelöléséhez. Ráadásul mindez ideológiáktól függetlenül, változatlan intenzitással tör elő végig a történelem folyamán.

Előzmények

Amikor Einstein 1917-ben megírta kozmológiai dolgozatát, kezdetét vette egy folyamat, mely röviddel később a természettudományos kozmológia radikális paradigmaváltásához vezetett. Történetesen azt írta le ezen művében, hogy a világban nem feltétlenül az euklideszi geometria az uralkodó, teljesen más szerkezetű geometriák írják le – szerinte - helyesen a világegyetemet. Megalkotta hát a szférikus – véges, de határtalan – világegyetem elméletét, s ezt az általános relativitás – vagyis a gravitációs alapelmélet – függvényévé tette. Ezért ezen elképzelés megalapozottnak tűnt. Ezt a paradox állítást – véges, de határtalan – a gömb példájával próbálta érzékeltetni, mely felületileg ugyan véges, ám mint önmagába visszatérő alakzat, határtalan.

Az új természettudományos paradigma kialakulása már az új, einsteini fogalmi-nyelvi kereteken belül történt. Tehát nyilvánvalóan téves alapokon fogalmazták meg.

Egy döntő felfedezés, a vöröseltolódás

1920-ban Hubble galaxisok színképelemzése során felfedezte a vöröseltolódást, s kimutatta, hogy ez arányos a távolsággal. Ezt a Doppler-effektussal magyarázta, mely szerint ha a fényt kibocsátó forrás mozog, ennek megfelelően változik a fény frekvenciája is. Mivel az eltolódás arányos a sebességgel, így a távolság is arányos vele. Ezekből kiindulva megfogalmazta a Hubble-törvényt, miszerint minél messzebb van az égen egy objektum, annál gyorsabban távolodik tőlünk.

Ennek már egyenes következménye volt, hogy Gamov 1948-ban, továbbfejlesztve Lamaitre elméletét, megalkotta az ún. Big-Bang (ősrobbanás, Nagy-Bumm) paradigmát. Levonta a következtetést: ha a világ tágul, korábban kisebbnek kellett lennie. Ebből az következik, hogy valamikor végtelenül kis pont volt az univerzum, mely nem atom, hanem valamiféle tiszta energia, hihetetlenül sűrű sugárzás, egyfajta gázgolyó volt. Ez felrobbant – ősrobbanás –, s mind a mai napig tart az ebből következő tágulás folyamata. Ennek alapján a Hubble-féle törvényt is igazolta a léggömb-példa segítségével: egy léggömbre pontokat rajzolva s felfújva azt, minden egyes pont között egyenlő mértékben nő a távolság. Ezzel az is szemléltethető, hogy noha minden irányban egyenletesen táguló világot figyelünk meg, kellett legyen egy kezdeti középpont.

A relativisztikus-einsteini modellben a térhez képest az objektumok nem változtatják helyüket. A tágulás ebben a modellben nem térben történő mozgás, hanem a tér mértékszámának változása, mely a térhez képest állandó helyzetű galaxisoknál szintén a színkép vöröseltolódását eredményezi. Jó példa rá a kelőfélben lévő mazsoláskalács: a mazsolák a tésztában mozdulatlanok, ám mivel a tészta megduzzad, a szemek távolodnak egymástól. Téves tehát a táguló világegyetem kifejezés, mivel nem a “külső” térbe történő tágulásról van szó – hisz ilyen nem is létezik –, hanem a belső viszonyok megváltozásáról!

E fenti levezetés természetesen igen tetszetős, azonban semmit sem tud kezdeni a galaxisok – olykor egymáshoz képest is igen jelentős – sebességével. Ha az Ősrobbanásnak nem lett volna „ereje”, akkor mi röpítené őket a megfigyelhető gigantikus mozgási energiával? Einstein elmélete semmit sem tud kezdeni a Világegyetem megfigyelhető nagyléptékű szerkezetével, ahogy sok minden mással sem. Alapjaiban téves tehát.

A kozmikus háttérsugárzás felfedezése

Nem kellett sokat várni az ősrobbanás paradigmát igazoló újabb felfedezésre. 1965-ben – mint ahogy azt Gamov megjósolta – Penzias és Wilson felfedezte a 3 kelvin fokos (egészen pontosan 2,735 K) kozmikus rádióháttér-sugárzást. Ez annak a hőnek a maradványa legalábbis állításuk szerint -, amely az ősrobbanás pillanatában fölszabadult. Ezt az adatot alapul véve a mai tudomány 10-43 szekundumig és 1032 kelvin fokig tudja visszakövetkeztetni az eseményeket. Ezen felfedezés volt elindítója azon folyamatnak, mely során sikerült az anyag evolúciójának fázisait leírni"

#31:

A belinkelt írásban sok-sok tévkép, félreértés jelenik meg. Látszik, hogy itt valaki úgy próbált a tudományról, a tudományosságról, illetve annak egy elméletéről véleményt alkotni, azt kritizálni, hogy közben alapvető fogalmakkal nincs tisztában, egyáltalán a tudomány mibenlétével, működésével sem. Nem a világ jelenségeiből vont le egy saját jogán életképes következtetést, hanem egy kész következtetéshez keresett utat és alapot.

Tudom, ez nem érv, hanem a te olvasatodban csak egy vélemény. Érveket is tudnék hozni, ki tudnék emelni gondolatokat az írásból, és részletesen el tudnám magyarázni, hogy miért hülyeség. Sőt el is kezdtem, de rájöttem, hogy ha mindenre ki akarnék térni, amire érdemes lenne, abból nem válasz születne, hanem egy hosszabb esszé, és élek a gyanúval, úgysem olvasnád végig.

Néhány dolog már előjött ennél a kérdésnél is, az előző válaszok néhány az általad beidézett írás néhány részletét már kivesézte. Érdemes visszalapozni.

Persze nem vagyok semmi rossznak elrontója, ha te, vagy bármi más kéri, akkor szánok rá időt, hogy egy-egy dolgot kivesézzünk, szépen lassan, sorjában, egyenként. De ez nem lenne rövid, eltartana pár hétig. Bár kérdés, hogy ezt meg kell-e tenni, hiszen számtalan gyakorikerdesek.hu-s kérdés alatt megtettük ezt már számtalanszor.

@2*Sü: no igen... Pontosan így tippeltem én is, hogy legjobb esetben is napok, de inkább hetek lennének, mire minden zöldségre válaszolok abban az írásban, amit a #31-es elkövetett. Olyan szinten tele van a legvadabb hülyeségekkel, hogy reménytelen vállalkozás részletekbe menően kijavítani - ha csak nem időmilliomos az ember.

De igazából nem látom, hogy lenne értelme. Őt, a #31-es hozzászólót nyilván nem fogod meggyőzni, mert neki nem célja a valódi megismerés - ha az lenne, utánanézett volna a dolgoknak, olvasna, tanulna, kérdezne. Sokféle háttere lehet annak, ha valaki ilyen útra lép, ezek egy része még csak nem is olyan, amit csak úgy fel lehet adni. Szóval neki felesleges írni. Más olvasók meg aligha rágnák magukat keresztül egy kisregénnyi válaszon - az emberek döntő többsége valószínűleg már magán a #31-es hozzászóláson sem rágja át magát. Szóval másnak sem valószínű, hogy hasznára lenne. Ha valaki konkrétan kéri, hogy a hozzászólás valamely részére reagáljunk, megteszem, persze.

Ja igen, még egy dolog: szerintem bizonyos szempontokból erősen kontraproduktív akár csak annyit reagálni egy ilyen agymenésre, mint amennyit te tettél, ugyanis ezzel azt éred el, hogy a #31-es látja, hogy van aki elolvasta az írását, sőt, foglalkozik vele, reagál rá - és ez a lényeg, a reakció. Így esélyesebb, hogy újra meg újra el fogja követni ezt. Mert kap egy pozitív visszacsatolást. Ha tételesen cáfolod, akkor is, az is ugyanúgy fog leképződni. Ha nem akarod, hogy az ilyen szellemi környezetszennyezés terjedjen, akkor érdemes ezeket az embereket teljes mértékben ignorálni - ez az egyetlen módja annak, hogy kihúzd alóla a pozitív visszacsatolást. Természetesen, ha van arra esély, hogy szimplán téved, és érvekkel meggyőzhető, a tudás befogadására képes a vitapartner, akkor érdemes válaszolni. Meg akkor is, ha más olvasóknak hasznos lehet, ha cáfoljuk. De ugye, ahogy írtam, itt egyik eset sem áll fenn.

Mojjo: > Ja igen, még egy dolog: szerintem bizonyos szempontokból erősen kontraproduktív akár csak annyit reagálni egy ilyen agymenésre…

Igen, ha valóban csak az adott válaszoló szempontjából nézem, akkor igazad lehet. De én nem csak őt tartom szem előtt, hanem azt, aki idetéved a jövőben, valóban bizonytalan, nem kész világképpel, véleménnyel érkezik, és az utolsó válaszon keresztül szűri le a tartalmat. Az sem teljesen jó, ha a hülyeséget ignoráljuk, és egy még választ kereső ember előtt nem mutatunk alternatívát, nem láttatjuk, hogy ez az utolsó válasz nem egy non plus ultra válasz volt, amire azért nem válaszolt senki, mert annyira lehengerlő és meggyőző válasz volt, hogy senki nem tudott fogást találni rajta. Még ha nem is mutattam rá az írás konkrét hibáira, arra elég volt a válaszom, hogy rámutassak, érdemes keresni a hibákat benne, kritikusan olvasni a tartalmát.

De amúgy tényleg parttalan, meddő szélmalomharc ez. Egy copy-paste több oldalas válaszra elég idő- és energiapazarlás mindig újra és újra válaszolni. Mert ez a kérdés is elsüllyed, és jövő héten újra kiírja tartalmilag ugyanazt a kérdést, ahova a jelen beszélgetés kifutott. Egy ideig pont hasonló okok miatt abba is hagytam a válaszolgatást, mert ez a mások segítsége, a tudásunk megosztása kicsit olyan, mint kiskanállal lapátolni vissza a tengerbe a vizet, mikor jön a cunami.

Erre az egészre úgy tekintek, mint a szúnyogokra. Ha lecsapsz egyet, jön egy másik. Látszólag szélmalomharc, de még mindig jobb, mintha hagynád magad szétcsipkedni, valahol muszáj lecsapni azokat a szúnyogokat.