Egyet értesz a hatósági intézkedéssel, miszerint MHVlog Tomi illegális autóbontóját fel kellett számolni?
Tényként kezelem, hiszen jogerős végzést kapott.
Megnéztem pár videóját, elég erősen hasonlított egy illegális bontóra (az udvar kinézetéből).
#69-re válaszolva, hülyesèg, alaptalan vádaskodás.
Egyedül annyi, hogy be volt másolva az egyik videójába a GyK-ról kèszített kèpernyőkèp.
Tort használok, vpn-el, puszi.
74: A kérdező helyett válaszolok. Nekem volt 2 olyan szomszédom is, akit bejelentettek, hogy autót szerel közterületen és kaptak büntetést. Saját autót szereltek. Az egyik egy enyhe koccanás után lámpát és első lökhárítót cserélt. A másik féltengelyt. Ezek viszonylag egyszerű műveletek, de ha szervizbe mész, akkor lehet akár 10-szeres is az ár és bizonyos esetekben nem is közlekedhet, amíg nem jó, egy apróbb javítás miatt aránytalanul drága a trélerezés. Olvastam már olyan panaszt is, hogy valaki izzót cserélt, csak kicsit sokáig volt felnyitva a motorháztető mert ki kellett hozzá szedni a műanyag burkoló elemeket is és az egyik bejelentő úgy vélte, autót szerel és bejelentette. Valahol érthető, mert vannak környezetvédelmi szabályok és bizonyos zajokkal is jár, ha valaki úgy igazán szerel, ami lakott területen zavarhat embereket. Ezért nem lehet már többféle tevékenység telephelyét, például autószerelést lakások, házak közelébe helyezni. Ez már régóta megvan, egy autószerelő ismerősömnek már 2010-ben kezdett autószerelő vállalkozásához külvárosi műhelyt kellett bérelnie, a saját háza garázsában nem végezhette a tevékenységet. Most is vannak ilyen háztáji műhelyek, de azok még a 90-es években, vagy a 2000-es évek elején kezdték a tevékenységet, nekik most is ott maradhat a műhely. Ez csak az újakra vonatkozik.
Tehát a szomszéd panaszt tehet arra, hogy őt zavarja a másik szomszédja tevékenysége. Csakhogy Tomi megkérdezte a szomszédait és őket nem zavarja, jóban van velük. Tomi figyel a környezetvédelemre. Egyrészt, mert amit végez az a szakterülete, másrészt a saját ingatlanát sem akarja szennyezni. Ilyen esetben úgy gondolom, hogy teljesen rendben van amit Tomi csinál. Akkor megvádolták, hogy illegális autóbontást végez. A videóira hivatkozva. A videóiból kiderül, hogy nem. Mert az autóbontás azt jelenti, hogy valaki bontásra vesz meg autókat, azokat szétszedi és alkatrészenként értékesíti. Semmi ilyesmit nem csinált. A saját tulajdonában álló autókat javította, a saját ingatlanán úgy, hogy nem szennyezte a környezetet és a szomszédokat nem zavarta.
De amit csinál egy sor másik vállalkozó érdekeit sértheti. Például zavarhat egy bontóst, hogy ott az a sok autó, amikre akár rá is tehetné a kezét. Vagy például egy mobilházak építésével foglalkozó vállalkozót, hogy Tomi saját mobilházat épít sokkal olcsóbban, mint amennyiért kész mobilházakat árulnak, mert ezzel Tomi azt reklámozza, hogy építhetsz magadnak olcsón jót (de mobilházépítésért nem lehet valakit feljelenteni, az autószerelés miatt viszont igen). Aztán ha kész lesz a mobilház, gondolom belefog ő is egyedi napelemes rendszer építésébe. Ez meg a napelem rendszer telepítő vállalkozókat zavarja, az egyik riportban az egyik ilyen napelemes cég vezetője ha nem mondta el hatszor, akkor egyszer sem, hogy csakis régóta létező nagy cégtől (nyilván tőlük) vegyenek az emberek kész rendszereket, mert nyilván zavarja, hogy annyival kevesebb az ügyfél, amennyien maguknak építik meg, olcsóbban. Tomit ismerve a fűtő klímát is ő saját maga fogja beszerelni, az meg a klímások üzletét fogja sérteni. Vagy akár lehetett az a vállalkozó is, aki először elrontotta a kerítését és vita alakult ki közöttük, mert akkortájt jelentették fel.
75. A büntetés nem biztos, hogy a szerelésért volt, hanem azért mert közterületen csinálták. A szereld magad műhelyek ez alapján illegálisak?
Az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet
a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről
1. § (1) * A rendelet hatálya a járműfenntartó tevékenységet végző vállalkozásokra (a továbbiakban: járműfenntartó szervezet) terjed ki.
Én ezt úgy értelmezem, ha üzletszerűen végzem akkor kell megfelelő végzettség. Persze ha baleset történik és visszavezethető az elvégzett szerelésre akkor gondolom van jogi következménye. Van egy Totalcar cikk is amiben ezt leírják. Tomit sem mint egyéni vállalkozót vizsgáltak, ha jól emlékszem, hanem mint magánszemélyt.
Amúgy mindegy ki jelentette fel, ha a hatóság tisztességesen végezte volna a munkáját akkor nem jutott volna idáig az ügy. Azért szerintem elég komoly probléma, hogy szakértővel kellett volna menniük és ezt csak a rendőrségnél tudta meg. Ráadásul Tominak végzettsége is van, holott azt mondták Neki, hogy nincs erre a tevékenységre végzettsége.
A kérdezőtől várnék választ elvégre jogásszal konzultált, így csak tud konkrét jogszabályokra hivatkozni, mert azt írja tucatszám lehetne eljárást indítani Tomi ellen.
Sok mindent várok Èn is.
Fel kell kelni a szèkből, pènzèrt a jogász mindent elmesèl bárkinek.
Szerintem ha otthon szerelem az autómat az nem illegális, mivel a jogszabály csak a vállalkozásokra vonatkozik. A szereld magad műhelyekben sem feltétele a bérlésnek , hogy autószerelő legyél. Ráadásul Tomi nem bontotta szét az autókat és árulta az alkatrészeit, hanem vagy megcsinálta vagy átalakította.
De a kérdező idáig csak a billentyűzetet koptatta, mert semmi konkrét dolgot nem írt le. Nem írta le miért nem végezhetek olyan tevékenységet sem amihez végzettségem van. Nem jogászra kell hivatkozni, meg azt írni "Ez a jogszabály" (61-es válasz) hanem válaszolni. Lehet mellébeszélni, de attól hiteltelen az ember.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!