Egyet értesz a hatósági intézkedéssel, miszerint MHVlog Tomi illegális autóbontóját fel kellett számolni?
Tényként kezelem, hiszen jogerős végzést kapott.
Megnéztem pár videóját, elég erősen hasonlított egy illegális bontóra (az udvar kinézetéből).
Hiába a szakèrtői vèlemèny, kèt külön eljárásról beszèlünk. A rendőrségi eljárás megszüntetésre került, a hulladèkgazdálkodási rèszèn meg a bíróság bűnösnek mondta ki.
Forgassuk mèg meg azt a köpönyeget, hajrá MHVTomi, győz az igazság. Kimondta a rendőrség!
Mellesleg meg egy illegális autóbontós vagy, a büntetèst is kiszabták amit befizettèl! Szóval elismerted.
Aki figyelemmel kísèri a kèrdèst láthatja, hogy milyen stílusban, változó hozzáállással válaszolok.
A mai napig fenyegetnek a bolondok, mert nem tudnak párhuzamot vonni az ELLENTÈTES HATÓSÁGI DÖNTÈSEK ès a hol mellette/ellene pártolásom között! Ès ez erről szól az eleje óta.
NEM TUDJA A BALKÈZ, HOGY MIT CSINÁL A JOBB!
A legnagyobb rá leselkedő veszély elmúlt azzal, hogy a rendőrség megszűntette a vele kapcsolatos eljárást és határozatban leírták, hogy bűncselekmény nem történt.
Ez az utolsó mondat fontos. Mert így a környezetvédelmi hatóság sem állíthatja róla, hogy bűnös.
Ezzel teljesen megfordulhat az ügy. Ha a Tominak van a visszaélésekre bizonyítéka és az ügyvéd is javasolja, akkor feljelentést tehet a hivatal ellen, olyan indokkal, amit az ügyvéd javasol neki. Utána, ha a rendőrség úgy találja, hogy ténylegesen visszaélés történt, akkor akár per is indulhat. Vagy magánúton indít pert. Azt mondjuk biztosra veszem, hogy hacsak nem a választók lekenyerezéséről, vagy az oligarchák kifizetéséről van szó, akkor ez az állam ezzel a vezetéssel nem fizet. Ha megítélnek neki valamennyi kártérítést, de még azért is meg kell küzdeni, hogy kifizessék, ami újabb éveket jelenthet.
A kérdező szerintem nincs tisztában miről is van szó.
Tomi nem végzett autó bontást, mert nem abból a célból vásárolta az autókat, hogy alkatrészekre bontva értékesítse azokat. Attól még nem autóbontó valaki, hogy a kertjében több autó is van amik nem minősülnek hulladéknak. A rendőrségi nyomozás pont azt állapította meg amit Tomi mindig is mondott, tehát a hatóság nem végezte megfelelően a munkáját és a bíróság is felületes volt. Ez nem azért van mert nem tudja a bal kéz mit csinál a jobb, hanem az egyik hatóság megfelelően végezte a munkáját.
A kérdező nem tudom miért "viseli a szívén" Tomi ügyét, de eléggé el van tévedve. Értelmezhető választ még idáig nem adott arra amit a 87-es válaszomban írtam. Miért nem szerelhetem otthon a saját járművemet? Persze erre nem is tud mit válaszolni. Érdekelne miért jogtanácsost kérdezett, ráadásul még fizetett is érte, amit kétlek. Szerintem összevissza irkálsz, talán ettől érzed jól magad, vagy mint a feljelentőnek ez jelent élvezetet.
Nagyon jó úton halad a veterános vonal. A becsületesnepper is felrúgta a vedret, az a korosztály hamarosan elmegy nyugdíjba ès jobb, fiatalosabb lesz a csapat.
A "Komócsy" utcában nem sokáig kell kínlódnunk.
Hivatalosan nincs kiemelt fontosságú ügy.. a gyakorlat meg mást mutat. 🤫
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!