Azon nők, lányok, akiknek már volt abortuszuk! Milyen volt, mit csináltak, mi történt? Milyen volt testileg és lelkileg?

Bár nekem nem volt ilyen műtétem, láttam már, mivel nőgyógyászaton voltam gyakorlaton.

Ha nem szültél még, akkor egyik nap bemész, feltesznek egy lamináriának nevezett kis pálcaszerű vmit, ami nedvességre megduzzad, és kitágítja a méhszájat. Utána következő nap altatás és műtét. Maga a beavatkozás nem sok idő (max fél óra lehet, bár megmondom őszintén nem figyeltem az órát). Utána ha minden rendben, pár óra múlva el is lehet menni.

Most már úgy tudom inkább vákuumot alkalmaznak, de amit én láttam, az kaparós volt.

Hogy lelkileg hogy viseli az ember, az gondolom emberfüggő.

Láttam olyat is, aki úgy jött-ment, mintha mi sem történt volna. Volt aki zokogott.

Szörnyű volt. Első nap bementem, 7re, és volt a betegfelvétel. Utána volt egy vizsgálat, de nekem az is fájt, olyan durván csinálta az orvos. Szóval kicsit sem kímelnek. (Megértem, megérdemeltem) Utána kb 6 órán át vártunk, mert nem volt üres ágy. Megismerkedtem addig egy másik lánnyal. Este feltették a tágítót, ami valami szörnyű volt. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy attól a másik lánytól kaptam egy erős nyugtatót előtte. Feltették, hát én bőgve jöttem ki, meg majdnem neki estem az ajtónak amikor fel kellett állni. Este tudtam aludni, de biztos hogy csak a nyugtató miatt. Reggel pedig a műtét... Bementem, felfeküdtem, még tettek-vettek a dokik, kérdezgettek hogy hogy hívnak, meg ilyeneket... Szerettem volna a babát, így engem nagyon megviselt, bőgtem ott is, miközben megkaptam az altató anyagot. Aztán már csak felkeltem. Bőgve is keltem fel. Nem értették mért sírok, én meg azt nem értettem mért nem lehet ezt érteni. Akik ott voltak, szinte semmi érzelmet nem mutattak. Az az űr, amit éreztem, egyszerűen akkor jöttem rá, hogy éreztem Őt előtte. Az orvosok, ápolók szinte lesz@rtak. Reggel, este csak arra tudok gondolni, amit tettem, a barátomra rá se nagyon tudok nézni, teljesen eltávolodtam tőle. Nem tudok tükörbe nézni, és ez egész életemben kísérni fog.

Nekem a szüleim nagyon ellenezték, (mondták hogy mellettem állnak, de olyan ellenszenvvel, és inkább az abortusz felé hajtottak), a barátom sajnos munkanélküli, pénzünk sem lett volna elég. Nehezen hoztam meg a döntést, és ez sokkal rosszabb mint egy gyász. Testileg kibírható. Utána lévő napokban nagyon görgyöltem is, de valahogy úgy érzem, ennyit minimum megérdemlek.

Bocs ha túl hosszú voltam, de 2 és fél hete volt. Friss az emlék, és szörnyű ez az egész.

(20 éves vagyok)

Nézd meg ..

http://www.youtube.com/watch?v=g-WpLic8qys

A képeken jól látszik, a gyilkosság folyamata, a zene is kapcsolódik hozzá.