Valakinek van bármiféle tapasztalata a CVmaker.hu weboldallal?
Felhívtam a bankomat, elmeséltem mi történt. Tíltattam a kártyám és elkezdték kivizsgálni az ügyet.
A mai nap folyamán pedig visszakaptam a pénzem. (Pénteken történt, és ma hétfő este már vissza is kaptam)
Nekem az a tapasztalatom, hogy a CV maker ügyfélszolgálattal nem éri meg felvenni a kapcsolatot. Én írtam nekik levelet (angolul/magyarul is). Egyikre kaptam csak választ (amit angolul írtam), amiben azt mondták nem áll módukban visszafizetni az összeget.
Még az e-mailezés előtt felvettem a kapcsolatot az oldalon lévő chat-ben egy emberrel, aki alig tudott válaszolni nekem. Olyan dolgokat állított, amik benne sem voltak a felhasználási feltételekben. Ráadásul ez az ember lemondatta beszélgetés közben a “már megvásárolt” 1 hónapos használatot, amit én nem szerettem volna, mivel köztudott hogy ha lemondok valamiről, akkor azzal elvesztem a jogomat is a visszatérítésre. Ezt sérelmeztem, mivel én nem említettem azt, hogy leakarom mondani a havi előfizetést. Később a megválaszolt e-mailben is arra hivatkoztak, hogy amúgy sem lenne semmi esélyem pénzvisszafizetésre, mert már lemondtam ezt a szolgáltatást, ráadásul benne van a felhasználási feltételeikben, hogy nem áll módukban a pénzvisszafizetés.
Az oldalukon azt írták, hogy 24 órán belül válaszolnak és ha nem kapok értesítést arról, hogy küldtem nekik e-mailt, akkor küldjek nekik újat.
Semelyik e-mailemről nem kaptam visszaigazolást, ráadásul csak az egyikre válaszoltak.
Igazából időpocsékolás volt az idő amit a velük való levelezéssel töltöttem.
A felhasználási feltételekből rengeteg dolog hiányzik, nem pontos és rosszul van megfogalmazva, ráadásul nem minden magyar jogszabálynak felel meg, legalábbis az én véleményem szerint.
Egyébként (szerintem) nagyon jól felvan építve, ráadásul nekem a kereső elsőként dobta fel, amikor rákerestem az önéletrajz készítőre. Nemtudom, hogy csak én voltam-e figyelmetlen vagy tényleg ennyire jól megvan csinálva.🤷♀️
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!