Ha a munkavállaló a próbaidő alatt tudatában volt a terhességgel és eltitkolta akkor kezdeményezhető az azonnali elbocsátás?
A segítségüket szeretném kérni.
Adott egy munkavállalóm aki a próbaidő letelte után jelentette be a terhességét, viszont ő a próbaidő alatt már tudta.
Azzal tisztában vagyok, hogy nem lehet várandós kismamát elbocsátani. Viszont itt átverésről volt, szó mert tudta a terhesség tényét mégsem közölte hanem kihúzta a próbaidő lejártáig.
Az ügyvédemmel csak a jövőhéten tudok konzultálni, addig itt szeretnék választ kapni hátha volt valaki ilyen helyzetben.
Köszönöm.
Hát 5-én már az orvosnál kiderült, hogy terhes.
Nálam meg 8-ával kezdett, 8-ával szól a munkaviszonya kezdete is.
Bolti eladó kisboltban, végig ülhet. Semmi terhelő nincsen benne.
Tisztában volt már azzal, hogy terhes mikor aláírtuk a papírokat. Az üzemorvosnak is hazudott.
Nem erted. Az nogyogyasz kabe a 4. het kornyeken allapitja meg valakirol hogy terhes. Amikor nalad kezdett, akkor meg marhara nem telt le nala a 12. het. A 12. hetig senki sem szokta bejelenteni a terhesseget a munkahelyen, sot a csaladban sem (gondolom neked nincs gyereked, ezert nem tudod). A 12. hetig barmi tortenhet, a terhessegek jo egynegyede vetelessel vegzodik. Tehat ha ekkor bejelenti neked, te meg kirugod, es 2 het mulva elmegy a gyerek, akkor se allas, se gyerek.
A 12. het utan (ami kabe november elejen volt) bejelenthette volna neked, de akkor nyilvan kirugod, o meg ott allt volna, 3 honapos terhesen munka nelkul.
Sajat maga ellen nem fog donteni, egy racionalis dontest hozott.
Igazabol az orvos irja ki tappenzre, nem a kismama donti el hogy mikortol nem akar dolgozni.
En nem latom ebben a borzaszto nagy csalast, sot. Sajna a te kontodra tortenik a dolog, de ezt lehetetlen elkerulni.
Az elvarni hogy egy varandos no a te erdekeidet vegye figyelembe es ne a sajatjat szerintem enyhen szolva is irrelalis elkepzeles.
Szerencsére tudtam az ügyvédemmel beszélni és mivel már a szerződés aláírása előtt ő tudta, hogy terhes és nem mondta el ezáltal megvezetett engem mint munkáltatót.
Az már hab a tortán, hogy a próbaidő letelte után állományba ment.
Az én kontómra ne játszon senki azért, hogy pénzt kapjon.
Így elküldhetem.
Köszi annak aki segíteni tudott.
tenyleg meg sem probalod megerteni a motivacioit?
csak az lebeg a szemed elott hogy becsapott, ki kell rugni?
Amivel egyebkent ovatos lennek, mert egy csunya munkaugyi pert kaphatsz a nyakadba, es meg az sem biztos hogy megnyered.
Ez nem motiváció, ez kőkemény átverés.
Tudta, hogy terhes de nem mondta el mivan ha kirúgom, így inkább sunnyogott. Semmi jószándékot nem látok ebben, csak kőkemény megvezetést.
És a munkaügyi bíróság ebben az esetben nekem fog igazat adni.
Ha nem tudott volna a terhesség tényéről, és úgy mondja el a próbaidő lejártával és kirúgom, akkor igen engem büntetnének meg.
De felfogtam.
Te meg azt fogd, fel, hogy így nem lehet átverni senkit mert következményei lesznek.
amennyiben meg mindig ezt az atveres dolgot erolteted akkor megsem fogtad fel.
Nem vert at. Egyszeruen a sajat erdekeit nezte. Miert kellett volna a te erdekeidet neznie? Nem igazan ertem mit vartal volna. Abszolut esszeruen cselekedett, en is ezt javasolnam az ismerosomnek ha ilyen szituacioba keveredne.
Az lett volna atveres, ha a 12. het betoltese utan jelentkezett volna nalad munkara, es akkor nem mondta volna el hogy terhes.
Mikor jelentkezett nalad es mikor kapta meg az allast?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!