Ha bemegyünk törni-zúzni mint a dúvad csőcselék az egyetemre, akkor mit kaphatunk érte?
Előtte azért szeretnénk tudni mit kapnánk érte. Simán kicsapnak érte minket? Börtön? Vagy senkit sem érdekel és sikerül végre megkapnunk azt amit hónapok óta követelünk diplomatikusan?
Amúgy meg ne pussy-zz, mert én egyedül bementem múlthéten, üvöltöztem torkom szakadtából a portással, aki konkrétan elbújt az asztal mögé halálfélelemmel és fhossá dörömböltem a Tanulmányi osztály ajtaját ordítva, majd kimentem következmények nélkül.
Az kemény, a portás megtanulta, hogy legközelebb engedjen titeket specializálódni.
Amúgy:
Btk. 339. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva,
c) fegyveresen,
d) felfegyverkezve vagy
e) nyilvános rendezvényen
követik el.
371. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.
(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a rongálás kisebb kárt okoz, vagy
b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást
ba) falfirka elhelyezésével vagy
bb) bűnszövetségben
követik el.
(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a rongálás nagyobb kárt okoz,
A legrosszabbat nem tudom, de ez mindenképp minimum egy csoportosan elkövetett garázdaság, ami 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
BTK:
Garázdaság
339. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva,
c) fegyveresen,
d) felfegyverkezve vagy
e) nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen követik el.
És a biztior tehet erről?
Kemenykedj annál aki erről döntött...
Vagy nálam, de tőlem kapnál 2 sallert.
Ha annyira bátor vagy miért azt nézed, hogy "jajj de csak ha nem súlyos a bünti"
Alja magyar vagy.
#7 Ugatott mint a pincsikutya, hogy ne dörömböljek a TO ajtajánál meg ne ugráljak összevissza a folyosón, meg legközelebb legyek kedves ne úgy viselkedni mint a dúvad ha belépek. Erre úgy ráordítottam, hogy összecsuklott mint aki szellemet látott volna és elbújt az asztal alá.
Hát ha nálad lehet szakosodni, felőlem hozzád is beronthatok, de gondolom nem lehet.
Azért mert nem börtönért jöttünk egyetemre, viszont nem is hülye szabadon választható tantárgyakkal akarjuk kitölteni az évet, hogy aztán csússzunk is, szeretnénk időben befejezni, nem itt megőszülni.
#9 Nem kamu és nem vagyok incel, de ez csak egy egyszeri alkalom :)
Én csak remélem hogy tényleg megteszitek!
Mivel közös megegyezéssel történne, kizártnak tartom hogy 18 letöltendő szabadságvesztést szabnának ki!
Viszont ha mégis megpróbálná az elsőfokú bíró, az valszeg még nagyobb erőszakos botrányokhoz vezetne!
Könyörgöm nektek! Indítsa már el valaki ezt a folyamatot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!