Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Lehet bajom ezután belőle,...

Lehet bajom ezután belőle, hogy tanúkihallgatáson nem mondtam igazat, aztán elismertem, hogy játram egy helyen?

Figyelt kérdés

Ma voltam tanúkihallgatáson messze, még most is úton vagyok hazafelé, 23.22-re áll meg a vonat ahol lakom városban, gondolom itt netezés közbe megkérdem a jogi kategóriába ezt.


Tehát ma a nyomozó érkezésemkor azt mondta, hogy ő tiszt!ba van a multammal azt is tudja hogy jelenleg is folyik ügy. De most ő tanúként hallgat ki nem kell megilyedni. Amikor hallgatott ki, akkor kérdezte hogy jártam-e ott ahol van a hely ahol voltam a büfébe, feleltem nem. Kérdezte, hogy biztos nem, feleltem-nem-. Tudtam hogy tudja úgyis a nyomozó, hogy jártam ott, mert kamera volt, de nemet mondtam. Azt mondta, fáradjak már oda, odamentem és mutatta, hogy ott vagyok és kérdezte, akkor miért mondtam, hogy nem, feleltem, mert szerettem volna látni, hogy felmutat egy kameraképet. Azt mondta, hogy előszőr is azt kellett volna mondani, hogy igen.


A büfé hátsó bejáratánál ahol az ott dolgozók járnak be-ki, ott egy dobozbol ismeretlen tettes felmarkolt 97 ezer forintot és kérdezte, hogy arról tudok-e, feleltem, nem. Azt kérdezte, hogy és nem e l!ttam valami gyanús személyt, mondtam, nem.


Amiért előszőr azt mondtam kihallgatásomkor, hogy nem jártam ott, és fénykép felmutatása után mondtam, hogy igen, így nem -e lesz bajom, hogy hamisat is állítottam tanúkihallgatásban,bde később mondtam, hogy igen?

Nem fog ügy indulni hamis tanuzásért?


Csak mert a tanuknak igazat kell mondani.


Azt mondtam eljövetelkor, hogy olyan kamerát keressen ahol az látszik, hogy ki markolta fel a pénzt. Azt mondta, be fogják azt is szerezni és meg fogják találni a tettest és elköszönt, hogy viszontlátásra.



2020. júl. 20. 21:09
1 2 3 4 5 6
 21/55 anonim ***** válasza:
Szerintem is a kérdező volt. Ha van kamerfelvétel, akkor nem szoktak külön tanút behívni ha tisztán látszik a felvételen hogy ki volt.
2020. júl. 22. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/55 anonim ***** válasza:

#20, #21-nek:


Pontosan. Várja ki a végét a kérdező, mert ez még nem lejátszott meccs!

2020. júl. 22. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/55 A kérdező kommentje:

Olyan felvételt mutatott amin elsétálok a büfé irányába a gazdasági bejárathoz nem messze, de ott más is elment. Olyan felvétel nincs, hogy én elraktam valamit. Ha utóbbi van az bizonyíték lenne, de azt is felmutatta volna. Olyat nem mutatott, olyan nincs. Az előbbi meg nem bizonyít semmit. Nyilván akkor, hogy történt lopás, akik ott mentek, azonosították őket, és megnézhették a priuszt, lehet senkinek nem volt priusza csak nekem és ez a gyanús, de lehet másnak is volt priusza, lehet mást is kihallgattak. Nemhiába a tanúkihallgatásom a 84. irat volt az ügyben. Olyan vastag mappa volt a nyomozónál mint egy könyv. De ezek nem bizonyítékok.

Ami meg, hogy elmegyek nem messze a gazdasági bejárattól év van a "sétáról" fotó rólam, azt mondtam már hogy azért mondtam a nyomozónak utána, hogy jártam ott, mert szerettem volna látni, hogy felmutat egy kameraképet. Tudtam, hogy van ilyen kép nála, de nemet mondtam, felmutatta és aztán mondtam, hogy szerettem volna azt látni, hogy felvételt felmutatja.

2020. júl. 22. 23:25
 24/55 A kérdező kommentje:
A priuszosokra könnyű ráfogni, hogy biztos ő volt, holott ez nem bizonyíték.
2020. júl. 22. 23:27
 25/55 anonim ***** válasza:

"A priuszosokra könnyű ráfogni, hogy biztos ő volt, holott ez nem bizonyíték"


Csak általában aki egyszer lop, az többször is lop. És neked van már ügyed....

2020. júl. 23. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/55 A kérdező kommentje:

"aki egyszer lop, az többször is lop"


Lehet így gondolta a nyomozó is, ráadásul biztos jártas, 45-48 év körüli volt, sokat látott már ilyet, de akkor is, hogy bizonyítsa be, hogy én nyúltam le a pénzt? Nem én voltam, de ő lehet rám akarja bizonyítani, hogy fogja tudni? Mert, hogy ott elsétált egy "bűnöző multú" ember és csak ennyi, az bizonyítékként nagyon nem fogja az ügyészség elfogadni.


Vagy, hogy van ügyem folyamatba és akkor ezt is biztos én követtem el? Szép is lenne, ha így gondolkodnának.

2020. júl. 23. 13:31
 27/55 anonim ***** válasza:
Ne aggódj, nem csak kamerafelvétellel meg tanúkkal lehet bizonyítani, van több de kevésbé ismert módszer is.
2020. júl. 23. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/55 A kérdező kommentje:
És pedig?
2020. júl. 23. 15:50
 29/55 anonim ***** válasza:
Majd megtudod ha ott lesz az ideje és jobban magadra tereled a gyanút. De ott lesz már nyomozási költség is és nem kicsi.
2020. júl. 23. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/55 A kérdező kommentje:

Figyelj, okosnak láttatod magad utolsó.

Én is vagyok olyan okos mint te csak máshogy, rafináltabb vagyok, ezzel nem azt írom, hogy én követtem el, mert nem, csak tudom, hogy a nyomozó tudja, hogy ezt nem én követtem el, csak kív!ncsi volt rám.


Egyik ismerősöm okostelefon szervizes, nap mint nap több telefon megfordúl a kezébe mint ahány ujja van az embernek kezén lábán.


Kérdeztem tőle, hogy van az okostelefonokba műholdas galileo, ami alapján a hatóságok bemérik 20 cm pontosan egy telót, azt mondta nem hallott még ilyenről. Csak cellainformáción tudnak hatóságok bemérni hívószám alapján valakit ami nagyon pontaltlan, aztán telefon alapján csak akkor, ha az embernek be van a telón kapcsolva a helymeghatározás. A telefont kikapcsolt állapotba pedig nem lehet sehogy bemérni.

Nem rendőr mondta, nem ügyész, nem bíró, hanem okostelefonszervizes szakember.

2020. júl. 23. 17:53
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!