Mit gondoltok a Jobbikról? Szerintetek jobb lenne a helyzet, ha ők nyernék a választást?
"Ha Jobbikhoz hasonló párt jutna hatalomra Ausztriában meg Franciaországban, akkor már lehetne valamit kezdeni, hiszen nem lenne széllel szembe hugyozás. "
Lehetne, ha az EGK helyett egy értelmes európai szintű gazdasági együttműködési rendszert is kialakítanának nagy hirtelen. Esetleg az EGK mostani hibáit kijavítva. De ez álmodozás egyelőre. (És akkor már valódi szélsőjobb legyen az a szóban forgó két párt, ne a Jobbikhoz hasonló, és még véletlenül sem annak ekvivalense).
Az MSZP-s, vagy Fideszes gyanúsítgatásra még visszatérve: ha ilyen "pártügynök" lennék, nem a gazdasági programja hitványságával szapulnám a jobbikot, hanem a sokkal hatásvadászabb dolgokkal, amiket pl. a Fidesz kohol. Mondjuk ez:
Nem véletlenül engedi a Fidesz működni a Hajnalt (még ha más néven is indulnak majd), az elgondolás mögötte az, hogy ezzel pont azt a hiperradikális, szélsőjobbos 7-8%-ot veszik majd el a Jobbiktól, ami a kaki tetején tartja most őket.
21.49
a szót amit keresel, egyelőre.
"ha a te gyerekedet erőszakolná meg egy pedofil,"
Az ilyenek is tetszenek :)
Ha az én gyerekemet rontják meg, megkeresem, és kiverem az illetőből a meleg fost is, mindenesetre nem azzal oldom meg a problémát, hogy egy olyan pártra adom a szavazatom, ami a tevékenységével húszéves éhezésre, és nyomorgásra ítéli a közeljövőben a gyerekeimet.
"A jobbik nem akar kilépni az EU-ból csak egy újabb választásokat akar kiírni, hogy a nép döntsön."
A nép már döntött:
A belépést 84% támogatta.
ma 22:19
Neked már párszor leírtam, hogy rakd fel a pelenkát, és feküdj vissza a rácsos ágyba..... komoly témáról beszélgetők közé nem kell buta suhanc.
22.19
te most biztos nem csak cigányozni akarsz, hanem vannak adataid a cigányok által elkövetett nemierőszakok számáról. ugye?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!