Hogyan reagálnátok, ha a kormány betiltaná az abortuszt?
Tévedsz, ez nem vita.
Hajtogatják a maguk szövegét gondolkodás nélkül.
Ha vita lenne akkor nem felejtkeznének el olyan dologról, hogy nem kell mindenkinek mindig teherbe esnie, az abortusz 90%-ban elkerülhető lett volna az elmúlt 50 évben.
hajtogatják a magukét, védik a védhetetlen és arra nem képesek hogy beismerjék, igen, az abortusz a magzat megölése.
Ennyi.
Az, hogy ezután hogyan döntünk, hogy megengedjük-e, hogy meddig engedjük meg, az más dolog. De addig nem dönthetünk helyesen, amíg nem a valóságról döntünk.
Vita ekkor lenne, ha erről szólna, hogy a mostaninál legyen-e szigorúbb vagy lazább. De itt van pár ember aki csupán meg akarja magyarázni a másiknak, hogy a terhesség, a születés az nem természetes dolog, nem ez a lét értelme és nem ezt kellene segíteni inkább,. Akik azt akarják megmagyarázni, hogy az emberi létnek van korhatára amikor még nem számít embernek.
Nekik nem. Ennyi.
152-es nem MAGZAT HANEM EMBRIO. Ha gyilkossagnak akarod nevezni, nevezd, gyilkosnak az orvost, vagy az anyjat, rendben,de ettol meg nem lesz kevesebb abortusz.
En vedekezek de ha megtortenik a baj, akkor megyek es kikapartatom minden lelkizes nelkul, mert nem tudok kotodni valamihez ami csak egy sejtcsomo es csak a teszt altal tudom hogy van egyaltalan.
A nagy abortusz ellenesek meg takarodjanak az arvahazba, nezzek meg hogy zullenek a gyerekek, drog pia prostitucio eroszak lopcsalhazugok, akiket jo lett volna elvetetni , vagy ha meg idoben befogadja egy ilyen nagy eletvedo hogy normalis ember legyen belole. Ilyen emberekre nincs szukseg, igy is rengetegen vagyunk emberek es rohanunk a sajat kiirtasunk fele.
#153
Abbahagyhatod a hisztit.
Mint leírtam, itt nincs vita. Nincs kivel - mert veletek lehetetlen.
155-ös
Nem is fogsz választ kapni tőlük. Le is írta drága pro-life-os barátunk: mindegy hova születik, szegénységbe, nyomorba, alkoholista, erőszakos szülők mellé, akikre egy döglött patkányt nem bízna senki.A lényeg, hogy éljen! Mert minden élet fontos nekik,de csak amíg ki nem hordod. Utána mindenkire tesznek magasról, aztán fel is fordulhatsz a gyerekkel együtt. Ennyit róluk. (Persze tisztelet a kivételnek, már ha akad olyan...)
Továbbra is az a baj, hogy nem vagytok képesek beleképzelni magatokat egy teljesen más társadalomba, ahol teljesen más erkölcsi értékrend szerint élnek az emberek.
Mivel a vita elsősorban arról szól, hogy honnantól számít embernek az ember, ezért nagyon rossz érvelés vállfával meg a csecsemők megfojtásával érvelni, hiszen egyrészt onnantól kezdve gyilkosokként hivatkoznánk ezekre a nőkre, egy gyilkos társadalmi megitélése pedig elég rossz ahhoz, hogy ne sajnálják, ha belepusztul egy vállfába. Sőt, még örülnének is neki, mert egy gyilkos ezt érdemli.
A másik, hogy mivel fogantatástól ember, ezért egyenértékű az embrió, a magzat, az újszülött. Ezért mindegy, hogy kikapartatja, vagy megfojtja, sőt, a jelenlegi szabályozás szerint súlyosbító tényező, ha az emberölés áldozata minél inkább fiatalabb és védekezésre képtelenebb. A büntető törvénykönyv szerint egy csecsemő élete fontosabb, mint egy felnőtté, akkor ki lehet találni, hogy ez hogyan folytatódna.
Tehát vagy az van, hogy születéstől ember, így az abortusz bármelyik szakaszban elfogadható és támogatandó. Vagy az van, hogy a fogantatástól ember, onnantól kezdve bármelyik szakaszban tilos és visszaszorítandó. Innentől kezdve nincs olyan, hogy "dehátakkor máshogy fogják..." az mindegy hogy fogják, emberöléssel fogják vádolni ígyis-úgyis. És kap 20 évet, mert abban rendszerben ő egy bűnöző, aki megölt egy teljes értékű embert.
Más: túlnépesedés
Ki szennyezi legjobban az óceánokat?
Hát a légszennyezésben ki áll az élen?
A földterület minősége hol romlik leginkább? Közel-Keleten komplett tavak mocsarasodnak el, országnyi területek sivatagosodnak el. Ha csak ezeket a mocsarakat csapolnánk le és kötnénk meg az összes sivatagot növényzettel, akkor megmenekülne a Föld. Magyarországon nem látom a földek pusztulását, a műholdfelvételeken nagyon jól látszik, hogy melyik ország földje zöldebb, és melyik ország szarik az egészbe. Annak ellenére, hogy Európa nagyon erőlködik a szívószálak betiltásában, addig Japán újraindította a bálnavadászatot, Brazília miniszterelnöke parancsot adott a teljes Amazonas őserdő kitermelésére. Na azt hogy fogod újraültetni a borsónyi Magyarországon?
Az, hogy Európában csökken a népesség, azzal az ellenkező hatást érjük el, ugyanis a természet egy KÖZÖS erőforrás. Ha te engedsz belőle, mások tovább nyújtózkodnak. Azaz ha engedsz, nem oldasz meg semmit, csak te szívod meg. Azok fognak jobban szaporodni, akik a harmadik világban szarnak mindenbe, ezért a felelősségtudatosabb országok érdekérvényesítőképessége CSÖKKEN. Ebben az esetben is az éles kés biztonságosabb. Egyébként is, ha mind a 10 millióan rituális öngyilkosságot követnénk el holnap, akkor ezt a lemaradást a világ 1 hónapon belül pótolja. Szigorú nemzetközi egyezményekkel lehet megoldani a problémát, azzal meg nem értek el semmit, hogy itt partizánkodtok. Tudjátok hogyan lehetne mégis segíteni? Ha a LOKÁLIS szennyezést csökkentjük, tehát fogjátok magatokat és kimentek a Tisza-partra összeszedni a szemetet. Akkor MÍNUSZOS ökológiai lábnyomod is lehetne. 3 hónappal ezelőtti összejövetelen is voltunk kb 50-en. De közben 10 millióan vinnyognak, hogy mindmeghalunk. Minden városban szét van dobálva a cigicsikk, azokat például össze lehetne szedni. Fákat lehetne ültetni. Ezzel sokkal többet segítetek, mintha nem vállaltok gyereket, és inkább minden pénzeteket magatokra költitek, hogy aztán 3 tonnás városi terepjáróval járjatok és minden évben meg tudjátok venni a legdrágább telefont. A nagy magyar influenszerek is több tonnás elektromos autóval járnak, és akkor ők a nagy környezetvédők, mert nem vállalnak gyereket. Ne szórakozzunk már...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!