Miért hiszi azt az egyszerű magyar pályakezdő, aki sose élt még külföldön hogy annyira rossz Magyarországon?
Pályafutásom során alkalmam volt rengeteg országba járni kelni, sehol sem volt egyszerű egy pályakezdő fiatalnak lakást találni, illetve azonnal "tejben vajban fürödni"! Mindig fel kell mászni a ranglétrán, hogy többet keres illetve többet kapj, egyszerűbb legyen lakást találni. A jó szakemberből mindenút hiány van, a jó munkásból is mindenút hiány van. Az emberek nem tudják mi az a nélkülözés, csak a mának élnek. Magyarországon hatalmas fejlődés ment végbe az elmúlt években, de főként most. 2010 előtt volt utoljára ekkora volumenű fejlődé, akkor is fenntarthatatlan keretek között! A forint erősödése, és várható további kismértékű erősödése miatt a tavaly nyár eleji gyengülés inflációt növelő hatása csak átmeneti lehet. Egyébként a bérek jóval nagyobb ütemben nőttek az áraknál. Az adó rendszer igazságos, mivel többet vesz el a gazdagoktól, mint a szegényebbektől. Az embereknek pont elég ideje volt megtapasztalni ennek a fordítottját. 2010 előtt az ország elvolt adósítva, bérbefagyasztások voltak, minden ment tönkre az országban. Ez főleg Gyurcsány illetve Medgyessy Hibája mert többet költöttek, mint amennyi jövedelmük volt, és ezt teljes mértékben külföldi eladósításból fedezzék. Az berek ekkor valóban megtanulhatták mi az a nélkülözés, mégsem okultak belőle. A jelenlegi helyzetről a molnár, a fia meg a szamár jutott eszembe, mivel volt egyszer egy öreg molnár, s annak egy kamasz fia.
Volt egy szamaruk; úgy gondolták, eladják a vásáron, és jó pénz kapnak érte. Attól féltek azonban, hogy mire a vásárba érnek vele, a csacsi elfárad, esetleg a lába is feltörik az úton, s akkor nem kel el olyan jó áron.
Ezért hát összekötötték a szamár lábát, rudat dugtak a lábai közé, vállukra vették, s úgy, a rúdon vitték a vásárba…
Ahogy mennek, szembe találkoznak az úton egy emberrel.
Az meglátja a csacsit a rúdon himbálódzva, s elkezd hahotázni.
- No, az egyszer szent igaz, hogy a három közt nem a csacsi a legnagyobb szamár! Ők viszik a szamarat, ahelyett, hogy a szamár vinné őket!
Halja ezt a molnár, gondolja van benne valami igazság. Leteszik a szamarat a földre, kioldják a lábát, nógatva talpra állítják, az öreg fölülteti rá a fiát, s úgy mennek tovább, elől a fiú a szamáron, nyomában gyalog a molnár.
Megint találkoznak egy emberrel.
- Hát ez meg miféle mamlasz? – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s hagyja az öreget kutyagolni! Szállj le öcsém, engedd szépen apádat a nyeregbe! Gondolták, ennek is igaza van; helyet cseréltek, s úgy mentek tovább, elöl az öreg a szamáron, mögötte gyalog a fiú.
Ismét találkoznak egy emberrel.
- Ó mi szívtelen vénség! – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s közben ez a szegény gyerek már alig vonszolja magát!- Ennek is igaza van – vakarta meg a fejét az öreg; intett a fiának, hogy üljön fel ő is, és most már így vonultak tovább, szamár háton mind a ketten, míg csak nem találkoztak valakivel.
Micsoda bolond népség! – mondta az ember. Ketten ülnek egy ilyen jámbor kis jószágon, jó, hogy még egy házat is nem rakna rá, tornyostul!
Elszégyellték magukat erre, a molnár is, a fia is; leszálltak, s most elől a csacsi ment, terhétől szabadulva nagy vidámsággal, ide-oda illegetve magát, s mögötte kullogott a molnár meg a fia.
Jön ekkor szemközt egy ember. Azt mondja:- Már csak bolond világot élünk! Elől táncol a szamár, utána liheg fiastul a molnár! Úgy látszik elérkezett a szamarak világa!
Hanem erre már méregbe jött a molnár.
- Úgy bizony – mondta, eddig szamarak világa volt, mert hol erre hallgattam, hol arra, s minden szíre-szóra adtam, kivéve a magam józan eszére! No de mától vége; mától fogva beszéljetek, amit akartok, én azt teszem, amit jónak látok!
"Kérdező, a vak hitnél nincs veszélyesebb, láthatóan téged nem lehet meggyőzni semmilyen érvvel, nem is ez a célom nekem sem. Végigpörgettem a válaszokat nagyjából, úgyhogy van fogalmam nagyjából a dolgokról, amik ebben a kérdésben vannak. Képzeld kérdező, nem csak kormánypárti, illetve ellenzéki ember létezik, ugyanúgy ahogy nem csak bal vagy jobb oldal politikában sem. Hogy lásd: én magam eléggé elhatárolom minden párttól, próbálok a legtöbb forrásból tájékozódni mielőtt kialakítom a véleményem."
De Wbiker-t én már régebb óta ismerem, mindig is az ellenzék csecsét szopta, azokkal a baromságokkal, amelyek a 444.hu szintű helyeken vannak.
"Nem tudok azonosulni sem a mostani ellenzék nyújtotta eszmékkel, sem pedig a kormánypártival. Vannak olyan döntések, amivel egyetértek alapvetően és jó döntésnek tartom a kormány részéről, tehát azt nem mondhatjuk, hogy a kormány semmit nem csinál, mert láthatóan aktív, azt már lehet bírálni, hogy jó vagy rossz."
Én általában egyet szoktam érteni a kormánnyal és ehhez minden jogom megvan, ahogyan neked is ehhez.
Viszont vannak olyanok, amiket nem tudok megérteni, vagy egyenesen rossz döntésnek tartom őket.
A kormány propagandájával semmilyen szinten se tudok azonosulni, szerintem ennyi gyűlöletkeltés borzasztóan kártékony egy társadalomra."
A tájékoztatás neked gyűlöletkeltés? A magyar keresztény kultúra védelme gyűlöletkeltés? (Az ilyen emberekkel szemben: [link]
"- szerintem felesleges ennyi stadion, főleg egy istenhátamögötti faluba egy, érdekelne mi a véleményed"
Egy stadion rengeteg embernek ad munkát, a sport fontos és egy stadionban általában nem csak foci van, így a kormány a Sportot is támogatja ezzel mindenféleképpen.
"- Mészáros Lőrinc személyéről mit gondolsz"
Mészáros Lőrinc egy üzletember, rengeteg sok cég van a kezébe, rengeteg embernek ad munkát. Az ilyen emberek általában gazdagok, ő 2010 előtt sem volt már szegény. Egyébként Gyurcsány Ferenc is milliárdos, még sincs ennek akkora vízhangja.
" [link] ilyen fajta dolgokról (ne haragudj ha nem elég pártatlan a forrás, googleben megtalálod az origo és hozzá kapcsolódó hivatalos oldalakon is a helyreigazításokat)"
Ezért tájékozódom más forrásokból.
"- az eszméletlen sok propaganda minden csatornán való túltolásáról"
Ameddig a migrációt leakarják nyomni a torkunkon, és ilyen jellegű támadásokat szenved el a kormány addig ez lesz. [link]
"illetve nem tudom jártál-e mostanában kórházban vagy egészségügyi intézményben, de az állapotuk az EU-tól kapott pénzekhez viszonyítva jócskán alulteljesít, erről mit gondolsz?"
Nekem személy szerint pozitív tapasztalataim vannak az egészségügyről, 2010 óta folyamatosan fejlődik, az állam jóval nagyobb keretet biztosít rá jelenleg. 2010 óta kevesebb nővér, ápoló, orvos megy el. Az egészségügy felfejlesztése nem egy egynapos folyamat ezt látni kell. Rengeteg jó állapotban lévő és felújított korház van.
"az albérlet és az ingatlanárak az egekben, átlagfizetéshez is viszonyítva fenttarthatatlannak látszik egy emberre, ilyen szinten már az állam közbeavatkozása javasolt általában"
Ezért szerencse hogy a bérek gyorsabban nőttek az áraknál, a lakások drágulása pedig lassult. A forint erősödése miatt pedig várhatóan csökkeni fognak az árak.
"Illetve, igen igazad van abban, hogy Magyarország fejlődik, az emberek csak azt kifogásolják, hogy nem az elvárt ütemben."
Magyarország a növekedési rangsor felső felében helyezkedik el, tehát ő az egyik ország amely a leg gyorsabban és a legnagyobb ütembe fejlődött.
"De Wbiker-t én már régebb óta ismerem,"
Hogy mit csinälsz??? Ismersz??? Még magadat sem ismered te szerencsétlen! 😃😃😃
"mindig is az ellenzék csecsét szopta, azokkal a baromságokkal, amelyek a 444.hu szintű helyeken vannak."
Idézz párat kérlek! Ha állítasz valamit, bizonyára alá is tudod támasztani. Rajta!
"A tájékoztatás neked gyűlöletkeltés?"
A gyűlöletkeltés neked tájékoztatás? Az álhírekkel riogatás neked tájékoztatäs?
"A gyűlöletkeltés neked tájékoztatás? Az álhírekkel riogatás neked tájékoztatäs?"
"A tájékoztatás neked gyűlöletkeltés?" Na például ez is. :D
Ha ezek valóban álhírek lennének, akkor a kormányt nem támadnák a Svéd Szociális miniszterhez hasonlóan. Ha ezek álhírek lennének közel sem váltott ki ehhez hasonló vízhangot. A gyűlöletkeltés pedig teljesen más. Ez egy tájékoztatás jellegű kampány volt, hogy Brüsszel lenyomná a torkunkon a migránsokat!
Illetőleg a kérdező azt sem érti,hogy a tények nem feltétlen kétoldalúak. Sem azt,hogy logikai bukfenc visszakérdezni és másra mutogatni. Pedig marhára kíváncsi vagyok,hogy mitől lesz neki hiteles hírforrás az amiben az állandó téma a kormány istenítése.
Tessék kérdező itt egy cikk ami neked megfelelő:
Soros,migráns,Soros,Brüsszel,migráns,Soros,Brüsszel,migráns,migráns,Brüsszel,Soros,Soros,Brüsszel
Éljen Orbán Viktor!!
Remélem tetszik.
Fizikakedvelő:
Én ezt értem, csak a probléma az, hogy így is azt hiszi, hogy ő nyert. Sőt, még veri is magát otthon, gondolom, hogy milyen jól megmondta a söpredéknek, és milyen jól bebizonyította mindenkinek! Ilyenekkel leállni vitatkozni nagyjából olyan, mint a Munch féle Sikollyal vitatkozni, hogy fogja már be a száját. Régen az ilyeneket letakarták papírral, hogy más ne lépjen bele...
"A gyűlöletbeszéd olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. A gyűlöletbeszéd legtöbbször a nemi, faji, etnikai, nemzeti, vallási, vagy szexualitás szerinti csoportok ellen irányul."
Cysk hogy tishgázzuk, mi a gyűlöletbeszéd...hülye p.tsa...
Ès akkor most ezt vessük össze a "tájékoztatással": indult a plakátkampány, mely szerint ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját.
Dereng te szerencsétlen? Akkor sem tűnt fel, hogy logikai bukfenc van a sztoriban, ugye? Kiraknak ilyen plakátokat, Mavyarorsgágra, mavyarul, állítólag külföldieknek...aha...tök logikus....mert ugyebár a magyart mindenhol beszélik ès akkor kell figyelmeztetni az embert egy feltételezett szándékának következményiről, amikor már itt van....nagvyon logikus.
Ez csibém egyre volt jó: előszűrte az idiótákat, akiknél működni fog a kamugépezet. Melynek mintapéldányát személyedben csodálhatjuk nap, mint nap.
Aztán jött a következő állomás, a migráns=iszlamista=terrorista.
Hogy is van a gyűlöletbeszéd ide vonatkozó része? Idézzük csak fel:
"... amelynek célja valamely társadalmi csoport ...vagy előítéletes fellépés kiváltása. A gyűlöletbeszéd legtöbbször a nemi, faji, etnikai, nemzeti, VALLÁSI, vagy szexualitás szerinti csoportok ellen irányul."
Mi is ma az általános mantra? "häazénemköllenekamigrá csokmerazokmajdmegerőszakolnakmindenkitmegrobbantgatnak"
Tényleg nincs gyűlöletbeszéd, ez csak amolyan 444 szintű dolog, hogy egy elfogulatl....khm....ehhe...lan.... "Klasszikust" idèzzek....
Ahtán ugye finomítani kellett az állásponton, mert sok volt a kritika, erre orbán átsasszézott arra a vonatra, hogy ők nem azt mondják hovy minden migráns terrorista, de az első iszlamista merényletnél, melyet a franciáknál egy ott született féreg követett el, csak előkerült a migráció egy új kontextusban, miszerint a migránshullám és a terrorizmus közt összefüvgés van. Érted....a 2015-ös migránshullämmal született oda 30 évvel korábban az elkövető....
Ennyit a kormányzati tájékoztat\sról.
Aztán bele lehet bonyolódni olyan további izgalmas részletekbe, amit úgyszintén pedzegettem már, de szokásod szerint azt is elengedted a füled mellett és csak a neked tetsző részbe próbáltál belemagyarázni valami ideológiät: a letelepedési kötvény. Nem túlnelegänsan ide is beb..ashtál egy hat kilometeres öntömjénező idézetet, miközben bekapcsolva a jól ismert szelektív hallásodat, elengedted a füled mellett azt az apróságot, hogy kötvényeseink között voltak nemzetközi körözés alatt álló személyek ès nem vagyon elleni bcs miatt keresték őket. Ez ugyebár kirúgja a sámlit azon kamu alól os, miszerint ezek ellenőrzött személyek lennének. Ma mar zudjuk, hogy nem azok, de így legalább maradt meg remény, hogy nem a magyar NB-sek ennyire szarok, csak simán nem tették meg, amit elvileg kellett volna. Ha egyáltalán volt ilyen feladatuk...
A masik nagy kedvencem, ez a videó, amit agymosotték előszeretettel lobogtatnak, csak elfelejtik hozzätenni, hogy ezzel mit vélnek bizonyítottnak látni. De majd hátha te elmeséled....
De hogy folytassam a problémák sorát, ami megint csak a gondolkodó (fideszes nyelven sorosista, libsi, ellenzéki, 444 szintű és ezek kombinációi) embereknek tűnt fel és okozott zavart a rendszerben, ez a "megvédjük Európát" szöveg.
Először is, ott van ez a remek kerífés ugyebár. Namármost: fogj egy 10 cm átmèrőjű kört és a közepébe húzz egy kb hat cm-s vízszintes vonalat. Na ez orbán kerítése, ami megällítja a migránsokat.....vagy nem....
De van itt más probléma is. Ugyebár arról is nagy a kuss, arról az 1200(?) kvótamenekültről (by nèmet sziszi) akiket titokban fogadptt be a kormány. Mimözben otthon lätványosan "harcol" a (amúgy nem kötelező) kvóta ellen.
De ez megint. Csak a "rohadt sosorista bérenceknek" szúrja ám a szemét.... Agymosotték ezt megoldják egyszerűbben: ha rákérdez valaki, lerázzák magukról a témát, mint kutya a vizet....
Erre is cuki példa vagy csibém...
De még mindig nincs vège a problémák sokaságának.
Ugyebär orbánék és a papagájkommandó szerint a migránsok megerőszakolják asszonyainkat, meg legyilkolnak minket, meg robbantgatnak....kihagytam valamit?
Figyelj, nehezet kérdezek: ezt a migránsok teszik, vagy a muszlimok?
Mármint szigorúan szerintetek....
Tudod mit? Most nem folytatom, megvárom erre a választ.
Ja, és ha egy adptt témában minden èrintett felelőssègét firtatom, az mèg mindig nem részrehajlás.
Puszi a hasadra. Próbáld meg ezúttal kihagyni a durcis nagyjeleneteket. Ha az alternatív regishtrációiddal nem lépkedsz be lepontpzgatni, gyorsabban tudsz válaszolni. A durcás lepontozgatäsra ráérsz utána. 😉
Fozikakedvelő, ha csak emiatt reaválsz neki, akkor felesleges. Az ilyen ívy is, úgy is győztesnek hiszi magät. Volt kitől tanulnia. Vt itt mär győhtes kvóta épszavazás (...) meg orbáni győzezelem, amikor maga alól rúghatta ki a nèppárt sámliját.
Fideszessel vitázni olyan, mint verébbel sakkozni. Rászarik a táblára, felborítja a bábukat, aztán boldogan ugrál, hogy ő nyert.
Meggyőzni csak gondolkodó embert lehet. Agymosottat nem.
Nekem sincs vele ilyen célom, viszont módfelett szórakohtató, ahogy ugyanazokkal a töltényekkel lróbál lőni, amik mär besültek és még a témaváltasai is mindig ugyanakkor történnek. Napra előre be lehet tájolni, hogy meddig fog eljutni ès milyen úton.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!