Miért hiszi azt az egyszerű magyar pályakezdő, aki sose élt még külföldön hogy annyira rossz Magyarországon?
Pályafutásom során alkalmam volt rengeteg országba járni kelni, sehol sem volt egyszerű egy pályakezdő fiatalnak lakást találni, illetve azonnal "tejben vajban fürödni"! Mindig fel kell mászni a ranglétrán, hogy többet keres illetve többet kapj, egyszerűbb legyen lakást találni. A jó szakemberből mindenút hiány van, a jó munkásból is mindenút hiány van. Az emberek nem tudják mi az a nélkülözés, csak a mának élnek. Magyarországon hatalmas fejlődés ment végbe az elmúlt években, de főként most. 2010 előtt volt utoljára ekkora volumenű fejlődé, akkor is fenntarthatatlan keretek között! A forint erősödése, és várható további kismértékű erősödése miatt a tavaly nyár eleji gyengülés inflációt növelő hatása csak átmeneti lehet. Egyébként a bérek jóval nagyobb ütemben nőttek az áraknál. Az adó rendszer igazságos, mivel többet vesz el a gazdagoktól, mint a szegényebbektől. Az embereknek pont elég ideje volt megtapasztalni ennek a fordítottját. 2010 előtt az ország elvolt adósítva, bérbefagyasztások voltak, minden ment tönkre az országban. Ez főleg Gyurcsány illetve Medgyessy Hibája mert többet költöttek, mint amennyi jövedelmük volt, és ezt teljes mértékben külföldi eladósításból fedezzék. Az berek ekkor valóban megtanulhatták mi az a nélkülözés, mégsem okultak belőle. A jelenlegi helyzetről a molnár, a fia meg a szamár jutott eszembe, mivel volt egyszer egy öreg molnár, s annak egy kamasz fia.
Volt egy szamaruk; úgy gondolták, eladják a vásáron, és jó pénz kapnak érte. Attól féltek azonban, hogy mire a vásárba érnek vele, a csacsi elfárad, esetleg a lába is feltörik az úton, s akkor nem kel el olyan jó áron.
Ezért hát összekötötték a szamár lábát, rudat dugtak a lábai közé, vállukra vették, s úgy, a rúdon vitték a vásárba…
Ahogy mennek, szembe találkoznak az úton egy emberrel.
Az meglátja a csacsit a rúdon himbálódzva, s elkezd hahotázni.
- No, az egyszer szent igaz, hogy a három közt nem a csacsi a legnagyobb szamár! Ők viszik a szamarat, ahelyett, hogy a szamár vinné őket!
Halja ezt a molnár, gondolja van benne valami igazság. Leteszik a szamarat a földre, kioldják a lábát, nógatva talpra állítják, az öreg fölülteti rá a fiát, s úgy mennek tovább, elől a fiú a szamáron, nyomában gyalog a molnár.
Megint találkoznak egy emberrel.
- Hát ez meg miféle mamlasz? – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s hagyja az öreget kutyagolni! Szállj le öcsém, engedd szépen apádat a nyeregbe! Gondolták, ennek is igaza van; helyet cseréltek, s úgy mentek tovább, elöl az öreg a szamáron, mögötte gyalog a fiú.
Ismét találkoznak egy emberrel.
- Ó mi szívtelen vénség! – mondja az ember. – Pöffeszkedik a szamáron, s közben ez a szegény gyerek már alig vonszolja magát!- Ennek is igaza van – vakarta meg a fejét az öreg; intett a fiának, hogy üljön fel ő is, és most már így vonultak tovább, szamár háton mind a ketten, míg csak nem találkoztak valakivel.
Micsoda bolond népség! – mondta az ember. Ketten ülnek egy ilyen jámbor kis jószágon, jó, hogy még egy házat is nem rakna rá, tornyostul!
Elszégyellték magukat erre, a molnár is, a fia is; leszálltak, s most elől a csacsi ment, terhétől szabadulva nagy vidámsággal, ide-oda illegetve magát, s mögötte kullogott a molnár meg a fia.
Jön ekkor szemközt egy ember. Azt mondja:- Már csak bolond világot élünk! Elől táncol a szamár, utána liheg fiastul a molnár! Úgy látszik elérkezett a szamarak világa!
Hanem erre már méregbe jött a molnár.
- Úgy bizony – mondta, eddig szamarak világa volt, mert hol erre hallgattam, hol arra, s minden szíre-szóra adtam, kivéve a magam józan eszére! No de mától vége; mától fogva beszéljetek, amit akartok, én azt teszem, amit jónak látok!
A kérdéseim és felvetéseim, amikre "elfelejtettél" reagálni:
A masik nagy kedvencem, ez a videó, amit agymosotték előszeretettel lobogtatnak, csak elfelejtik hozzätenni, hogy ezzel mit vélnek bizonyítottnak látni. De majd hátha te elmeséled....
"Ugyebär orbánék és a papagájkommandó szerint a migránsok megerőszakolják asszonyainkat, meg legyilkolnak minket, meg robbantgatnak....kihagytam valamit?
Figyelj, nehezet kérdezek: ezt a migránsok teszik, vagy a muszlimok?"
Aután: kiknek is készült akkor az az ällítólagos téjékoztató plakát?
Figyelek...
"Én nem terjesztek semmit ami a 444.hu-hoz kötődne. Mikor hagyod abba a kormány istenítését?"
Nem istenítem a kormányt. Pedig nekem nagyon úgy látszik hogy azokon élsz. Ezért vagy ilyen sötét! :D
Agymosottunk eldö tötte, hovy a nyaloncmédia a szent. Ha gondolkozol, sorosista vahy, ha olyat mondasz, amit a nyaloncmedia nem, vagy igen sajátosan hoz le, akkor 444 szintű, ha szaklapot idèzel, az ellenzeki v3lem3nnyel ert egyet. Magyarul mindenki hülye, csak te vagy helikopter...
Gratulálok, kihordtál lábon egy agyhalált.
Egyet mondj meg még (mert a kérdéseket sem úszod meg)
Ha annyira k.u.rva obnektív és igazmondó a nyaloncmédia, miert bukják el egyre másra a helyreigazìtási pereket?
Valami zavar van a Mátrixban cicám....
Hát gratulálok kérdező,nagyon látszik,hogy Világfigyelő szint.:D
De most tényleg,kellemetlen kérdésekre érdemi választ nem tudsz kifejteni,hanem elkezdesz mutogatni a másik oldalra. De egyébként nem egyetértés amit csinálsz. Istenítés. Ugyanis te a kormány cselekedeteire nem tudsz mást,csak jót mondani. Csak és kizárólag jót. Honnan tájékozódsz egyébként kérdező?
"Agymosottunk" eldö tötte, hovy a nyaloncmédia a szent. Ha gondolkozol, sorosista vahy, ha olyat mondasz, amit a nyaloncmedia nem, vagy igen sajátosan hoz le, akkor 444 szintű, ha szaklapot idèzel, az ellenzeki v3lem3nnyel ert egyet. Magyarul mindenki hülye, csak te vagy helikopter..."
Tipikus 444.hu szintet hozod már megint, ugyanazokat az érveket mantrázod el amelyeket ezek az oldalak közölnek le. Hiába idézek például a Wikipédiáról te akkor is ugyanazt folytatod tovább az EU-s seggnyalástól a 444.hu szintig.
Ha annyira k.u.rva obnektív és igazmondó a nyaloncmédia, miert bukják el egyre másra a helyreigazìtási pereket?
A gond az az hogy az érveim nem a nyalonc médiáról származnak, míg a tieid a 444.hu szintű oldalakról! :D
"A 391-es hszben levő kérdésekre pedig várom a választ. Egyszerű és vilägos kerdések, a megválaszolásuk egyéni munka, saját kútfőből történjen, ha kérhetem..."
Na erről beszéltem. Hiába mondja neki az ember hogy egyértelmű rá a válasz azért hagyta ki ő akkor is mantrázza. Szégyen vagy!
Kivétel nélkül kormányközeli portálokról copyzol, tehát hagyjuk a mellébeszélést.
Várom a välaszokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!