Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Ti nem haragudtok a Momentumra?

Ti nem haragudtok a Momentumra?

Figyelt kérdés
Ez a kissebbség, aki állításuk szerint bár ellenezték azo olimpiát, de csak szavazni szerettek volna róla, elérte, hogy visszavonják a pályázatot, ezáltal az esetleges többség, ill. az eddigi politikai többség akarata helyett most az ő kissebbségi akaratuk érvényesült, és az emberek még csak nem is szavazhatnak róla. A kormány és a Főváros megtehette, hogy visszavonja a pályázatot egy ilyen eredméyn után, ezt a Momentum is tudta, sőt azt is, hogy ez jó nekik is és a kormánynak is. Nekik azért mert ők nem akarnak olimpit, a kormánynak meg azért mert így nem húzódik tovább ez a vesztes ügy. Így viszont nem érvényesült a demokatikus elv, és két szék közt a többség a pad alá került. és átesek a túloldalra, és mindenkit palira vettek, aki eddig csak nézte az eseményeket. Miközben a Momentum jól tudta mindezt, és megfogalmazhatták volna úgy is a kérdéüket, hogy ne legyen ilyen kiskapu, és valóban legyen népszavazás. De nem tették, mert igazából számukra is csak lózunk a népszvazás, csak egy marketing kampány volt politikai céllal, és nem az emberek érdekét nézték. Nem hiszem, hogy 100-150 Momentumos közül senkinek nem jutott eszébe, hogy mi fog történni a legvalószínűbb forgatókönyv esetén, és hogy ezt le lehetne kerülni, ha lenne rá szándék. Így most semmibe vették annak a több millió embernek a véleményét Budapesten, aki nem írt alá, sőt azt a több milliót az országban.

2017. febr. 22. 22:13
 71/95 A kérdező kommentje:

"Ez vitán felül áll, valóban. Ettől még nem ez lesz a helyes."


Mire értetted pontosan, hogy nem ez lesz a helyes?


"Haragudni sok mindenért lehet. De azért, mert népszavazást akartak róla? Azért szánalmas."


Nem azért mert akartak, hanem azért, amit okoztak. Ha nem akar valaki az autódnak menni, de mégis nekimegy. Akkor érthető emberi reakció, ha ezért mérges valaki és rá mérges, pedig nem akarta. Ez nem szánalmas, hanem emberi. Talán gondold át még egyszer mielőtt leírsz egy jelzőt, és a szituációt, amire alkalmazod.


"Én pedig erre mondtam el kábé ötször, hogy kábé az összes létező fórumon azt mondják, hogy népszavazást akartak. Innentől kezdve azért fura amit beszélsz."


Az összes létező fórumon nem azt mondták, hogy ők népszavazást akartak. Hanem azt, hogy ők két dolgot akartak, elsődlegsen népszavazást, másodlagosan azt, hogy ne legyen olimpia, mert ez az ő véleményük. Én arra mondtam, hogy sokat elárul, hogy most elsődlegesen örülnek és nem elsődlegesen szomorkodnak.

2017. febr. 26. 16:04
 72/95 anonim ***** válasza:
Szerintem a következő dobásuk az ügynökaktákkal lesz kapcsolatos, valahogy nyilvánosságra akarják hozatni. Taktikailag ügyes, mert egyszerre szívná meg az mszp és a fidesz. És nem annyira megosztó, az összes komcsizó fideszes ezt akarja elvileg, és a balosok is, hogy végre kiderüljön miket művelt a Viktor.
2017. febr. 26. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/95 anonim ***** válasza:

# 71/72 Időpont ma 16:04


Én ezt itt befejeztem. Tényleg mintha a falnak beszélnék. Igen, tönkretették a demokráciát azzal, hogy népszavazást akartak!


Nem 'zdmeg az teszi tönkre a demokráciát, hogy nincs független ügyészség, hogy 2/3-al azt csinál az állampárt amit akar, nem. Azon kell felháborodni, hogy "tuti rosszul tették fel a kérdést!".


Ez így értelmetlen. Nézz rá a facebook oldalukra. Biztos csak álcából fikázzák Orbánt amiért nem írta ki a népszavazást, helyette visszavonta a pályázatot.


[link]


Ha ezek után is ezt hajtogatod, akkor valóban menthetetlen vagy.

2017. febr. 26. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/95 anonim ***** válasza:
nem, mert fogalmam sincs mi az.
2017. febr. 27. 05:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/95 A kérdező kommentje:
impulzus memonetu, nem hallottál még róla? fizika óra
2017. febr. 27. 08:17
 76/95 A kérdező kommentje:
A másik meg az, hogy a Momentum egyértelműen politikai célokra használta fel az Olimpia ügyét, nem véletlenül indítottak ezzel, és így, és nem véletlen a folytatás sem. Nem kell tehát csodálkozni, ha a kormány is politikai veszteséget akar minimalizálni. Az meg nagy képmutatás, hogy a szavazás az elsődleges, amikor nolimpia a jelszó.
2017. febr. 27. 21:51
 77/95 anonim ***** válasza:
nagyon regen volt amikoren altalanosba jartam ugy 50 evvel ezelott es 30 eve hogy nem elek Mo on;-))) igy talan megbocsajthato hogy nem tudom mi vagy ki az emlitett szervezet.
2017. febr. 28. 05:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/95 A kérdező kommentje:
ha nem tudod, akkor semmit nem tudsz arról mi zajlik éppen idehaza
2017. febr. 28. 09:45
 79/95 Andizsuzsi ***** válasza:

tegnap 21:51


Ezt senki nem is vitatta. A Momentum soha nem titkolta, hogy olimpia-ellenes. Ahogy azt sem, hogy pártként kíván belépni a hazai politikai életbe. Én csak azt nem értem, mi problémád van neked ezzel.

2017. febr. 28. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/95 A kérdező kommentje:
talán olvasd el az eddigieket, akkor látni fogod, hogy mi a bajom
2017. febr. 28. 13:35

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!