Ti nem haragudtok a Momentumra?
"Arról már nem ők tehetnek, hogy a Fidesz, nem kíváncsi az emberek véleményére."
Az más dolog, hogy kíváncsi valaki, vagy enged szavazni. Én is tudom, hoyg le lenne szavazva, ezt a fidesz is tudja és valóban ésszerű vissazvonni. DE viszont én azt gondolom, hogy egy demokráciában, nem elég azt gondolni és közvélemény kutatni, hogy ki mit szavazna, hanem konkétan kell engedni az embereket véleményt nyílvánítani! És a Momentum nem így gondolja, mert ezt tudták előre, és másképp is megfogalmazhatták volna, hogy ne lehessen belőle kihátrálni! Valóban csak politikai célja volt ennek az ügynek, amiben az volt alényeg, hogy többmindenkit érdekel és aktuális, mert a kórház és az oktatás már nem olyan ügy, amire össze lehet gyűjteni országosan elég aláírást, mert már senki nem hisz semmiben. De az olimpiára Budapestre korlátozódva össze tudtak gyűjteni.
# 11/12 Időpont ma 23:17
"Vagy úgy hogy pályázzanak-e, tehát visszavonják-e ha van, és pályázzanak-e ha nem pályáztak."
De már pályáztunk. Ha már pályáztunk, azt nehéz népszavazásra bocsátani, hogy pályázzunk-e.
"Illetve visszavonják-e a vissazvonást, ha vissazvonnák közben"
Akkor pedig nem vonják vissza és okafogyottá válik a népszavazás.
"vagy távlatibb dátumra rákérdezni esetlegesen, mint szándék, stb."
De nem ez volt a népszavazási kezdeményezés célja. A célja az volt, hogy a 2024-es pályázatról kérdezzék meg a népet!
# 12/12 Időpont ma 23:18
És ezzel mi a probléma? Hol látsz ellentmondást?
Kérdező, te nem gyengén elmebeteg vagy.
Most amúgy mi bajod is van tulajdonképpen? Mert simán kötekedni akarsz csak, én úgy látom.
#1 "Nem a Momentum vonta vissza, hanem a Fidesz. Így ismét bebizonyosodott, hogy nem mernek semmiféle olyan kérdést népszavazásra bocsátani, ami esetleg az ő álláspontjukkal ellentétes eredményt hozhat."
Nem egészen.
Az Olimpiai bizottság csak akkor engedélyezi az olimpia megrendezését, ha konszenzus van ez ügyben.
A Momentum bebizonyította, hogy politikai okokból fel tudja, és fel is akarja rúgni a MÁR LÉTEZŐ konszenzust.
Innen kezdve minden fillér kidobott pénz az olimpia irányában, beleértve a népszavazást is.
Hiába lenne a népszavazás eredménye 75% az olimpia mellett, ha az ellenzék beleáll, hogy minden lépést elszabotál. Ebbe nem menne bele az olimpiai bizottság.
A Momentum, mint az SZDSZ legújabb reinkarnációja sikeresen megakadályozta az olimpiai pályázatot.
Az ország veszített.
De ők mit nyertek?
Tovább osztották a baloldalt... Hurrá.
Néhány léhűtőnek megint lesz 4 évig fizetése a Parlamentben.
Megérte... Ugye?
Továbbra is jó lenne látni egy olyan kérdést ami mögül nem lehet kihátrálni és a 2024-es olimpiai pályázatot érinti.
Az "Ön akar valamikor máskor, de tuti nem 2024-ben olimpiát?" nem jó, mert 2028-ra sem fogunk jobban állni. Az "Ugye ön a büdös életben nem akarja, hogy olimpiát rendezzünk?" sem.
# 16/17 Időpont ma 23:29
Aki hülye propagandista, az hülye propagandista marad. Neked minden az SZDSZ reinkarnációja.
Az senkit nem zavar, hogy ősszel hivatalosan érvénytelen lett a népszavazás, lényegtelen, hogy a fidesz figyelembevette az eredményt, hivatalosan érvénytelen lett. Kidobtak egy olyan kampányra és népszavazásra néhány milliárdot. Akkor senki nem gondolt bele, hogy: eleve butaság úgy feltenni a kérdést, mert borítékolható a válasz (mennyi volt a nem? 93%?) illetve ismerve a fideszt, úgy is alkotmányt fog módosítani, vagy törekedni fog rá.
Most meg megy a sírás, hogy csúnya gonosz liberálbolsevik momentum, mert kukába ment az eddigi pályázat pénze. Nyugi, meg lett állítva, hogy még több menjen el rá. A népszavazás olimpia ügyben nem lett volna nagyobb butaság, mint migráns ügyben. Mindkettő felesleges, ha megnézzük jobban.
Népszavazás kérdését nem egyszerű feltenni. A nem túl bonyolult személyiséggel rendelkezők kedvéért kell egyértelműnek lennie. A többszörösen összetett mondatokból álló kérdéseket, amiknek értelmezése gondolkozást feltételez, visszadobják. Azért, hogy a tyúkudvar mehessen szavazni...
"Előszöris azt hangoztatták, hogy ők is szeretnének Olimpiát, csak ne lopják el a pénzt"
Miert hazudsz?
Azt mondtak hogy ok nem akarnak olimpiat. Miert NOlimpia neven kampanyoltak szerinted, te fideszdroid?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!