Jól látom, hogy a magyar társadalom valamiért nagyon erősen a folyamatos és kényszeredett szenvedésre és kínlódásra épül?

"aki itt nem akar erejét megfeszítve dolgozni az agybajig, akkor azt már nem is tekintik igazi, értékes embernek. "

Jól látod. Nem csak a betanított munkások között van így, nálunk az irodában is ez a felfogás. Ha nem vagy nap végére hullafáradt, akkor nem is dolgoztál, egy lusta disznó vagy. Ha meg nem vállalsz túlórát, akkor lenéznek.

A magyarok nagy részének nincs élete a munkán kívül.

A robotokhoz annyit szólnék hozzá, hogy az a nagy előnye, hogy mindenki képezheti magát és dolgozhat jóval lazábban, a szolgáltatási szektorokban, de valamiért az embereknek ez nem tetszik. Az élete végéig tanulást már közel 30 éve nyomják mindenhol, nálunk mégis maga a Sátán szülötte az, aki az iskolán kívül is tanul önként.

Ez van, a magyarnak a kínlódás kell. Túl nehéz lenne egész nap szellemi munkát végezni (de igen, végezhet majdnem midnenki szellemi munkát, semmi elképzelhetetlen nincs ebben) és kipihenten hazamenni, hogy aztán a saját életével foglalkozzon.

Szerintem jól látod, és tetszik a topik!

Volt már sok kollégám munkamániával, ma ez nálunk a normális. "Bejöttem túlórázni, hisz mit is csinálnék egyébként otthon?!" Életem első munkahelyén, mikor ezt először hallottam, megszólalni se tudtam hirtelen. Hogy lehet, hogy van olyan ember, aki nem tud magával mit tenni, mikor szabad?! Vagy mikor a kolléga betegen is bejön, alig él, de ő a munka hőse, semmi más nem számít. (Aztán elviszi a rák később.) Egy iszony számomra, hogy EMBEREK TÖMEGEI NEM TUDNAK ÉLNI, nem tudnak tartósan örömöt, boldogságot lelni a munkán kívüli világukban, vagy ilyen nem is nagyon van nekik. Ezek az emberek nem is mindig rosszakaratból, de a maguk szintjére és életmódjára akarják húzni a többieket. A munka számomra szükséges vagy éppen szükségtelen kényszer, mindig az is marad. Ne akarja nekem senki bebeszélni, hogy én a munkával önmegvalósítok! Nem, én akkor önmegvalósítok, mikor a saját hobbijaimmal foglalkozhatok szabadon. Le tudom magam kötni bármeddig a hobbijaimmal, ha megtehetném, csak nekik élnék! Nem a munka tesz emberré, vagy jobb emberré!

Egy borzalom, hogy tömegeknek nincs igényük minőségibb életre, hogy nem tudnak magukkal mit kezdeni, és ezért az én nyakamba is azt az elvet és normát akarják varrni, hogy akkor vagyok jó ember, ha hagyom, hogy mindig valaki által használva legyek, sőt: én kérjem, hogy használjanak, akkor is, ha nincs is rá szükség! A szabadság, a szabad idő erkölcstelen, az maximum rövid ideig engedélyezhető azért, hogy utána jobban tudjál dolgozni! A munkavégzés miatt lehet csak valami minimális értéke a szabadságnak -szánalom a köbön.

Nem lehet mit kezdeni olyan emberekkel, akik rabszolgának vannak már beprogramozva kicsi koruktól fogva; és ez a legnagyobb baj.