Csak én érzem úgy, hogy Magyarország utolsó reménye a Fidesz?
Szerintem legalább 2-3 cikluson át a Fidesz lesz kormányon. Mivel megvolt nekik a 2/3, új alkotmányt tudtak készíteni az ideiglenes 89-es alkotmány helyett. Új adórendszert hoztak létre, csökkentették az adót. A nyugdíjrendszert is átalakították, megszüntették azt, hogy életerős emberek 45 évesen 100%-os nyugdíjba menjenek. Megvédték az emberek pénzét az MSZP által létrehozott magánnyugdíjpénztárak kezeitől, amibe anno kötelező volt belépni. Elüldözték az IMF delegációt, nem engedték, hogy Románia, vagy Görögország sorsára jussunk. Az átszervezésekkel visszafogták a fölösleges kiadásokat, és teljes erővel elkezdték törleszteni az államadósságot. Újraindították a Széchenyi-tervet, ami az adócsökkentéssel együtt a gazdaság beindulását fogja okozni. Elindultak/el fognak indulni a közmunka-programok, ami szintén javítja az emberek fizetőképességét. A kilakoltatásokra is próbáltak összehozni valami megoldást (szerintem nem tökéletes). Visszavásárolták a MOL-részvényeket, amit anno az MSZP adott el. Az államadósság hosszútávú törlesztését is tervezik, amit az MSZP olyan könnyedén felvett, most minden százalékért keményen meg kell dolgoznunk.
Szerintem jó úton haladunk, és most több mint 1 évtizedig egy párt sem fog belezavarni a dolgokba. Igaz, nagyon keményen meg kell dolgoznunk minden privatizálásért, minden rontásért, amit az MSZP 8 év alatt elkövetett. De ez az egyenes út a cél felé.
Ti mit gondoltok erről?
Nem gondolja a sok fidesz ellenes emberke, hogy megszorítások nélkül ellég nehéz csökkenteni a államadosságot?
Ugyanezt megkérdeztem én is anno még Bajnai alatt... Akkor ez hülyeségnek számított, most meg elfogadott tény.
"Ugyanezt megkérdeztem én is anno még Bajnai alatt... Akkor ez hülyeségnek számított, most meg elfogadott tény.
"
Az MSZP 5 éve, a választások után kezdte a megszorításokat. Akkor erre nem volt szükség. Orbán megjósolta, hogy így lesz. Nem hittetek neki...
Ha jól tudom, az MSZP 8 éve alatt 30 százalékot nőtt az államadósság. Persze, pont ők akarták csökkenteni... Ezt ugye még te sem gondolod komolyan? Amikor bevezették 5 éve a megszorításokat, és eladták szinte az összes állami céget (kivéve a veszteségeseket), akkor sem csökkent az államadósság 1 százalékkal SEM. Sőt, tovább nőtt. Kérdezem én: HOVÁ TŰNTEK AZ EZER MILLIÁRDOK?
Idióta ember nem fogja fel az egésznek a lényegét és le van maradva az olyan proli szövegeknél hogy:"A zorbánescu kisemmmizze a zembert szövegeknél, nem képesek túl tenni magukat az ilyen dolgokon és végre felnőtt módján kezelni s politikai helyzetet mint pl: Igen az államadósság tényleg az elmúlt 8 év alatt szökött fel az egekbe, annak idején a kormány remek állapotban adta át az országot, s most amit elbasztak azt helyre akarják hozni. Ezért van szükség a banki adóra, a multik adóztatására , igazságtalanul kiosztott 80 milliós végkielégítések visszaköveteléséhez, illetve a korkedvezményes nyugdíj megszüntetésére amit 45 éves életerős emberek kapnak s mellett elmennek dolgozni.
Ha mindezt végre belátnák, felnőnének a dolgokhoz s nem égből kapott liberális ugatásokra figyelnének fel akkor Magyarország már rég nem itt tartana!
"Nem gondolja a sok fidesz ellenes emberke, hogy megszorítások nélkül ellég nehéz csökkenteni a államadosságot?"
Nem gondoljuk, tudjuk. Viszont akkor hogy is van az, hogy a Fidesz 8 éven keresztül a megszorítások ellen lázított tele szájjal, és a híveik, mint az őrültek tüntettek és randalíroztak az országban? Most pedig te tapsolsz nekik, azért, hogy kormányon azt teszik, ami miatt kis híján lángba borították ezt a szerencsétlen országot?
<covenant>
Az MSZP jelentősen NÖVELTE az államadósságot, elprivatizált mindent, és még megszorításokat is vezettek be. Az ebből a 3 forrásból összejövő pénzt nem az államadósság csökkentésére használták, hanem a saját zsebük kitömésére. Pedig több ezer, sőt több tízezer milliárdról van szó. Ennyit vettek ki a zsebünkből 8 év alatt. Mit hagytak hátra? Egy csőd szélén lévő országot, semmi állami tulajdonnal (csak a veszteséges cégeket hagyták meg), és egekben lévő államadóssággal. A megszorításokkal teljesen elnyomorított nép fizetésképtelen. A gazdaság sem "dübörög", ahogy Feri mondta. Ezt hagyták hátra.
"Nem gondolja a sok fidesz ellenes emberke, hogy megszorítások nélkül ellég nehéz csökkenteni a államadosságot?"
Én azt gondolom, nagyon unalmas már az, hogy folyton azokat szorongátják, akik nem tehetnek az államadósságról!Miért nem azokat szorongatják meg, akik elsíbolták a nagy pénzeket,elprivatizálták az országot?!
Az egyébként még senkinek sem tűnt fel, hogy minél többet taposnak ki az átlagemberből államadósságra hivatkozva, az a fránya adósság csak annál jobban nő?!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!