Tiszások! miért nem a Mi Hazánkra szavaztok?
#12
"soha nem mondtak olyan dolgot ami tényszerűen nem lenne igaz! ott van a bilderberg csoport ami nem konteó hanem elismert tény"
De, mondtak, többször is.
A Great Reset tanulmány is létezik, mégse igaz, amit arról állítottak, ahogy Davos-ban is találkoznak cégvezetők, de ettől még nem lesznek a legjobb barátok és nem működnek együtt.
Hogy értsd, ez olyan, mintha azzal magyaráznám azt, hogy Gyurcsány és Toroczkai a legnagyobb haverok, hogy mindketten a parlamentben ülnek.
Ettől még konteó marad, hogy van igaz része a gondolatmenetemnek.
"olyan mint a fidesz? a mi hazánk buktatta le a fideszhez köthető végrehajtó maffiát és a schald ügyet is ők tárták fel"
Hát, ezen logika alapján a Tisza és DK és nagyon szembemegy a fidesszel, mert mindkét párt hozott nyilvánosságra a fideszre nézve kínos anyagot.
A kérdés sokkal inkább az, hogy mi ment szembe a fidesz érdekével és mi nem.
A fidesz eddig is hajlandó volt feláldozni alkalmatlan, túl kapzsi politikusokat és a végrehajtó ügy az eddigi ismereteink szerint erről szól.
"valamint ha a programjukat elolvasnátok"
Ez nem érv. Alapvetően az ellenzéki pártok pont úgy szoktak kommunikálni, hogy miben lennének mások, mint az aktuális kormány és nem úgy, hogy miben lennének mások, mint egy másik ellenzéki párt.
Ez az ellenzékiség lényege.
#13
"mert 1 náci pártnak rasszistának, homofóbnak és antiszemitának kell lennie és a fehér felsőbbrendűséget hirdetnie de ezek közül egysem történt meg"
Kivétel nélkül mind megtörtént.
Amikor valami késelés van, akkor egyből cigánybűnözést kiáltanak. Amikor kiderül, hogy nem cigány volt az elkövető, akkor pedig arról beszélnek, hogy az nem számít, mivel ez cigánymagatartás. Ez definíció szerint rasszizmus.
Az lmbtq könyv ledarálása és a zászlójuk ellopása, az definíció szerint homofóbia.
Folytassam? Nem kell messzire menni, mert a mihazánk azon kevés pártok egyike, amelyik nyíltan náci.
#21 Ja a briteknek is milyen jól bejött, igaz?!
Gondolkozz már, ember! EU tagság nélkül itt nagyon rossz világ lenne!
Mert alufóliasapkás, nyugat ellenes hülye idióták.
Ha ezt akarom majd nézek history channelt.
Minek szavazzak egy uszító, ruszkicsicska kamupártra, amit a fidesz pénzel?
Hogy aztán szibériába deportáljanak mert rosszat mondtam tóth Laciról?
mi nem vagyunk atymosot nácikok .
Péter vilavju !
2022 ben rájuk szavaztam,de pontosan tudta mindenki hogy sose tudják le váltani a Fideszt,mert nem populisták.
Félre értelmezik a Tisza jelentőségét,elege van az embereknek abból hogy 14 éve egy párt se tudja megközelíteni a Fidesz 45-50% át ezért egységesül az ellenzéki szavazóbázis.
1.) A MH a Fidesz szatelitapártja. Ami a Fidesznek már gáz, azt szépen az MH-val intézteti.
2.) Az MH olyan mint az anyósom a kocsiban - károgni nagyon szépen tud, de semmi megoldási javaslata nincs, vagy ha van, az még csak rontana is a helyzeten.
3.) Nagyon irritál, hogy ráálltak erre a buta, sudribunkó konteós vonalra. Mármint tényleg, mi jön még? Kemtrél, laposföld, "magyarokaszíriuszróljöttek"?
4.) Láttad már az MH szavazóbázisát? Múltkor majdnem felröhögtem, hogy volt a kurucinfon egy cikk, amiben különböző népcsoportok és rasszok vélelmezett átlag IQ-járól írtak. Hát, ha végeznénk egy reprezentatív mérést az MH szavazók között, sokan nagyon pirulnának.
5.) Dúró Dóra. Kell még többet mondanom?
Aki ki akar lépni az EU-ból, az egy nemzetrontó, idegen érdekeket képviselő bugris tahó!
Ilyenekkel, meg könyvdarálókkal nem vegyülök!
SOHA!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!