Nekünk cigányoknak miért nincs egy erős pártunk? Vagyunk annyian mint bárki más miért nem képvisel minket senki?
aztaaaaaaaaa
hát figy aki tud az tud 🤣
DK-s, oszt maszekot vállalsz-e?
Én is qrva jókat röhögök rajtatok. XD
De tényleg!
Esküszöm nektek hogy az alsó tagozatos napközi ugrott be rólatok, kb azon a szellemi szinten poénkodtok-gúnyolódtok.
De ha már feszegetitek a kérdést, akkor nagyon szívesen válaszolok rájuk:
12 éves koromtól intézetben nevelkedtem, ahová sorozatos gépkocsi-feltörésekért kerültem.
Egy évet jártam géplakatos szakmunkásba, meguntam, az intézet elintézett egy másik szakmát, újrakezdtem kőművessel. Időközben hazakerültem, a harmadik év felénél otthagytam a sulit és visszatértem az eredeti "szakmámhoz", azaz a bűnözéshez. Kb 25-30 olyan tárgyalás van mögöttem, amin én voltam a saját magam védője. De zugírászkodtam is a sitten. Jól fizetett, és hamar hírem ment. Ezzel soha nem buktam meg.
2004 körül beleuntam a sittbe, meg aztán a világ is gyorsan változott. Lépést tudtam volna tartani, de már nem akartam. Lehetett a csalást munkával is kombinálni, úgyhogy béreltem egy asztalt a pécsi vásárcsarnokban, majd a nagybaniról szállított zöldségeket árultam bármiféle vállalkozói és számlaadás nélkül, vagy két évig. Egyszer sem buktam meg. És természetesen a zöldségeket is én szállítottam egy Citroen kisteherrel. Persze dieseles volt, és nem jogosítvánnyal ment. XD Menetlevél? XD
Aztán ahogy öregedtem, úgy kezdtem unni az állandó rizikót. 2007 körül gondoltam egyet, felszámoltam a boltot, vettem egy rakás kőműves szerszámot, és elhelyezkedtem mint kőműves. Papírt eddig még sehol nem kértek, pedig megfordultam már azóta legalább 20 helyen. Persze közben figyeltem a burkolókat is, és hamar rájöttem hogy ez semmivel sem több, mint amit már amúgy is tudok. Úgyhogy sprinteltem is a praktikerbe csempevágóért, meg amik még kellettek.
Ennek több mint 10 éve. Azóta kőműveskedem, és burkolok.
Kielégítő önéletrajz volt? XD
#48-nak:
Téged megtisztellek a külön válasszal:
Az intézetben tudod mi volt a becenevem?
Na? Kitaláltad? XDXDXD
MacGyver.
#56-nak:
Íííígy van!
És ezzel a 8 osztállyal voltam már termelés-irányító a McDonald's-ben, konyhafőnök a Pizza-hut-ban, összehoztam egy közel 30 fős bűnszervezetet amit gyakorlatilag én és a társam tartottunk össze. Ezzel a 8 osztállyal én már annyi lóvét elcsesztem, amennyit te szerintem egész életed alatt ÖSSZESEN nem fogsz! Majd ezzel a 8 osztállyal több mint egy évtizede dolgozom mint kőműves és burkoló, igen sok maszek is akad, úgyhogy könnyen meglehet, hogy te csak szeretnél annyit keresni mint én. XD
#59-nek:
Nagyon megnézném hogy milyen pofát vágnál, ha volna módom kétséget kizáróan bebizonyítani neked, hogy minden szavam IGAZ! XDXDXD
A vádiratban úgy szerepelt, hogy B.... Roland és 29 társa. Sikerült a negyedik helyre leküzdenem magam, úgyhogy szerencsétlen balek nyerte meg a 4 év 9 hónapot, én meg elballagtam másfél évvel. XD
30 vádlott, 168 sértett, 42 ügyvéd magamat is beleszámolva, mivel én voltam az egyetlen, aki saját magát védte.
Nincs nekem semmiféle vagyonom azokból az időkből. Ezekben a körökben akkoriban prezentálni kellett hogy komolyan vegyenek, és az igen költséges volt. Ha elmentünk az "éjszakába" egy kis tapasztalat-cserére, meg némi infó-vadászatra, reggelig simán elment akkoriban 2-300.000. A '90-es években! És akkor még nem ültünk le egyik komolyabb emberrel sem kártyázni. Mert ha tényleg volt valaki az illető, akkor mindig hagyni kellett nyerni. Utána simábban ment az üzletelés. Ha akartunk bármit is ezekben a körökben, akkor egy félmillás kártyaveszteségnek semmiségnek kellett tűnnie, hogy komolyan vegyenek.
Régi szép idők ...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!