Miért gond az, hogy abortusz előtt meg kell hallgatni a magzat szívverését?
Egyszerűen nem értem, hogy miért zavar az bárkit, hogy meg kell abortusz előtt hallgatni a szívhangot. Nem tiltották meg, hogy az abortusz mellett döntsön az anya csak előtte még meghallgatják a szívhangot. Ettől még dönthet úgy hogy elveteti a gyereket. Akkor mire fel ez a nagy felháborodás?
Az is egy hülyeség hogy el a kezeket a méhüktől, hiszen a szívhallgatás közben senki nem nyúl a méhükhöz. Ellenben az abortusz során igen. (jó ez szőrszál hasogatás, de értitek mennyire logikátlan :D)
#1
El tudnád neki magyarázni akkor?
Azért értelmetlen az egész, mert az abortusz eddig sem úgy működött, hogy Mariska bement és kikaparták ott helyben.
Eddig is csak jogilag szabályozott esetekben, hosszas procedúra után lehetett abortuszt végeztetni. Ahol a családsegítőtől kezdve minden volt. Pont ezért az egész szívhang csak plusz egy felesleges teher az elszenvedő nő számára.
#5
Igen, ennyire sötét vagyok, én az orvostól több basszust, meg egy gitárszólót kérnék a végére 🤷♂️. Jó kis üszkös techno-t nyomjon le nekem az alap dobogásból. 🧡♥️🧡♥️🎶🎧🎵🎵🎼💽. Az lenne a csengőhangom utána. Vagy ébresztőóra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!