Mi az álláspontod a melegházasságról?
40: na, de nem lehetnek ugyanolyan jogok, mert nem lehettek házastársak lévén, hogy a házasság az ffi és nö között köttetik és nem ffi-ffi vagy nő-nő között.
Engem nem zavar, hogy meleg vagy. :)
Pontosan ez a baj. Ráadásul a regisztrált élettársi kapcsolat NEM ugyanaz jogi értelemben sem, mint a házasság. Egy példa: a bejegyzett élettársak nem vehetik fel egymás nevét.
A legszebb az egészben, hogy a házasság intézményének gyakorlatilag ki lett belezve. Minden 3 házasságból 2 válással végződik, és rosszabb lenne ez az arány, ha a hitel és a gyerek nem kényszerítené őket egybe. Az én szememben az egyházi, szentségi házasság (amit a felek komolyan gondolnak, és nem a "de széééééép a szertartááááás" meg a "nagymama ragaszkodik hozzá" elven kötnek meg) ér bármit is.
Azt, hogy a társadalom előtt nem vállalhatja fel két egymást szerető nagykorú ember, hogy ők egy pár akarnak lenni, egy család akarnak lenni, az nem konzervatívizmus és hagyománytisztelet, hanem ostobaság.
#36
„Mit bizonyít ez? Semmit. Érv amellett, hogy ne változtassunk ezen? Nem.”
Azt bizonyítja, hogy ez az alapja az egésznek, ugyanis erről szólt a diskurzus, nem arról hogy miért ne változtassunk ezen.
Az, hogy miért ne változtassunk például az, hogy az emberek többsége szeretné, ha a házasság megmaradna férfi és nő között. Férj + feleség, vőlegény + mennyasszony, szeretnénk ha ezek a párosítások maradnának meg, hisz ez a normális kapcsolat. Semmi szükség rá, hogy ezt az intézményt összehomokozzuk.
Mint mondtam, ettől függetlenül támogatom, hogy legyen egy olyan, másik intézmény (bejegyzett élettársi kapcsolat), ami ugyanolyan jogokat biztosít a melegeknek, mintha házastársak lennének, egyetlen különbséggel, hogy nem férj-férj, és nem feleség-feleség. De szerintem ez bőven túlélhető, igazság szerint a hetero párok is ugyanúgy boldogok lehetnek egy házasság nélküli kapcsolatban, inkább a társadalmi berögződés miatt érzik szükségesnek, hogy házasodjanak. De a melegektől senki nem várja el, hogy házasodjanak össze, akkor minek erőlködni ezzel?
“Most egy piros pontért mond el, miért NE lehetne innentől kezdve két nagykorú, cselekvőképes egyén társadalmilag elismert életközössége.”
Nem iskolában vagyunk, tartsd meg a piros pontod. Előző bekézdésben nagyjából kifejtettem egyébként. Inkább te mondd el, hogy miért tartod indokoltnak, hogy legyen? Másik, miért korlátozódsz a “cselekvőképes egyén” fogalomra? Miért ne lehetne állattal, vagy tárggyal?
“Azért nem lényegtelen, mert jelenleg semmi sem indokolja, hogy a jelenlegi, csakis heteroknak fenntartott életközösségi szabályzáson NE változtassunk.”
De igen, a társadalom hozzáállása. Nem indokolja semmi, hogy változtassunk. De támogatom, hogy az ezen besérült homokosok ingyenes pszichológiai terápián vegyenek részt, ahol felvilágosítják őket, hogy a boldogsághoz nem kell házasság.
“Miért ne változtassunk ezen, és terjesszük ki azonos nemüekre?”
Ugyanazt a kérdést teszed fel máshogy megfogalmazva. Miért ne terjesszük ki állatokra és tárgyakra? Ha valaki attól boldog, hogy a villanykörtéjével eljegyzi magát, miért ne engedjük neki? Nem árt senkinek.
“A kutyám nem egy nagykorú, jogilag cselekvőképes ember. A villanykörte sem.”
És?
#42: "Egy példa: a bejegyzett élettársak nem vehetik fel egymás nevét."
Jól is nézne ki, hogy Horváthné Nagy Béla.
"Azt bizonyítja, hogy ez az alapja az egésznek, ugyanis erről szólt a diskurzus, nem arról hogy miért ne változtassunk ezen."
Oké, de ez semmi mellett nem érv. Mivel jelenleg nincs joguk házasodni, a diskurzus az, hogy ezen változtatni kellene-e.
"Az, hogy miért ne változtassunk például az, hogy az emberek többsége szeretné, ha a házasság megmaradna férfi és nő között. Férj + feleség, vőlegény + mennyasszony, szeretnénk ha ezek a párosítások maradnának meg, hisz ez a normális kapcsolat. Semmi szükség rá, hogy ezt az intézményt összehomokozzuk."
Az igaz, hogy nincs társadalmi támogatottságuk. Más kérdés, hogy ez azért van, mert a társadalmunk két kézzel kapaszkodik valami olyan dologhoz, aminek ma már nincs valódi értelme.
"Mint mondtam, ettől függetlenül támogatom, hogy legyen egy olyan, másik intézmény (bejegyzett élettársi kapcsolat), ami ugyanolyan jogokat biztosít a melegeknek, mintha házastársak lennének, egyetlen különbséggel, hogy nem férj-férj, és nem feleség-feleség. De szerintem ez bőven túlélhető, igazság szerint a hetero párok is ugyanúgy boldogok lehetnek egy házasság nélküli kapcsolatban, inkább a társadalmi berögződés miatt érzik szükségesnek, hogy házasodjanak. De a melegektől senki nem várja el, hogy házasodjanak össze, akkor minek erőlködni ezzel?"
A melegek jelentős része szeretne hetero lenni, hogy házasodhasson. Van igényük rá, sokaknak, csak reményük nincs rá itt Magyarországon. Azt szerintem kimondhatjuk, hogy nem ugyanazok a jogaik, mint nekünk.
"Inkább te mondd el, hogy miért tartod indokoltnak, hogy legyen? Másik, miért korlátozódsz a “cselekvőképes egyén” fogalomra? Miért ne lehetne állattal, vagy tárggyal?"
Gondolom ez provokáció, de azért válaszolok: mert életre szóló döntést csak jogilag cselekvőképes személy tud meghozni. A tárgynak nincsenek jogai, így nem hozhat, az állatnak vannak, amik tiltják az állatkinzást (márpedig a házasságnak része a szexualitás, ami állattal állatkínzás.)
"De igen, a társadalom hozzáállása. Nem indokolja semmi, hogy változtassunk. De támogatom, hogy az ezen besérült homokosok ingyenes pszichológiai terápián vegyenek részt, ahol felvilágosítják őket, hogy a boldogsághoz nem kell házasság."
Az igaz, hogy a társadalmunk elég ostoba. Ebben a témában meggyőztél.
"Miért ne terjesszük ki állatokra és tárgyakra? Ha valaki attól boldog, hogy a villanykörtéjével eljegyzi magát, miért ne engedjük neki? Nem árt senkinek."
Ha szerinted két egymást szerető, jogilag cselekvőképes felnőtt és egy tárgyba szerelmes felnőtt ugyanaz, akkor nem a homoszexuálisok a deviánsok :)
“A homoszexualitás egy súlyos bűn. Az Isten megtagadásának az egyik szexuális fajtája. A homoszexuális orientáció mögött démonok munkája van. Az egész egy átok azzal a céllal, hogy az alanyt elválassza Istentől és kárhozatra taszítsa. A melegházasság valójában nem létezik, mivel a házasság intézménye egy férfi és egy nő közötti szövetség.“
2022 van és gondolom nem vagy már 10 éves. A mikulás, a húsvéti, a fogtündér… Gondolom ezeket sikerült korai kamaszkorban elengedni, de akkor az jóistent miért nem? Tudod, aki minden vallásban más, néhol nem is egy van belőle. De minden egyház hülyére keresi magát a hülyéken, ez közös bennük. 😂 Konkrétan belehánytam a saját számba, az ilyen vallási fanatikusokat kellett volna már rég egy csónakba tenni és vihetik őket a hullámok el innen minél messzebbre. 😂😂😂
Én hetero vagyok, nem zavar a melegházasság am. Ha őket boldoggá teszi, menjen. Nekem semmi bajom vagy hátrányom nincs belőle. Akinek meg igen, az kezeltesse a komplexusait és cső.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!