Hogyan tudnám megértetni az emberekkel, hogy nem vagyok LMBTQ tag?
Nyíltan meleg/biszexuális vagyok. A nézeteim - bármilyen hihetetlen - sajnos épp alig összeegyeztethetőek az a mai melegmozgalmakéval. Az elfogadást önmagában még erősíteném is, de a tendenciák amik egyre inkább megjelennek az ízlésem ellen valók, és a melegházasságot sem támogatom. Pride-on se jártam 2007 óta.
Ennek ellenére azt látom, hogy rendre "LMBTQ-személyekként" hivatkoznak kollektívan az összes melegre, beleérve engem is, akit soha nem kérdeztek meg, hogy szeretnék-e velük sorsközösséget vállani. A leszbikusokkal, biszexuálisokkal, melegekkel (gay) még tudnék egy húron pendülni, de a transzok már kifejezetten bőszítenek főleg az utóbbi időben, a queer meg hasonló állatfaj kifejezésektől meg a falra mászok.
Így tehát max. az LGB betűkhöz lehetne sorolni, de semmiképp nem lehetek "LMBTQ-személy".
Viszont az LGB-ről sem lettem megkérdezve, pedig ez állításuk szerint egy közösség. A közösségnek pedig úgy tudom nem úgy lesznek tagjai az emberek, hogy rámutatnak az meglévő tagok, hogy te márpedig az vagy.
Ezt az egyszerű tényt viszont úgy látszik, hogy - főként a melegjogi aktivisták - nem akaják megérteni. De miért?
#100
Politikailag félrevezetett indulatkeltőkkel való vitát kezdem már unni.
A homoszexualitás NEM BETEGSÉG, hanem ugyanolyan természetes dolog, mint a heteroszexualitás.
A meddőség pedig sokszor gyermekkori fertőző betegségek következménye, amelyek nem kezelhetőek.
97.
Szabó T. Gábor úr nézzen szembe a tényekkel a homoszexualitás nem normális állapot ez bizony egy aberráció,igen lehet magának melegként ezt nehéz elfogadni de próbálkozzon meg vele hátha sikerül.
Hogyan is vették ki a DSM jegyzékből erről ír Dr.Nicholas Cummings pszichiáter Romboló trendek a mentális egészségügyben 2005-ben megjelent könyvében.
Az Amerikai Pszichiátriai Egyesület diagnosztikai és statisztikai kézikönyve [DSM] hirtelen engedett és teljesen behódolt a politikai nyomásnak, amikor 1973-ban eltávolította a homoszexualitást mint kezelendő aberrált kondíciót. Politikai tűzvihart gerjesztettek a homoszexuális aktivisták a pszichiátrián belül, melyet intenzíven ellenzett néhány szókimondó pszichiáter, akiket démonizáltak és fenyegettek, ahelyett hogy tudományosan cáfolták volna álláspontjaikat. A Pszichiátriai Küldöttek Háza ellépett a konfliktus elől azzal, hogy a tagok közti szavazásra bocsátotta azt, mely egyben az első alkalom is volt az egészségügy történelmében, hogy a többségi szavazat, és nem a tudományos adatok alapján döntöttek diagnózisról, vagy annak hiányáról.
#102
Tisztelt Névtelen!
- Tessen megérteni, hogy magam is személyesen ismerek szakembereket és nem kell mindenféle külföldi (ál)szakembereknek különféle nyilatkozatait, ill. könyveit olvasgatnom.
- Tessen megérteni, hogy mint az állatvilágban, mint az emberi társadalmakban bizony évszázadok (évezredek) óta jelen van a homoszexualitás, így igenis természetes dolognak mondható.
- Tessen már megérteni azt is, hogy pl. az un. átnevelő táborokkal éppen az USA futott legerősebben lyukra, hisz kiderült, hogy semmi hasznuk nincs.
- Tessen már megérteni, hogy a homoszexualitás NEM BETEGSÉG, hanem egy génekkel örökölt hajlam.
- Tessen megérteni, hogy magam is személyesen ismerek szakembereket és nem kell mindenféle külföldi (ál)szakembereknek különféle nyilatkozatait, ill. könyveit olvasgatnom.
Dr.Cummings az APA elnöke volt 1979-1980 között nem volt álszakember csak nem illeszkedik a maga világképébe ez az egyetlen bűne.
Igen valóban létezik az állatvilágban is homoszexualitás csak mi emberek rendelkezünk erkölccsel el tudjuk különíteni a rosszat a jótól (persze vannak kivételek).
Nem létezik meleg gén ezt már régen bizonyították.
A 102-es kommentelő által írt teória elég nagy hülyeségnek hangzik, hiszen 1973-ig összesen 6 amerikai állam legalizálta a homoszexualitást az 50-ből.
Az a helyzet, hogy a homoszexualitás terén nem lehet bizonyítani semmit, egyelőre. Még nem bizonyították azt, hogy külső tényezők okoznák és azt sem, hogy a genetika (bár utóbbit részben már sikerült, teljesen még nem). Ezek alapján nem lehet döntést meghozni. A pszichiáterek gondolom sok tapasztalattal rendelkeztek, így az egyedüli kézenfekvő opció mellett, a tapasztalat alapjára épülő szavazás mellett döntöttek (már ha igaz, nem néztem utánna). És gondolom a többség nem gondolta betegségnek, ha jól veszem ki a szövegedből, annak ellenére, hogy 50 államból 44-ben még illegális volt, a közvélemény elítélte és mindenhol betegségként kezelték. Ha ők ennek ellenére úgy döntöttek, hogy nem betegség, annak biztosan komoly oka volt, valószínűleg beszéltek már nyíltan meleg emberrel személyesen, hiszen pszichiáterek voltak komoly tapasztalattal a hátuk mögött.
Ha mutatsz tudományos cikkeket, tanulmányokat, felhozol valid érveket, akkor szívesen vitázok a témában. Ha szerinted nem működött a normális párbeszéd '73-ban, akkor próbáljuk meg most. Gondolom azóta rengeteg érvet találtatok, ha már '73-ban is egyértelmű volt az igazatok, jól gondolom? Ha így van, akkor nincs mitől félni, ha nincs így, akkor te is csak az ok nélküli gyűlöletet szítod, mint ezen a Világon sokan mások. Sokakkal vitáztam már ebben a kérdésben, ritka az értelmes válasz, olyan érvvel, ami elgondolkodtatott volna azon, hogy vajon jól gondolom-e, még nem is találkoztam. Én nem szeretném másokra erőltetni a véleményem, mindenki azt gondol, amit akar, de fölösleges a gyűlöletet még ennél is tovább fokozni, mert aki indokok és érvek nélkül kiált ki egy kisebbséget betegnek, abberáltnak és még sok szép jelzőnek, az semmi mást sem csinál, csak gyűlölködik, hogy elterelje a figyelmét a saját gondjairól.
#105
"Nem létezik meleg gén ezt már régen bizonyították."
De heteroszexuális gént sem bizonyították. Azt viszont igen, hogy genetikai alapja van a kérdésnek. Szerintem már ennél a kérdésnél is linkeltem egy szakember által múlthónapban adott interjúját, de ismét megteszem, hogy az Önhöz hasonló értetlenek is világosan lássák, hogy az agymosottságuk mennyire teszi őket hülyévé a témával kapcsolatban.
Íme a link: https://www.youtube.com/watch?v=IPb_hBMRkB4&t
A nyilatkozó: Prof. Dr. Gyarmathy Éva, klinikai és neveléslélektan-szakpszichológus
Szóval nem csak velem (és a valódi melegekkel, leszbikusokkal, biszexuálisokkal, transzneműekkel) vitatkozol, hanem bizony szakemberekkel is. Ő csak az egyik ilyen szakember, aki világosan kifejtette, hogy genetikai alapja van a homoszexualitásnak.
107.
Nem saját teória a szavazáson részt vett szakember visszaemlékezései.Nem a legalizálásról szólt a szavazás arról szavaztak,hogy a továbbiakban betegségnek tekintsék-e a homoszexualitást.Röviden akkor betegség volt de külső nyomásra kivették a mentális betegségek közül.
108.
Jó a videó örülök,hogy a figyelmembe ajánlotta.
Genetikai alapokról beszél a hölgy illetve,hogy a tapasztalatok számítanak sőt még az anyát ért traumáról is említést tesz.
2:30 gyermeket ért korai traumákról is beszél a professzor asszony.
Nos a homoszexualitást kiváltó traumákat lehetne kezelni tehát nem alakulna ki a homoszexualitás.Persze akarat az kell hozzá mind az egyén mind az orvosok részéről.
Íme egy új kutatás a témában, egy homofóbnak vagy nácinak semmiképpen nem mondható oldalról:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!