A családom egy része közmédián él, és megőrítenek. Mit lehet tenni?
Budapesten élek, egyetemista vagyok, plusz mellette dolgozom, de támogatnak is. Ritkán járok haza, de rendszeresen megy a Skype, telefon stb.
Otthon mindig mindent "jobban tudnak", olyanban is, amiről fogalmuk sincs pl. mik történnek az országgal, melyik környék milyen Budapesten, de akár külföldi dolgokról is.
Egész nap üvölt a Kossuth rádió meg az M1/M2/M3/M4/M5 vagy a Duna tv. Kb. csak ebéd közben nem. Nagyon egyoldalúan látják a dolgokat, beszűkültek. Megőrülök tőlük, már néha fel se veszem a telefont, de hát közeli rokonoknál ez nem hosszútávú megoldás sajnos.
Én nem vagy egyik oldal mellett sem, egyes eseteket elvek alapján döntök el, nem bólogatok mindenre, amit x vagy y csinál, csak mert annak az oldalnak szurkolok. De amúgy nem is annyira köt le a politika, mint őket odahaza.
Volt olyan, hogy otthon voltam, de tanulnom kellett, hát volt is nagy hepaj, hogy nem hallgathatják egész nap a Kossuth rádiót, hogy tudjak figyelni.
Mit lehet tenni? Megőrít az okoskodásuk. Még olyanra is azt mondják, hogy az nem úgy van, amit én itt Bp.-n már megtapasztaltam és ők nem tudhatják otthonról. Jó, oké, idősebbek, meg tapasztaltabbak, de szerintem bárkit tud befolyásolni az, ha ennyire egyoldalú a médiafogyasztása, akármelyik felé is. Agymosás.
Teljesen nem akarom és nem is tudom megszakítani velük a kapcsolatot.
Rá lehet valahogy ébreszteni őket, hogy nem a teljes igazságot látják? vagy legalább valahogy leállítani/kikerülni a témát? (Általában mások is ott vannak, szóval nem nekem szegezik a kérdéseket általában) Vagy rávenni őket, hogyha otthon vagyok, ne hallgassák egész nap ezeket? Néha már a beszélgetés rovására megy, pedig alig töltünk együtt időt. Mit tegyek?
A nagyszülők nálunk ugyanilyenek. Soros, migráns, Gyurcsány.
Múltkor elmentem segíteni fát vágni, más idősek is voltak, egész jól ment egy órán át, míg nem egyszer csak egyik bedobta, hogy "Hallottátok, vissza akar jönni a Gyurcsány..." - na onnan kezdve ez ment órákon át. Átkozták, szidták, csak mert valaki felhozta. Semmi értelmes dologról nem lehetett utána már beszélni, mert ez mindennél fontosabb nekik.
Mi ezt elszenvedjük, de akik irányítják a közbeszédet ők ezt igen jól kikutatták, pontosan tudják mi a receptje, hogy ilyenek legyenek.
Sajnos amikor elérnek egy ilyen stádiumot semmit nem lehet csinálni.
Kérdező te vagy folyékonyan hazudsz vagy totál hülye vagy.
Egyetlen olyan lakás sem létezik ahol te ne tudnál tanulni csak mert megy a tévé vagy a rádió. Az, hogy te nem bírod elviselni ezeket a csatornákat, az a magánügyed. Anyáméknál állandóan a régi slágerek mentek reggeltől estéig és mégis lehetett tanulni, pedig ment vele párhuzamosan gyakran a tévé is. Akkor még fejhallgatónk se volt, ami kiszűri a zajokat, ahogy 3-an voltunk otthon akinek minden nap tanulnia kellett és még a negyedik kistesónk a maga hangoskodásával.
Azt írod hogy ritkán mész haza, de szerinted "Egész nap üvölt a Kossuth rádió meg az M1/M2/M3/M4/M5 vagy a Duna tv. Kb. csak ebéd közben nem." Honnan veszed ezt? Hiszen nem is szoktál ott lenni. Odamész havonta 1-2 nap, hétvégén, zavar amit hallasz és jön a következtetés. Mi lenne ha odafigyelnél egyszer arra amit mondanak ezekben a műsorokban?
Amúgy eléggé lebuktató ez a "M1/M2/M3/M4/M5 vagy a Duna tv" felsorolás, mutatja hogy fogalmad sincsen róla mit jelentenek, csak kimásoltad valahonnan, hogy ezek vannak. Az M2 ugyanis gyerekcsatorna, az M3 csak az interneten érhető el, mert csak régi műsorokat mutat, az M4 meg sportcsatorna, az M5 meg ismeretterjesztő műsorokat sugároz. Kizárólag az M1-en vannak politikai műsorok, meg néha a Duna tévén.
Legközelebb egy kamu sztorihoz legalább nézz utána az alap dolgoknak!
Ha te téríteni akarod őket, az pont olyan rossz, mint ha ők böfögik vissza a királyi tévében hallott sorokat. Az egyetlen fair megoldás, ha megkéred őket, hogy kerüljétek a politizálást, amikor beszélgettek.
Mi pesti rokonokkal ugyan így vagyunk, bírjuk, szeretjük egymást, de politikai témák kerülendőek, pedig egyik társaság sem fideszes, csak nagyban különbözik a politikai véleményünk. Úgyhogy, ha véletlenül elő kerül a téma, akkor mindig rövidre zárjuk azzal, hogy ne politizáljunk.
2-es : onnan tudom, hogy eddig otthon laktam, augusztusban költöztem Budapestre, és addig úgy ment otthon. :) (Hosszú sztori, de a lényeg, hogy otthon laktam, és nem most kezdtem egyetemre járni, csak most már Budapesten járok.)
Tudom. Nem kimásoltam, gondoltam is, hogy pl. az M2-t túlzás lenne idesorolni. stb.stb. Nem ez a kérdésem lényege.
Bárcsak kamu lenne a kérdés, én lennék a legboldogabb! De sajnos nem az!:(
Egy szokásos kérdés arról, hogy minden vidéki hülye, csak Budapesten lángeszű mindenki.
Mondjátok ezt úgy, hogy az állítólagos széles fővárosi látókörötök nagyjából 2 legalja hírportálra terjed ki (444, HVG), meg egy hisztériás Klubrádióra.
Azt csak halkan jegyzem meg, hogy amikor Budapesten voltam 2 egész napot, agyérgörcsöt kaptam, mert folyamatosan mennek az összeesküvés találgatások Orbánékról, még egy szimpla sör mellett is. Aki másról próbált beszélni, az fideszes, meg Putyin pajtás...gratulálok. Na ez is agymosás.
Kitalálom kérdező...amikor Budapesten kezdtél tanulni, akkor hirtelen tisztán láttál, és te lettél a bölcsek bölcse.
Ez a sztori kicsit sem hihető.
5-ös én is vidéki vagyok, nem hülyék. Csak az a bajom, hogy régen, amikor gyerek voltam:
1. Minden létező híradót megnéztek, hogy széles látókörük legyen, majd magukban eldöntötték, mit hisznek el ezekből.
2. Nem ment a beszélgetések rovására, pl. főzés közben, vacsora közben nem ment stb.
#5
Nem igaz, hogy minden vidéki hülye, vidéken is vannak városi emberek. Az egyik legjobb vidéki gimibe jártam az országban, ott természetesen senki nem volt fideszes, szóval nem csak Budapesten vannak értelmiségi közösségek :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!