Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért nevetik ki a nemzetet?

Miért nevetik ki a nemzetet?

Figyelt kérdés
A halandók már annyira haladók, hogy nem foglalkoznak a múltal. Régen is így volt ez, de ezt ők nem tudják. A történelmet saját tényeik szerint magyarázzák, monda gyilkosok, történelem gyilksosok, identitás gyilkosok, de azt hiszik okosak. Nincs félelmetesebb egy elnyomott néo haragjától, ha ismernék történelmünk, viharos évszázadaink, nem saját szájízük szerint magyaráznák akkor ezt megértenék. Azt hiszik hogy haladnak, pedig ők az elavultak, nemzeti identitás tudat nélkül nem kehet haladni, nem lehetünk nagyok. Persze ők ezt nem tudják, ők hiszik hogy az igazságos gyarmatosítók, majd a mi érdekeink nézik maguké helyet. Itt is a természet törvényei hatnak, vagyis az erősebb legyőzi a gyengét. Hogy mi lennénk a gyengék? Maximum ellenségeink szerint, és szerintük. Nincs veszélyesebb egy identitás tudatáért, az elnyomás ellen harcoló népnél. Mindig az utolsoból lesz az első. Mondom ezt ők tudnák ha nem forgatnák ki a történelmünk, lehet tudják is csak fáj nekik beismerni az igazságot. Egy kis nép vívta ki, harcolt a szabadságáért az osztrákok ellen, a szovjetek ellen, és most a globálisták, a globalizmus terjedése ellen is. A kis nemzetek azért tudnak erősek lenni, mert rendre az erősebbek alábecsülik a nagyságuk.

2019. nov. 28. 09:06
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/124 anonim ***** válasza:
30%

Nem mondtál el semmit. Ugyanúgy általánosságban fogalmazott fröcsögésekkel jöttél. Még mindig nem sikerült semmi konkrétat leírnod.

Mondogathatod, hogy ismered a történelmet, de úgy veszem észre, hogy azt látod bele, amit szeretnél, ezt te magad bizonyítottad be "A jó dolgokra koncentrálunk", vagy valami ilyesmi. Hogy is van ez?


Az érvelésed pwdig nevetséges, miszerint a rosszak úgyis elbuknak, mi még itt vagyunk, tehát nem vaygunk rosszak. Egy Disney mesében talán igen. De akkor mi van az amcsikkal, akiknek bőven van szennyese és ma vezető világhalom? Az oroszokkal, akik jópárszáz éve nyomják el a kisebbségieket, mégis nagyhatalom?


Még mindig várom a konkrét példádat, hogy pontosan hogyan ferdítik a történelmünk és hogyan nyomnak el minket.

2019. nov. 29. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/124 A kérdező kommentje:
Az elnyomók buktak el mindig, az olyan globalista rémuralkodók, akiknek most is fáj a foguk az országunkra, ti pedig simán oda adnátok nekik. Eltörölnénk a kultúránk, nem tudnánk megélni a vallásunk, magyarságunk, mert szeretük ez kind náci. Csak az nem aki a kisebbségeket, a melegeket, a muszlimokat támogtja. Itt van elmondtak, ugyanúgy egy diktatura lenne, amit ők formálnak képükre. Ez a fajta felfogás nem jobb a másiknál, egy nép identitás tudatát nem fogják tudni elvenni... Jelenleg nincs elnyomás, de elég ha kirakod a lábad határon túlra, ott is mindig kesunek magyarok, mert nem tudják be építeni őket, és elnyomni vagy elükdözni bármit tesznek. Te ilyen sanyarú sorsot akarsz? Te kérted hogy mondjam, én végig hajtogattam. De rátok balosokra jellemző, hogy nem figyeklek oda. ugyanugy ahogy a szocializmust is megsebeszte 56, illetve a többi nemzet is, ugyanugy ezt is megfogja és megbukik egyszer. Az iskolát, államunk, kultúránkat, nyekvünket nem adom oda egy nemzetek feletti szuperhatalomnak sem! Se az oroszoknak, se az Amcsiknak, se az EU-nak. Mindegyikükre ugyanez vár pont
2019. nov. 29. 10:43
 43/124 anonim ***** válasza:
61%

Jó, szerintem kérdezőről kimondhatjuk hogy nem képes válaszolni egy feltett kérdésre.


Ilyen félrebeszélést, meg népmese szerű zavaros halandzsázást felesleges olvasni mint amit bármilyen kérdésre válaszol.


Ő a saját kis fejében épp Orwell 1984-ét éli, ő az ellenállás utolsó tagja, és a védőbunkerén kívül mindent egy diktatúra ural.

2019. nov. 29. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/124 A kérdező kommentje:
Tipikus globalista balos söoredék, aki nem fogadja el a nemzeti oldal válaszát egyszer sem:D
2019. nov. 29. 11:09
 45/124 anonim ***** válasza:
10%

#40 "Elmondtam."

Igen. Ők meg bemutatták hogy kik csinálják.

Kár leállni velünk, nem is értik azt amiről beszélni próbálsz.

2019. nov. 29. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/124 anonim ***** válasza:
75%

Mit mondtál el te fogyatékos?


Túl vagyunk már a 40. hozzászóláson is, de még mindig nem tudtál egyetlen KONKRÉTUMOT sem mondani, mi a bánatos pékf#sza niatt lennél TE vagy BÁRKI elnyomva.


Melyik szót nem tanultad meg iskolában? Azt hogy konkrétum?


Csak hajtogatod, hajtogatod és szűntelenül ugyanúgy fújod a konkrét álítások nélküli üldözési mániás maszlagodat.


Feltettem még a 22# és 28# hozzászólásomban is teljesen világos kérdéseket.

Bemásoljam, vagy megtalálod magadtól is?


Tudod mit, bemásolom, mert kevésnek érezlek ehhez a feladathoz:


"Ki nyom el téged?


Mivel nyomnak el?


Európai Bírósághoz tessék fordulni, vagy bármilyen egyéb szervhez, ha te úgy érzékeled itt Európa közepén hogy el vagy nyomva.



Mit csinál az elnyomód?



Rád tör? Veszélyezteti a testi-lelki épségedet? Ellehetetleníti a megélhetésedet? Üldöztet?



Tudod ezek egy diktatúra jellemzői."


Na erre a részre válaszoljál már!


És ne csak a Bayer Zsoltitól bemagolt semmitmondó propagandát szajkózd el 10X.

Én ugyanis baromira nem érzékelek semmi elnyomást.

A trikolor zászlónk kint lehet bárhol, a kokárdát magadra tűzheted bárhol bármikor, felszólalhatnak magyarul képviselőink az EU parlamenti ülésein mint a többi tagország, nincs semmilyen embargó magyar termékekkel szemben, stb.


Mi az istenért hisztizel úgy, mintha a gonosz nemtudomkik miatt jóformán genocídiumtól kéne rettegni?


Meg ki veszi el a kultúrádat? Egyáltalán hogy a tökömben veszed el bárki kultúráját? Mondjál már egyetlen példát erre az életedből, amit egy nagy globalista csoport művelt veled!


És ha bemásolod valami előző kommentedet amiben csak folyik a szádból a habosított semmitmondás, akkor ne fáradj inkább...

Ötödjére ugyanazt nem olvasom el.

2019. nov. 29. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/124 A kérdező kommentje:

Szerintem itt kérdés az az, hogy ki a fogyatékos. Aki nem hajlandó felfogni valamit ha az ember leírja neki, csak hajtja ugyanazt, akkor az a fogyatékos... Ti balos, globálista csőcselék folyamatosan támadjatok az ember szemêlyiségét, az ember nemzeti öntudatát mintha az olyn Káros lenne, csak a tiétek az elfogadott az elfogadható, veletek nem érdekes vitázni, nem is lehet de én teszek rá egy kísérletet, hátha van egy halvány remény felvenni a versenyt.


Sajnos egy szög miatt a patkó elveszik, a patkó miatt a ló elveszik, a ló miatt pedig a csata elveszik, csata miatt az ország elveszik... Ha egyetlen haza áruló lágyszemnek, embernek, politikusnak, doktornak, jogásznak, bírónak, újságírónak, vagy gyenge kezű pártnak is igazat ad a nemzeti oldal, azt mindig megbánták mert elnyomas lett a vége, és csak évtizedek múlva eszméltünk fel a diktatúrából. Sokan még mindig nem eszméltek fel a szocialimusból sem, ezért őrzik, védik globalizmus néven, és sajnos ha még egyszer ők nyernek lehet örökké folyni fig ez a körforgás, nem leszünk magyok megpecsételődik utódaink sora a haza árulók miatt.


Ha egy valaki ez ellen mer szólni, hogy ez nem jó hova vezet azt meg sem haljátok, még akkor sem ha elmondja ennek a konkrét okait akkor is becsukva marad a szemetek, meg a fületek és nem akarjátok megérteni. Ha meg az embertől ugyanazt kérdezik, kérik számon mit mondjon mást el mint ugyanazt, vagy hogy már megmondtam?


De akkor ha már játszod a kisbabát, akkor elmondom hogy elnyomni valakit nem csak testileg, hanem lelkileg és kulturálisan us lehet. Európai bizottság pedig csak a melegekel és a migráncsokal, muszlimokkal meg a cigányokkal törődik, azt hogy verik a határon túli magyarokat, vagy éppen be akarják erőszakkal olvasztani, vagy etnikailag kinyomni akik soha nem fognak elmenni, elveszni, mindig meg fognak maradni magyarnak, sanyarú a sorsuk azokkal nem törődik. Ugyan ez az etnikai nyomás várna ránk is, ha ránk eröltetnék amit nem akarunk, hagynának minket elveszni mint a bűnös nacikat, pedig ők is ugyanolyan szélsőséges csepet sem jobbak!


Szóval mostmár ne játszuk a marhát, hogy én vagyok itt a fogyi aki nem fig fel ésszel, és nem vákaszol. Nem is figom neked a várt globalista, vagy balis ideológiai választ megadni ha konzervatív, nemzeti ildalon vagyok és nem a komonista csőcselék, diktátor haza árulók ildalán!

2019. nov. 29. 12:29
 48/124 anonim ***** válasza:
69%

Na jó, tanítsunk a nagymagyar honfitársunknak egy kis szövegértést, mivel magyarul nem igen tud. Konkrét eset, tehát idővel, hellyel, esetleg nevekkel ellátott forrásból származó bizonyíték. Nem a saját kút fejünkből való katyvasz, nem azt kértem, hogy licitálj rá arra, amit mondtam, ilyet én is tudok.

Mutass egy forrást, ami alátámasztja az állításaid, hogy ide melegeket, meg négereket akarnak betelepíteni és hogy külföldön elnyomják a magyarokat, meg hogy a nyugatiak hogyan is támadnak minket és tüntetik el a kultúránkat, KONKRÉTAN. Az, hogy "hát a határon túlra lépsz láthatod", meg hogy "el akarják venni!" nem konkrét. Konkrét esetet kértem. Csak aztán rá ne döbbenj, hogy itt nemlétező dolgokra építed az ideológiádat.

Az a kultúrbal, amiről fröcsögsz itt a melegezéssel, Magyarországon amúgy nem is létezik, csak a nyugati népek egy szűk rétegében. Szalmabábot ütögetsz jóember. Amúgy szívből kívánom, hogy a buz!k legyenek a legnagyobb gondunk, csakhogy van bőven gond itt nélkülük is, sokkal fontosabb témákban. Ez egy gumicsont, amit a magadfajta konteósok rághatnak, miközben terelik őket, mint a birkákat, ha annyira ismernéd a történelmet, akkor ez nyilvánvaló lenne. Sokan csinálták már ezt a néppel.


Nem tudom amúgy, hogy honnan tanultad a történelmet, hogy azt hiszed, hogy az elnyomók mindig elbuknak. Ez egy óvodás szintre leegyszerűsített állítás és ráadásul nem is igaz. Ennyi erővel az összes gyarmatosítónak el kellett volna buknia. Az Altai hegységtől Nyugatra az összes török népnek el kellett volna buknia. Amerikában az összes nem őslakos nyelven beszélő országnak el kellett volna buknia... közben csak nem őslakos nyelvet beszélő országok vannak ott.


Nekem amúgy leégne a pofámról a bőr a helyedben, ilyen helyesírással, és még te magyarkodsz itt? Sokszor nem is tudtam kivenni mit jelent egy - egy szó.


Nem vagyok balos, centralista vagyok. Az, hogy balosnak hiszel szintén bizonyítja, hogy mennyire el van rugaszkodva a jobb oldal a valóságtól. A centralistákat csak a szélsőségből lehet balnak nézni.

2019. nov. 29. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/124 anonim ***** válasza:
53%

Ja és nem, egy szög miatt nem feltétlen veszik el a patkó, mert van még benne öt. Egy patkó miatt nem veszik el a ló, legfeljebb hosszú távon elkopik a patája, ha nem patkolják újra. Egy ló miatt nem feltétlen veszik el a csata, mert az csak egy az 1000 - ből és még ott vannak a talpon harcolók is. Egy csata miatt nem feltétlen veszik el a háború, mert egy háborúban több csatát vívnak. Egy háború miatt nem feltétlen veszik el az ország, ha így lenne se mi, se a németek, se a világ nagytöbbsége nem létezne már.

Innen is látszik a felvizezett leegyszerűsített látásmódod.

2019. nov. 29. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/124 A kérdező kommentje:
Ezek mind alap igazságok pedig, viszont látom mennyire műveletlen vagy. Le esik a patkó, elveszik a csata, ha elveszik a lovas, és az ország is maga. Ha nincs egy olyan eszme, amely összetartja a katonákat, akkor ugyúgy mint mikor meghal a vezér, aki összefog, király vagy fontos személy, nincs ki bátorítsa katonákat, harci kedvüket szegik és a csata elveszik. Mi van akkor ha épp a lovas a vezér? Hosszú idő kell még egy nép kiáll az igazáért, és elnyomja a diktaturát. Az ilyen globalista csőcselék miatt minden elveszne, az krszágunk, nyelvünk, kulturánk, mert nem akarnak okkulni a történelemből, csak a saját hülye eszméiket mondogatják.
2019. nov. 29. 12:49
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!