Miért nevetik ki a nemzetet?





Szép volt :)
Na nem mintha annyira harcolnánk a globalizmus ellen de.. jó :)















"Itt is a természet törvényei hatnak, vagyis az erősebb legyőzi a gyengét."
Jajj, de jó. Megint egy kis nácikával van dolgunk, aki természetesen tagadja, hogy ő az lenne.





Nem véletlenül alakult ki az a mondás, hogy okos ember más kárán tanul az ostoba még a sajátjából sem. A történelem ismerete, pontos tudása éppen ezt jelenti - tanulni9 a múlt eseményeiből, hibáiból.
Akik a múltat nem akarják ismerni vagy át akarják írni, azok a legostobábbak, akik még csak nem is akarnak tanulni a hibákból, az esélyét is el akarják törölni annak hogy véletlenül is elkerülhessék azokat. Mintha szándékosan akarnák újra ugyanazokat a butaságokat elkövetni, hogy ugyanazokhoz a rossz eseményekhez vezethessenek.
A történelem pontos ismerete ahhoz is szükséges, hogy az ember ne értékelje TÚL a nemzet jelentését, fontosságát. Hogy azt is megértse mikor ér el egy határra, amit már nem léphet át, mert annak is rossz következményei lesznek. Éppen úgy hiba és szélsőséges dolog a nemzeteket lebecsülni és megpróbálni semmivé tenni, mint túlmisztifikálva minden elé helyezni. A szélsőségek mindig emberek halálához, szenvedéséhez vezetnek.





Az a legviccesebb, hogy a kérdező a történelmi ismereteivel kérkedik, miközben elbuktuk az összes szabadságharcunkat :D
De hogy mondjak egy aktuális dolgot is, miért elavult a nemzet: az amerikai füstbe belefullad a magyar, a han, a brazil, az arab és a joruba egyaránt.





Na de mi a kérdésed? Ideírtad a véleményed mert nyilván senki nem hallatja meg, nem is tudom miért.
Amúgy tudod mikor vívott utljára az önálló Magyarország győztes háborút? Nézz már utána.










# 4/9
Jaj de jó, megint egy ajvékossal van dolgunk. Nem unalmas még ez a nácikokozás?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!