Mit szóltok ahoz, hogy nagy valószínűséggel szélsőjobboldali kormány lesz Ausztriában?
Mostmár nagyon valószínűvé vált, hogy Ausztriában az FPÖ fog hatalomra jutni.
Beleástam magam a témába, mert érdekel a politika, pláne mivel meleg vagyok.
Eddig ugyebár elterjedt nézet volt itt Magyarországon, hogy Ausztriában jobb az LGBT emberek helyzete, mert ugye ott sokkal több jogot biztosítottak ezen emberek számára, és mert az osztrák nép összességében azért elfogadóbb.
Szóval utána olvastam, és eddig úgy néz ki, hogy az FPÖ elég rendesen ellene van az LGBTQ-nak.
Konkrétan ki lett mondva, hogy szerintük a transzneműek "betegek" és törvénybe fogják foglalni, hogy csak két nem létezik és pont.
Gondolom ezek után illegálissá fogják tenni a nemváltás lehetőségét.(Úgy, mint itthon a Fidesz 2021-ben.)
Az FPÖ ellenzi az egyenlő házasságot is, amit 2019-ben vezettek be Ausztriában.
Nem lehetetlen, hogy ezt is "betiltják" majd.
Nos Sorstársaim, mit gondoltok erről?
(Homofóbok kérlek kíméljenek! Ha amúgy is ennyire utáltok minket, akkor ne is pazaroljátok el ránk a drága időtöket azzal, hogy sértő megjegyzéseket írogattok ide.
Köszönöm szépen!)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"még az fpőt se tartják szélsőjobbosnak mert annyira elvakultak"
Manapság az épeszű és normális lett a szélsőjobb?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem. Én baloldaliként írtam ezt azért mert az fpő nyilván egy putyin-kitartott fasiszta párt az afdhez hasonlóan (ami nem fog hatalomra kerülni) és magyarorszàgon konkrétan vannak olyan neonácik akik nem tartják radikálisnak ezeket a pártokat,mert nég radikálisabbak báluk.
Valamelyik sötétlelkütől olvastam itt hogy ő a Mi Hazánkat se tartja elég jobboldalinak hungaristaként.
Pedig én baloldaliként már a jobbközép néppártokkal sem értek egyet.

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!