Az iszlám vallás akadályozza a fejlődést?
Az ókorban a Római birodalom keleti fele volt a fejlettebb, műveltebb, civilizáltabb. Az iszlám hódítás után az Arab kalifátus átvette a kelet-római civilizáció eredményeit, egy ideig ennek eredményeképp felvirágzott a muszlim kultura, de aztán ez lassan egyre inkább kikopott, és az iszlám népek lesüllyedtek az elmaradott népek közé.
Ennek a muszim vallás lehetett az oka?
Nem feltétlen a vallás, hanem a túltolt vallás, főleg ha ostobasággal és tanulatlansággal is párosul.
Az előzőekre válaszolva, a kora középkorban a muszlimok is rengeteg sok ókori művet mentettek át. Gyakran a keresztények is utána a muszlim forrásokból készítették el a saját fordításaikat. Az is sok mindent elmond, hogy 800-1000 között Bagdadban több mint 1 millió ember élt. Hogy egy ekkora város működni tudjon, azért ahhoz elég magasfokú szervezettség és kultúra kell. Ebben az időben a nyugati keresztény világban semmi ehhez fogható nem volt.
A fő probléma ott van, hogy a nyugati világban megtörtént a szekularizáció, a vallás ki lett onnan végre rugdosva, ahova egyáltalán nem való. A muszlim világban ez valamiért még mindig várat magára.
Ha amúgy tudsz angolul, ez egy egészen kiváló videó a témáról (a feltöltő többi videója is nagyon érdekes ha szereted a történelmet és érdekel a politika).
#12
Nem kell messzire menni. Menj ennek az oldalnak a vallás kategóriájába és írd be "evolúció" majd kezd el olvasni a jehovások, hitgyülisem stb válaszait és megérted mire gondolok.
#13 A jehovások és a hitgyülisek képesek akadályozni a tudomány fejlődését? Én nem tudok róla. Egyébkent is a középkorról van szó.
Valódi érveket irj!
#11 A muszlimok is csak a keresztenyek könyveit használták fel, nem az ókoriakat. Bizánc egy kereszteny birodalom volt már évszázadok óta amikor az iszlám megtámadta.
A muszlimok nem mentettek meg egyetlen ókori munkát sem a pusztulastól. Nem létezik olyan ókori könyv, ami csak arab fordítasban maradt volna fenn, keresztény másolatban nem. Ha létezne ilyen akkor lehetne csak azt mondani hogy a muszlimok ókori műveket mentettek át, de mint irtam ilyen nincs egyetlen sem.
A muszlimok csupán a bizánci kultúra zsákmányukul esett részéből éltek... Annyit lehet a javukra irni, hogy az elolvasott bizánci könyvek nyomán ők is alkottak hasonlókat - főképp a földrajzi irodalom terén, (ebben valóban nagyon jók voltak) és egy két matematikai, geometriai teren. De a leiró földrajzon kívül minden más tudomany rövid virágzás után elsorvadt a kezeik között...
#14
Direkt értetlenkedsz?
Az a gondolkodásmód akadályozza. Tehát ha pl xy tudós jön és azt mondja "a denevérek nem madarak, hanem emlősök" akkor a sok kretén hívő meg mind a torkának ugrik, hogy "dehogyisnem madár, mert benne van a bibliában is!"
És xz politikus meg mivel nem akar szavazatokat veszteni, ezért azt mondja amit a buta biblia-agymosott tömegek akarnak hallani, nem pedig amit az a pár száz tudós, mert a szavazatok darabszámra vannak mérve nem értelmi szint szerint. Kb így kell elképzelni.
#15
Ez pedig nettó hazugság.
Szinte az összes ókori görög filozófus és tudós műveit kizárólag az akkori araboknak köszönhetjük, hogy megmaradtak.
Miközben a középkori keresztény Európa legnagyobb könytára, a Bolognai könyvtár néhány ezer (max 10 ezer) könyvet számlált, addig a Baghdadi vagy a Cordóbai könyvtár példányszáma a félmilliónál tartott.
Baghdadot a tatárok egy az egyben elpusztították. A Cordóbai Kalifátusnak pedig az összes könyvtárát a keresztények felgyújtották a reqonquista idején.
#17
Ennyire fogalmatlan nem lehetsz. Honnan van meg akkor az eredeti görög szöveg te okoska? Arabból fordították vissza görögre őket? Gondolkozzál már kicsit...
Ujra elmondom.
Minden ókori görög filozófudnak van középkori kereszteny masolata. Némelyiknek van arab fordítasa is, de olyan nincs ami csak arab fordításban maradt meg, keresztény másolatban pedig nem...Ha nem hiszed ellenőrizd le...
#18
Perzsiáról hallottál-e?
Mellesleg ezeket egyetemen tanultam. Te meg feltételezem a térképen se tudnád megmutatni hol viltak az Almohádok vagy akár a Cordóbai Kalifátus.
#16 Meg mindig azt kerem hogy
Mondj valódi tényeket!
Ebben és ebben az évben ezt és ezt a tudós megakadályoztak a keresztenyek a tudományos tevékenysegben. Ilyet irj, ha tudsz...!!!
Amugy nem fogsz tudni mert a keresztenység nem akadályozta a tudomanyos kutatast a középkorban. Ez nem más mint egy 18. századi előitélet, amit a Felvilagosodás terjesztett el, es sajnos ma is sokan hisznek benne (te is)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!