Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Mikor fogják már fel az...

Mikor fogják már fel az emberek, hogy Horthy és követői nem voltak nácik?

Figyelt kérdés

2013. dec. 23. 14:24
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯
 51/147 A kérdező kommentje:

Elmondom mégegyszer! Horthy sose mondta agáról, hogy antiszemita lenne!A numerus clausust nem Horthy tanácsolta, és aztán Bethlen el is akarta törölni. Ha okos lennél, akkor tudnád, hogy nem a zsidók ellen irányult, hanem a nemzetiségiek számarányát határozta meg az egyetemeken, közéletben.Ennyi erővel a németek is felháborodhattak volna, vagy más nemzetiség az ország területén.Sose nyalt Hitlernek. Csak akkor utazott hozzá, amikor ő hívta, magától sose.Kihúzta a gyufát is Hitlernél. Amikor beengedte 1939-ben a lengyeleket, ez már egy ok lehetett volna, hogy a németek az országot megszállják, vagy pl. Hitler tudta nélkül vette vissza a Kárpátalját. Akkor mindenki Hitlernek nyalt, a tótok, oláhok, Hogy miért? A föld miatt.NA de a lényeg, hogy Horthy nem tett meg neki, mindent, amit akart.

Sőt Horthy kapott Hitlertől egy luxus hajót is, amit csak akkor vehetett át a Főméltóságú Úr, amikor a németek már itt voltak. AZt is visszaküldte volna Horthy vagy nem fogadja el, úgyhogy inkább Hitler nyalt Horthynak.NA ehhez mit szólsz, fiacskám?

2013. dec. 26. 20:31
 52/147 kis bob ***** válasza:
100%

#26 és #44 hazzászólásaimra akarok visszatérni: a saarvidék a népszövetség irányítasa alatt állt, viszont francia pénz és vámrenszerbe volt bekötve. a késöbbiekben a franciák meg is szállták a saarvidéket, míg 1935ben a népszavazásban 90% döntöt németország mellet!!!!

ennyire volt igazságos az entente imperialista elképzelése europáról.

felosztották egymás között a zsákmányt, s az egyik zsákmány mi voltunk. ez az igazságtalanság a mai napig tart!!! ezt jól tudjuk.

és ha megnézzük törökországot, a sèvresi békét, török országot még aljasabban akarták felosztani, csak neki volt egy atyjuk -no meg saját haderejük, ami nekünk nem- aki ma a legkissebb faluban is, álványról néz le utódaira, atatürk.

ha az a földrajzi poziciója nem lett volna törökországnak, ugyanúgy bele kényszerült volna a háborúba mint me, de ezuttal, se nem voltak tranzit ország, se nem füzödött érdekük a háborúhoz, így ki maradhattak. MI NEM. SE ÍGY, SE ÚGY. vagy átgurulnak rajtunk, elöször az egyik, utána a másik, s utána rabságaba vernek, ha a nyerö oldalon lettünk volna, jutalmul, ha a vesztesekén, büntetésként, lásd lenygelország, akiért kitört a háború, jutalmul, hogy a "helyes" oldalon volt, szovjet zsákmány lehetett.

a másik lehetöség egy szálasi féle báb állam lett volna, ami talán a végsö pusztulásunkat jelentette volna...

horthyhoz nem volt akkor alternativa.

nem helyeslem bizonyos döntéseit, de vele, a lehetö legtisztességesebben tudtuk a háborút átvészelni.

ettöl, csak rosszabb sorsunk lehetett volna!

hogy valaki kommunista e, aki horthy ellen foglal álláspontot?!

nem feltétlenül.

de a kommunizmus agymosási történelem tudással rendelkezik, igen, és 20 évvel a rendszerváltás után sem volt képes egy saját autodidaktikus történelem tudást, objektiv tudás szerezni. nem volt képes a kommunista tév tanait, törölni és tárgyilagossal felülírni.

de nem kell félni, erre az állam sem volt képes. államunk 100 év terrort, háború és nyomort nem volt képes feldolgozni. rá mutattam sok pontra, amit én nem is annyira értékeltem, de rámutattam, hogy ezek megvizsgálandók.

nem voltunk képesek a rendszerváltás elötti, sem az utána következö idöszakot kivizsgálni. ezek is magyarázatra szorulnak. tény 1, a rendszerváltás elött volt egy figyelemre méltó gazdaságunk, tény 2, most nincs. ez a változás nem vitatható, értékelés nem történt.

én speciell, nézetemben egy bal oldalt képviselek, de sokan helytelenül értelmezik a fogalmakat, bajnai, gyurcsány mesterházi véletlenül sem képviselnek baloldali értékeket, amit ök predikálnak a liberalizmus, és itt megint ne értessék félre a liberalizmus fogalma, mert itt nem az ember szabadságáról van szó, hanem az adam smith és társai féle gazdaság szabadságról, azaz a gazdasági résztvevök legyenek szabadok, csinálhassanak amit akarnak, és az állam mindenböl vonuljon vissza, ez az egyenes ellentétje a baloldalnak.

egy következö tévedés az, hogy a baloldal és a jobb oldal egymás ellentétje. ezt is csak olyanok tudják mondani, aki nem tudják mi az egyik, mi a másik... az, hogy valaki szereti e a hazáját, nemzeti érzelmü e, az nem árul el semmit a gazdasági elképzeléseiröl -igaz a jobb oldal, általában polgári értékeket képvisel, de ez nem törvényszerü. legjobb példa erre, a schicklgruber adolf, nemzet szocializmusa, ami sok esetben közelebb állt a bal oldalhoz, mint sem a liberalizmushoz.

na ezt nem azt jelenti, hogy én adolf párti lennék, mert ugyanúgy mint horthy, én öt egy együgyü dilletánsnak tartom. de azt hiszem ideje már, sokak érvelési alapját megvonni, mert nem tudják mit beszélnek és nincsenek tisztában a fogalmak jelentésével!

2013. dec. 26. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/147 A kérdező kommentje:

Tényleg a Rajna-vidék lett demilitarizált.

A komcsik között is vannak hazaszeretők, pl a magyar vörös hadsereg megvédte az oláhoktól az országot. Ezzel érevelnek legtöbben, hogy akkor hol volt Horthy. Én nem szeretem a komcsikat, mivel egy hazapusztító és néppusztító eszmét képviselnek. Magyarul az alapeszméjük közé tartozik a népirtás, a nem életre való személyek kiiktatása. Emiatt Sztálin is csak passzióból ölt le pár millió embert, mert kiadták, hogy hol mennyi embert irtsanak ki. Ezért is tetszett Sztálinnak Hitler előszőr, hogy ugyanolyan a gondolatmenete, mint neki, csak nem egy nagy unióban, hanem csak a Harmadik Birodalmon belül, a zsidók gyilkolászásával.

2013. dec. 26. 21:04
 54/147 anonim ***** válasza:
100%

kérdező ez szép és jó csakhogy nekem van forrásom dátummal és szó szerinti idézéssel, te pedig csak a hülyeségeidet fújod amit ki tudja honnan szedtél

már beidéztem, hogy Horthy személyesen mondta Hitlernek, hogy a magyarok az elsők a világon, akik hitet tettek az antiszemitizmus mellett a numerus clausussal

tehát ha te engem lehülyézel, hogy a numerus clausus nem antiszemita törvény, akkor Horthyt hülyézed le mert ezt ő mondta, nem a levegőbe beszélek

most elismételheted mégegyszer, de ellenbizonyítékod akkor sincs

a fehér terrorral kapcsolatban is hűen állítottad, hogy a kormányzónak köze nem volt hozzá

ahhoz képest ő maga írja az emlékirataiban, hogy tudott róla és jó dolognak is tartotta, az ország "megtisztításaként" fogta fel és direkt nem avatkozott közbe

és most megint nem hasból beszélek, ő írta az emlékirataiban

lehülyézhetsz nyugodtan meg eismételheted megint a kitudja melyik horthy könyvből vett szarságaidat, de szerintem te is belátod lassan, hogy nem sok értelme van

2013. dec. 26. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/147 A kérdező kommentje:

JA, hogy már megbízható forrásaid vannak. Azok biztos a kommunizmus fénykorában kitalált meséken alapszik.

Horthy nem volt antiszemita, de te nem bírod megérteni. A történészek, aki tanulmányozták az életét és 100 könyvet írt biztos rosszabbul tudják, mint te.

Sose írta, amiket mondasz. SZépen bemeséled magadnak a hülyeséget és másnak is beakarod, de nem sikerül. "Szorul a hurok" és már mindent írsz, de te se tudod mit akarsz ezzel bizonygatni.

Utoljára elmondom. Ez egy kitalált mese, hogy Horthy magát antiszemitának vallotta volna.Már nem tudsz a híres fehér terrorral érvelni, ezért kezded a numerus clausussal. Ezt a fehér terrort is elmondom, hogy Horthy jelenlétében egy kommunista, antihorthysta, ateista személyt se végeztek ki. A megbízható forrásod meg szerintem a képzelet szülemény, úgyhogy feldughatod a pcsádba!

2013. dec. 26. 21:58
 56/147 kicsi bob válasza:
75%

a baloldal és kommunizmus nem egyelö, én csak a terminologiákat akartam tisztázni. egyáltalán nem értek egyet, avval a sö...kel, amely országunkat vérbe folytotta.

ha az én gondolatvilágomra vagy kiváncs, akkor azt nem itt kéne vázolnom, de egy mondatban megteszem, mert bosszant, ha valaki, buta kom-izik, ballibezik stb, ha nincsen tisztába a termuniszokkal!

ha egyre kevesebb emberi munkára van szükség és ez hosszútávon, csupán a technologiai fejlödés által törvényszerü, akkor el kell gondolkodnia az emberiségnek, hogy hogyan ossza fel a termelt, termesztett javakat! ez csupán idö kérdése.

na de vissza a témához.

a numerus clasus-ban semmi negativat nem találok, igaz én nem szeretem se az egyik irányba, se a másikba a quotákat, de valójába, miért ne szabályozná egy törvény egy népcsoport jogait, a társadalom arányához mérve?!

pl. németországban 4 millió török van, de csak 0,...% török participál felsöbb foku oktatásban, oly furcs lenne -igaz én nem támogatnám, de megérteném- ha ezt az imparitást egy törvény regulálná???

nem vagyok antiszemita, de vannak fentartásaim. nem elgondolkodtató, hogy egál melyik országba megy az ember, zsido etnikájú és/vagy zsidó vallású emberek, vannak nagy arányban a médiaszektorba, beleértve ebbe mindeféle szereplöket, színészeket, humoristákat, bemondókat, újságírókat... a pénzügyi és gazdasági szektor élén? olyan furcsa, ha ezt az impartiást egy ország regulálni kívánja? nem védekezni, kell e kérdésben, hanem az okokat megvitatni. és ilyenkor jön az antiszemita javékelés.jaj jaj te csúnya fasiszta, antiszemita... nem, nem vagyok, ha lennék válalnám. nem kivánok, se zsidót me...ni, se kikergetni az országból, nem fogom venni magamnak a fáradságot, hogy valakit megdobáljak, vagy kifütyüljek... DE... nem tudom, hogy egy kisssebség miért akar a többség fölé kerekedni. miért van a nyugatinál, a skála elött hanuka égö??? miért akarja a kissebség, a többségre a kulturális sajátosságait eröltettni?miért? tolerálom, de nem kívánom propagálni, vagy hogy mások propagálják... ugyanez a homoszexuális kérdésben. engem nem érdekel, tegyen mindenki, ahogy akar, de miért kell ezt a nyilvánosságra kényszeríteni, miért kell ebböl egy omniprezens témát csinálni? én felvonulok barátnömmel és ismeröseinkkel és barátainkkal és az andrássyn tóljuk???

semmi bajom avval, ha egy filmben történetben erröl szó van, de amikor a film sztorijához köze sincs és azért tesznek be a filmbe egy homoszexuális párt, mert az amerikai idillis elöváros ma már nem komplett, ha nincs legalább egy fred és john... akkor ez számomra érthetettlen. és itt van a kutya elásva, hogy valójába ez engem nem is zavarna, ha nem azt látnám, hogy egy tervszerü propagandában, a könnyen befolyásolható plebszre ráoktruálják a kevesek akaratát.

nincs még egy ilyen kissebbség, aki nap mint nap a médiában hirt csinál magából. ez olyan lenne mint ha perutól kamcsatkáig, szudántól lapföldig, nem múlna el olyan nap, hogy ne tennének említést egy magyaról vagy közölnének egy hírt magyarországról...hmmmm... hát nem lenne furcsa. mert a analógia pont jó, ha a határon kívül élö magyarokat is számoljuk, kb. 15 millió magyar van, és zsidókból világszerte szintén 15 millió van... elegem van, én erre nem vagyok kiváncsi, nincs kedvem mindent a zsidó témára vinni.

magyarországon a horthy korszakban vagon számra mehettek volna a zsidók Oświęcimbe. a legeslegvégsökig nem mentek. itt ég és földröl beszélünk, magyaroszágnak 1938ig annyi hadereje nem volt mint lengyelországnak és tudjuk, hogy lengyelország meddig állt ellen némtországnak. miröl beszélünk, nem lett volna horthy, a zsidók vagy vagonban mentek volna Oświęcimbe, vagy hassal lefelé úszva a dunán, a szeretett palesztinájuk felé. az hogy volt e fehér terror? volt, kitoloncolták a nem magyarokat, galiciába? ki. meghalt, megfagyott a 2.hardsereg a dónnál? meg.

de ettöl mindenki számára, csak rosszabb lehetett volna. kérdezem milyen alternativa lehetett volna? milyen, a német birodalommal, közvetlen szomszédként, aki, a térképeket, már a német dunáig rajzolta? aki a német kissebséget, ellenünk lázította, aki szlovákiával és romániaval szemrebbenés nélkül bevonult volna, aki bábot helyezhetett és helyzett is be, aki gaztetteit országunkban végrhajtotta?

nem lett volna horthy, tán nem is vitáznánk itt zsidokérdésekröl és numerus clausus-ról...

2013. dec. 26. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/147 kis bob ***** válasza:
30%
elnézést azért írtam egyes kifejezéseket ilyen furcsán, mert vagy 10x nem ment át a filteren.... ami megintcsak visszavezet az egészhez, hogy egyes topicok tabunak számítanak...
2013. dec. 26. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/147 anonim ***** válasza:
84%

Horthy saját maga által írt emlékirataihoz hogyan is jönnek a kommunisták?

nem tudok már mivel jönni és ezért írok mindent?

ha nem tűnt volna fel ugynazokat írom folymatosan, hátha felfogsz belőle valamit, de erre képtelen vagy

a fehérterror vitában is alulmaradtál, meg ebben az egészben, mert csak vergődsz itt, hogy biztos komcsi források így meg úgy

épeszű ellenérved nincs, eláshatod magad

na pá és kellemes ünnepeket :D

2013. dec. 26. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/147 A kérdező kommentje:
Aki vergődik és nem fogja fel a dolgokat az te vagy. Te nem tudsz még most se bizonyítékot a fehér terrorra mutatni.Úgyhogy neked inkább kuss. Ha kell még 1000000000000-szer leírom, hogy Horthy magát sose nevezte antiszemitának. De te biztos kádáár kori könyveket bújsz és neked az törvényszerű.
2013. dec. 26. 22:33
 60/147 kis bob ***** válasza:
30%

ja itt nem erröl kell vitázni... horthy bizonyos értelemben antiszemita volt, talán nem a szó mai értelmében, erre a legjobb példa, amikor emlékirtaimban saját tollából, mereng imrédy felmenöin... fehér terror is volt. de hogy ne lett volna, amikor az elsö vh és a 20as évek káoszán kellett urrá lenni. én ezeket egyáltalán nem rovom fel neki negativumokként.

néezünk egy ellen példát! nézzük meg a weimari köztársaságot, ahol hitler a feldherrnhalle-nél pucsolt, ahol az SA és a kommunista terror dúlt az utcákon. ezt a káoszt, ne szépítsünk az entente szabadította ránk. ennek ellenpólusa volt horthy, aki a weimari viszonyokkal szemben stabilitást biztosított

2013. dec. 26. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!