Fiatalok, miért nem akartok szakmunkások lenni?
Onnan koma, hogy nagyvonalúan kerülöd a témát, én meg nem vagyok gondolatolvasó. De örülök, hogy ebbe tudsz csak belekötni. :-D
Én viszont nem érzem azt, hogy felesleges lett volna ez veled annyira, legalább kicsit ráébresztettelek arra, hogy is működnek a dolgok valójában, vagy remélem ha fel nem is ébredtél, de legalább már más dolgokról is álmodsz, persze ettől még ne haragudj ne nagyon gyerekesen nézed a dolgokat.
Ez nem volt egy normális vita. A drága partnerem folyamatosan elferdíti a mondandómat, aztán azt támadja.
Az meg már mindennek a teteje, hogy szimplán ő tudja jobban, hogy az én édesanyám mivel foglalkozott és mit tanult :D Tulajdonképpen úgy állt hozzá az egésznek, hogy ő "tudta": neki igaza van, én keg hülye vagyok.
Hogy lehet így értelmesen vitázni mégis, de most komolyan?
Értem, tehát ha logikusan végiggondolunk valamit, amit a másik mond az már "elferdítés" ühümm.
Olyan mint beülni egy kocsiba, amiben nincs fék, és taposni a gázt, és aki azt mondja, hogy beledögölsz ember, arra azt mondani, hogy ugyan ez csúszós lejtő érvelés, lehet csak megütöm magam, ja lehet.
Meg én arról nem tehetek, hogy édesanyád valami irtó rossz helyen dolgozott, majd hirtelen valami Óperencián túli mesebeli fizetéssel lett kezdő könyvelő.
Halkan kérdem ha olyan jó varrónő miért nem vállalt másutt munkát, nem feketén?
De azért örülök, hogy találtál valami kapaszkodót ellenem, ehhez gratulálok. :-)
Elég pürrhoszi győzelem ez neked, idáig kellett beszéltetni hozzá, de élvezd ki.
Egyébként ez tényleg nem vita, kicsit inkább tanítás, alapdolgokat nem tudsz se az emberekről, se a munkaerőpiacról, elköveted tipikusan azokat a hibákat, amit egy makk egészséges, független, pályakezdő jól kereső fiatal szokott, hogy azt hiszi mindenki olyan mint ő és nem érti, hogy mondjuk a háromgyerekes ötven éves falusi szaki miért nem vált szakmát, hát olyan jól keresne nem? Nem, mert munkaerőpiaci értelemben öreg, mert lehet már van pár krónikus betegsége, mert nem tud bejárni tanulni, mert már nem fog úgy az agya, mert nem lesz munkatapasztalata, még ha el is végzi nem vennék fel szinte sehová, mert addig is keresni kéne otthonra pénzt stb. stb.
Figyelj tudom, hogy igazam van. Beképzelt dumának tűnhet, de ha neked lenne igazad, akkor nagyon nem így nézne ki a világunk, tehát bizonyos szempontból kicsit unfair "vita" ez, mert alapból vert helyzetből indultál neki, be akarod bizonyítani az almáról, hogy körte vagy lehetne körte ha akarna. Sajnos nem lehet. Hidd el ha csak úgy működne ez, hogy két-három évente átképezzük magunkat másnak, akkor nagyon nem így nézne ki a világunk.
#64 that nem úgy működik a világ, hogy 2-3 évente atképezzük magunkat?
Érdekes, Amerikában bevált..
Nem lehet hogy csak a te kicsi világod nem működik igy a beszűkült kis látókörödön belül?
Aki kényelmes es ezért turi a szart, meg is érdemli, mintha 25 ,35 évesen nem lehetne fáradt valaki levelező egyetem mellet napi 10 óra mentális munkát végezve, hogy el is érje amit akar...
Annyi a különbség, hogy az egyik tesz is valamit, a másiknak elég az o ámítás es a kifogás, hogy nyugodt legyen a lelkiismerete..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!