Elmagyaráznátok nekem, hogy mi értelme van az állandó zsidóellenességnek?
Vegyük példának Izraelt. Ugyan miért baj, ha megvédik az arabok ellen a saját hazájukat? Mégis mindenki őket szidja, pedig soha nem a zsidók kezdeményezték az összeütközéseket.
A másik dolog, meg hogy egyesek szerint a zsidóknak köszönhető a nagy szabadelvűség Európában. Ha nem tetszik az embereknek, akkor minek választják meg újra és újra ezeket a pártokat?
És azt sem értem, hogy például a Jobbik is miért pont a zsidóságon akar bosszút állni, miért nem lehet végre elfogadni, hogy mindenkinek más az identitása? Mióta fenn áll ez a nép, így is mindenhol bántották őket. Pedig megpróbálnak minden környezetbe beilleszkedni, nem úgy, mint például az arabok.
A 19.es válaszoló jól látja a dolgokat.Alulról a harmadik kép az arra emlékeztet mikor a második v.háborúban a német gyerekeket belenevelték a gyűlöletbe,meg abba ,hogy a más származású ember az nem számít.Most a zsidóknál van ez a képen is a gyerekek a bombákra üzeneteket írnak palesztinoknak (akikre a bombát dobják) és mosolyognak boldogok a gyerekek mint ha a vidámparkba lennének.
Magyarországon van zsidó negyed meg zsidó fesztivál.Aki védi a zsidókat csináljon már izraelben magyar negyedet ,meg magyar bulit.Ha ott felvetné valaki a témát kapna egy olyan jókívánságos bombát :)
A legrosszabbnak: mi lenne, ha "humoros" szemelyeskedesen kivul mast is mondanal.
47%" Izraelben allitolag magyarul tanulnak. Namost akkot miert ne lehetne magyar bulit rendezni. (Az igazsag: Izraelben NEM tanulnak magyarul, es nyugodtan rendezhetsz magyar bulit).
A kerdezonek: minden embernek szuksege van arra, hogy jonak, fontosnak erezze onmagat. Ezt lehet valami pozitivra epiteni, pld. eredmenyes munka, szereto csalad.. Akinek ilyen nincs, az kenytelen az egyetlen "ertekevel" tuntetni, azzal, hogy nem zsido, es ezt publikalni legjobban a zsidoellenesseggel lehet.
Sajnos erre van egy nagyon egyszerű válasz; többségtől eltérő embert, csoportot az idők folyamán sokszor negatív ellenpéldaként tüntették fel a többség irányításának céljaként. Az Európában élő zsidóság kultúrájában, hitvallás gyakorlásában mindig is elkülönült a kereszténységtől, ezáltal könnyen képezhettek belőlük bűnbakot vészterhesebb időszakok során. Lásd a két háború közötti Németországot, de akár Magyarországot is, hisz itt a dualizmus elején a zsidóság, viszonylag problémamentes, gyors asszimilációja révén, kedvelt csoport volt (hisz a népszámlálásokkor magukat magyaroknak vallották, ezáltal drasztikus mértékben nőtt a magyar lakosok száma, egy olyan idő kezdetén mikor a magyarok és a történelmi Magyarország területén élő más nemzetek közötti viszály kialakulóban volt).
Hogy biztassalak; a fiatal generáció „tagja” vagyok, és sem én sem az ismerőseimnek sincs semmi bajuk a zsidósággal (és nem vagyunk zsidók, még mielőtt valaki ezt a következtetést vonná le). Emiatt is döntöttem e pár sor megírására, hogy tudd, nem mindenki gondolja azt, amit a maguknak hangot adó emberek harsognak, sokan vagyunk, akik nem a 2 perc gyűlölettel gondolnak a zsidó emberekre/közösségekre (ésssss még mindig nem vagyok zsidó, kérem az ez irányú gondolatokat mellőzni, köszönöm).
22: Azért is kedvelem a gyk-t, mert itt lehet sok olyan gyökérséget olvasni, amit most te is írtál. Az az utolsó megállapításod kiverte a biztosítékot :D. Most, hogy megtörtént a nagy leleplezés, mi lesz?
És tök jó, hogy ennyire ismered Izraelst, hogy ilyen biztosan tudod a dolgokat, biztos többször ellátogattál már oda. Vagy honnan máshonnan tudnád?
Arulo az te vagy!!!!!!!
Kikerem magamnak az ilyen szemet kijelentest!
http://www.youtube.com/watch?v=92QDSsAEbn0
http://www.youtube.com/watch?v=rUqQBoU3Cag
Aztán menny és néz tükörbe.
Kérdezd meg? Én ezeket támogatom?
http://www.youtube.com/watch?v=RBQ-IoHfimQ
ha esetleg anglia kerülne Gáza helyébe így nézne ki ami a harmadik videóban van
27-es te nem vagy idegen vezető!Az írásodból is érződik ,hogy egy otthonülős gyerek vagy és zsidó.
Egy Magyar nem áll le védeni egy zsidót.Ezt minden Magyar tudja,csak az ilyen zsidók mint te azok nem tudják.
MAGYAR NEM VÉDI A ZSIDÓT!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!