Európából el fog tűnni a vallás. Milyen következményei lesznek ennek?

05:14

"Mivel a vallás a biologiai evolucionak egy társadalmi-szociologiai "mellékterméke" soha nem tűnik el."

De átirányítható. Ha sikerül a vallásra irányuló összes törekvést, szellemi energiát pl. a pénz felé fordítani, akkor az olyan, mintha megszűnne a vallás, hiszen a pénz nem túlvilági dolog, még ha egyesek annak tekintik is.

06:23

"nem működik az a rendszer, hogy valós társadalmi célok, vagy valamilyen eszme mentén lekössék az embereket."

Nem is! Az embereket a mai társadalom azonban tökéletesen leköti, hiszen az emberek rettegnek a munkanélküliségtől, mert ha elvesztik az állásukat, akkor nem tudják törleszteni a hiteleiket. Hitel meg mindig van, mert különben lemaradnának az ismerősöktől a fogyasztási versenyben. Egy kis adósság + a munkanélküliség veszélye: tökéletes, ha az ember lekötéséről van szó. Nem kellenek ide eszmék.

"Azután most már az sem működik, hogy mindenki gyártson szépen becsomagolt "értéktelen" kacatokat, vagy nyújtson valójában "felesleges" szolgáltatásokat másoknak, vagyis mindenki egymásnak."

Dehogynem működik. Csak ez működik. Mindenkinek új iPad kell, meg új autó, meg nagy lakás. Ha az illető nem érzi úgy, hogy ez kell neki, akkor a marketing majd gondoskodik róla, hogy így érezze.

Helyesen érzékeled, hogy a rendszer célja az emberek energiáinak lekötése, csak éppen azt hiszed, hogy ez nem működik, miközben 100%-ig tökéletesen működik.

Gondolj bele, hogy ma nincsenek se parasztháborúk, se eretnekmozgalmak, mint a középkorban. Se forradalmak, se sztrájkok, mint az újkorban. Ez mutatja, hogy ma a lakosság ellenőrzése eredményesebb, mint akkor.

"Ezért nő a munkanélküliség, egyre több a "gazdátlan droid". Ezek azután rögtön gondolkodni kezdenek"

A munkanélküli nem gondolkodik, hanem vagy iszik, vagy depressziósan fetreng egész nap az ágyban, vagy munkáért könyörög. Néhány hónap munkanélküliség akár visszafordíthatatlan leépülést okozhat.

"Lehetséges, hogy ha egyszer feldühödnek, szétverik majd a templomokat (vagyis a bankokat)."

Másnap zuhanni kezd az életszínvonaluk, és harmadnap belátják, hogy a saját érdekükben vissza kell állítani a Pénzügyi Rendszerbe Vetett Bizalmat, az egyik legfőbb szentséget :))))))

06:05

"A nyugati civilizáció csak addig lesz fentartható"

Ugyan már. Mi az a nyugati civilizáció? Egy esti mese Huntington bácsitól.

"Közösségi problémák"

Thatcher szerint pl. csak egyének vannak. Na?

"Ez lesz a modern társadalmak veszte."

A modern társadalmak individualizmuson alapulnak. Az emberek, ha együttműködnek bennük, saját érdekükben működnek együtt. Nem kell közös értékrend, közös mítosz, meg mittudomén mi. Az kell, hogy mindenki sok pénzt akarjon keresni, és akkor a piac gondoskodik róla, hogy az egyéni önzésekből együttműködés jöjjön ki. Ez egy 250 éves közhely.

12:42

Ezek nem társadalomfilozófiai eszmefuttatások, ez laza csevegés triviális dolgokról.

Ez valóban nem "társadalomfilozófia", de azért nem triviális. Valójában igenis fontos, hogy az ember érdekes beszélgetésekkel töltse a szabadidejét.

Amúgy valóban sok mindenben igazak ezek a magyarázatok, meglátások. Az eredetileg a vallásban megmutatkozó szellemi energiákat sikeresen irányították át a pénzgyi rendszerekbe, amelyeket én továbbra is modern vallásnak tekintek.

Ez éppen olyan parasztvakítás, és illuzió, mint a katolikus dogmák.

Akkor a papok, ma a bankárok értették, ismerték a lényeget, a rendszer működését. Az egyszerű átlagember pedig tartotta a szabályokat, és buzgón imádkozott a valamikori túlvilági paradicsom reményében, pedig az nem más, mint illuzió. Ahogyan egykor nevezték, a népek ópiuma.

Karl Marx a nép ópiumának, Lenin – nem túl eredeti ötlettel – szellemi pálinkának (vodkának) nevezte a vallást.

Ma ugyanezt a szerepet tölti be a vallás helyett a pénz, és a pénzügyi rendszer, pedig ez is illuzio, már, amennyiben az élet értelmének a boldogságot, és nem a pénzt tekintjük.

Ugyanis az is egy egyszerű tény, hogy a vagyonnal arányosan nem nő a "boldogság".

"A fogyasztói társadalmat alapvetően két oldalról éri kritika. Egyfelől a kritikusok úgy vélik, a fogyasztás nem vezet az emberek boldogságához, sőt gyakran boldogtalansághoz, kielégületlenséghez, depresszióhoz, elmagányosodáshoz, stb. vezet. Másfelől sokan úgy látják, még ha boldogsághoz vezetne is, a folyamatos gazdasági fejlődés, amit a fogyasztói társadalom feltételez, nem fenntartható, a környezeti erőforrások túlzott kihasználásához vezet, mely előbb-utóbb a fogyasztás drasztikus visszaesését vagy az ökoszisztéma (és vele az ember) pusztulását, vagy a népesség számának jelentős visszaesését kell hogy okozza.

A fogyasztói társadalom alapvetése, hogy az áruk és szolgáltatások termelésének növekedése a társadalom jólétének növekedését vonja maga után, a fogyasztás boldogsághoz, elégedettséghez, jól léthez vezet. Az empirikus bizonyítékok nem látszanak alátámasztani ezt a feltevést. Richard Easterlin vizsgálatai azt mutatják, hogy egy adott országban a gazdagabbak általában elégedettebbek az életükkel, minden összevetve boldogabbnak mondják magukat mint a szegényebbek. Azonban a gazdasági növekedés nem korrelál az emberek boldogságérzetével, elégedettségével. A GDP növekedése önmagában nem teszi boldogabbá az embereket. Az USA-ban például 1940 és 1970 között folyamatosan nőttek a reálbérek, ugyanakkor az emberek elégedettségi foka, boldogságérzete az 1950-es években tetőzött, attól kezdve folyamatosan csökkent. Hasonló vizsgálatokat végeztek kilenc európai országban 1973 és 1989 között, míg ezekben az országokban a GDP 25-50% közötti növekedést mutatott, addig két országban az elégedettségi mutatók felfelé, kettőben lefelé mozdultak, a többi öt országban pedig változatlanok maradtak. Japánban 1964 és 1981 között az egy főre eső nemzeti össztermék több mint 100%-kal nőtt, miközben az emberek boldogságérzete nem növekedett. A kultúrák közötti összehasonlító vizsgálatok szintén nem támasztják alá azt a feltevést, hogy a gazdagabb országokban élő emberek boldogabbak lennének.

A gazdaságilag fejlett fogyasztói társadalmakban jóval gyakoribb a depresszió, mint a korábbi vagy a nem fejlett országokban. Ahogy Daniel Goleman rámutat, "bizonyos [fejlett] országokban annak a valószínűsége, hogy egy 1955 után született ember legalább egyszer az életében súlyos depressziót fog átélni - azaz nem csupán szomorúságot érez, hanem bénító levertséget, sújtó reménytelenséget, önbizalomhiányt - nos ennek esélye több mint háromszor akkora mint nagyszüleink generációjában"."

"A reklámok szerepe: elhitetik, hogy a fogyasztás boldogsághoz vezet. Míg a klasszikus közgazdasági feltevések szerint a fogyasztók a termelők által nem befolyásoltan autonóm döntéseket hoznak, amikor egy árucikk megvásárlása mellett döntenek, a fogyasztói társadalom kritikusai szerint a termelők nagyon is aktívan befolyásolják a fogyasztók vágyait, fogyasztási szokásait, fogyasztási hajlandóságát. A befolyásolás legdirektebb eszköze a reklám. Az USA-ban 2007-ben 279612 millió dollárt költöttek reklámkiadásokra, ez az USA 2007-es GDP-jének 2%-a, és feltehetően hasonló értékekkel lehet számítani más fejlett országokban is (összehasonlításként, 2007-ben Magyarország teljes katonai kiadásai a GDP 1.09%-át tették ki).

A reklámok egy jelentős része a fogyasztást mint a boldogság megszerzésének, megélésének alapvető eszközét mutatja be, az anyagi javakhoz immateriális értékeket asszociál, a fogkrémet a szépséggel párosítja, a dezodort a csábítás eszközének állítja be, azt sugallja, hogy aki új mobiltelefont vásárol annak sok barátja lesz, aki megfelelő mosóport annak boldog családi élete stb. Bár ezek az asszociációk racionálisan nyilván abszurdak, a reklámok szerepe a fogyasztás propagálásában sokak szerint cseppet sem elhanyagolható, a reklámok elsősorban tudatalatti vágyainkat, motivációinkat, félelmeinket célozzák meg, inkább az érzelmeinkre mint értelmünkre hatnak. Arra, hogy a reklámok üzenetei minél hatékonyabban jussanak el a fogyasztókhoz, külön kutatások, szakemberek vannak, önálló tudomány szerveződött. Vannak, akik szerint a reklámok hatása egyenesen depresszív, elérhetetlen célokat, irreális vágyakat keltenek (tökéletes test, nagyszerűen berendezett csillogó-villogó lakás, vadonatúj autó...), s mivel ezeket a vágyakat a fogyasztás valójában nem tudja kielégíteni frusztrációt okoznak.

Az anyagi javak, szolgáltatások utáni vágy kielégíthetetlen, éppen mivel nem vezet valódi boldogsághoz. Ez utóbbi hatásmechanizmus amúgy is jellemzi a konzumerizmust, a fogyasztói társadalom alapvetése, hogy a fogyasztói igények nem kielégíthetőek, bevételeik növekedésével az emberek egyre többet és többet akarnak fogyasztani. A vágyak kielégíthetetlensége sokak szerint éppen abból fakad, hogy a fogyasztói társadalom elégtelen eszközökkel próbál kielégíteni valós igényeket (immateriális igényeket materiális javakkal), illetve, hogy az igények melyeket támaszt rövid kielégülésűek.

A depresszió növekvő mértéke a modern társadalmakban, a szociális kötelékek lazulása:

Fentebb már idéztük Goleman kutatásának eredményét, mi szerint a modern, fejlett társadalmakban jóval nagyobb a depresszió előfordulása, mint a gazdaságilag kevésbé fejlett társadalmakban. Robert E. Lane ennek fő okát abban látja, hogy a konzuerizmus meggyengíti az embert körülvevő, biztonságot adó társadalmi támogatást, lazítja a szociális (családi, baráti) kötődéseket. "...az emberek gyakorta nem tudják, hogy mi teszi őket boldoggá. A boldogság hajszolása persze nem teljesen vak, csak meglehetősen rövidlátó. [...] A pénz és a fogyasztói javak által kínált hedonisztikus haszon azonnali, míg a barátságból, s különösképpen a közeli, intim barátságból származó haszon csak hosszabb távon nyilvánul meg. [...] A barátság belső értékeken alapul, míg a piac logikája csak a külső, publikus értékeket ismeri el."

A fogyasztás részben magányos dolog (bevásárlás egyedül, tv-nézés, vagy az elérhető árucikkek böngészése az interneten), részben szociális tevékenység (közös bevásárlás, mozi, az árucikkekről való beszélgetés, utazás, kocsmázás...). Lane szerint azonban "egy bizonyos bevételi szint felett az emberek a megnövekedett bevételeiket nagyobb valószínűséggel költik olyan dolgokra amiket egyedül lehet fogyasztani, mint olyanokra amiket közösen." Mi több, a fogyasztói társadalom alapideológiája, individualisztikus, önző ideológia, a az egyéni boldogság keresését hirdeti, és az eléréséhez nem szociális kapcsolatokat, hanem javak felhalmozását javallja. Gerald Marvell és Ruth E Ames például egy kísérletben kimutatták, hogy a közgazdaságtant hallgató diákok kevesebb pénzt hajlamosak adni jótékony célokra (és többet tartanak meg maguknak) mint egyéb egyetemi hallgatók.

A Kreativitás visszaszorulása:

A fogyasztói társadalom szintén fontos ideológiája a ne csináld magad, hagyd a szakemberre ideológia. A folyamatosan növekvő árukészlet speciális funkciójú áruk növekedését jelenti, az emberek egyre inkább késztermékeket vásárolnak alapanyagok helyett, és (legalábbis a munkájukon kívül) egyre kevésbé végeznek kreatív, termelő tevékenységet. A kreativitás korlátozottsága különösen aggasztó a gyerekek esetében. Stephen Kline szerint a karakter-játékok (az olyan játékok, melyek valamilyen film, rajzfilm, sorozat, karaktereit testesítik meg) nem kedveznek a gyerekek pszichés fejlődésnek. "A rajzfilmek, akárcsak a reklámok előírják a gyerekeknek, hogy a karakter-játékok, mit tudnak csinálni, hogyan néznek ki, és hogyan kell velük játszani. A gyerekek ritkán szegik meg ezeket a szabályokat, ritkán kevernek különböző fiktív diskurzusokból való karaktereket, ritkán változtatják meg a narratív kontextust ami az adott játékhoz tartozik". "