A kormány szerint a kötelező oltás eleget tesz a "nem ártani" bioetikai alapelvnek. Egyetértetek?
Erre a bioetikai alapelvre hivatkozott a Magyar Orvosi Kamara, amikor bejelentették az egészségügyi dolgozók kötelező beoltását. Azt is hozzátették, hogy eddig is léteztek kötelező oltások, így a mostani sem lesz kivétel. Novák Katalin elmondása szerint a többi szektor kötelező oltásáról csak később dönt a kormány.
Részekre bontom.
Nemhogy nem tesz eleget az bioerkölcsi alapelvnek, hanem ezzel a lépéssel egyenesen átlépnek minden orvosetikai morált. Emberkísérleti, eddig soha ki nem próbált biolaboratóriumi anyagot akarnak kötelezően befecskendezni mindenkibe, aki az egészségügyben dolgozik. Egy ideális világban a kötelező oltás helyett minden állampolgárnak kötelező lenne a 2 hetes karantén, és ezekkel az ún. vészhelyzeti oltásokkal csak azokat a dolgozókat oltanák be kötelezően, akik elengedhetetlen munkát végeznek (orvosok, építészek, gyári munkások, stb.). Ez gazdasági összeomlást eredményezne, de a kísérleti vakcinák miért jelentenének kisebb veszélyt?
Valóban léteztek eddig is kötelező oltások, de azok nem génterápiás eljárások voltak, hanem minden biztonsági kritériumot teljesítő oltások.
A Novák Katalin által belengetett "majd meglátjuk", hogy milyen szektorokban teszik kötelezővé az oltást sajnos hamarosan valósággá fog válni. Amint elérkezik a negyedik hullám, a pedagógusokat, de talán az egész lakosságot kötelezően beoltják.
Szerintem ez nemcsak felháborító, hanem a 21. század legnagyobb bioterrorizmusa és fasizmusa.
Kíváncsian várom a véleményeket.
Génterápiás mRNS LOL
Nézz utána, hogy mi az a génterápia előbb, mielőtt ilyen hülyeségeket kommentelsz.
Ahhoz, hogy valami génterápia legyen, ahhoz képesnek kellene lennie a szervezet génjeit módosítani. Az mRNS nem tud bejutni a sejtmagba, mivel nincsen egy ún. NLS enzim mellette, ami lehetővé teszi ezt. De még ha lenne is, akkor is az egyszálú RNS-t kétszálú DNS-é kéne "transzlálni" amihez megint szükséges egy ún. reverz transzkriptáz enzim.
De még ezek után is kellene egy ún. integráz enzim, hogy az a DNS be tudjon épülni a szervezet DNS-ébe.
Ha valaki nem hiszi, járjon pár évet orvosira.
Tudod mi a génterápia? Az SMA-s gyerekeknek adott vakcina. 700 millió forint / fő. A covid vakcina ára 10-20 USD.
#154
Tesó, génterápiás oltásról itt a kérdező vakerált több kommenten keresztül. Én hiába győzködtem, hogy fszságokat beszél, végül elengedtem. Legyen génterápiás, ha ez a heppjük.
149 vagyok. Sajnos kijott a kormanyrendelet JLCS.☹ Szeptember 1 a hatarido, utana felszolitas, majd felmentes vagy felmondas, felmondasi ido es vegkielegites nelkul. Egeszsegugyi dolgozok es mentosok mellett a gyogyszertarakra is vonatkozik. Paromat is erinti, o is atesett egyebkent, de ok nem kivetelek, pedig ebben remenykedtunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!