Hogyan lehet saját otthonom?
28 éves nő vagyok, tanárként dolgozom. Most január óta 364 ezer a nettó fizetésem, előtte 260 volt. Korábban nem tudtam annyiból megtakarítani, most egy picit jobb a helyzet.
Budapesten élek albérletben, január óta sikerül félretennem kb. havi 40 ezret. De ez egy évben még mindig csak kevesebb, mint fél millió forint.
Sajnos az albérlet viszi el a fizetésem nagy részét, de lakni muszáj valahol. Családi segítségem nincs és örökölni nem fogok soha, mert a szüleim kitagadtak, amikor megtudták, hogy leszbikus vagyok.
Szóval itt vagyok teljesen egyedül a világban és kétségbe vagyok esve. Ha valami történne velem, pl. hosszabb betegség miatt nem dolgozhatnék, még az albérletem is elveszteném, utcára kerülnék.
Nem tudom, hogy tudnék saját lakáshoz jutni, pedig az minden álmom. Az sem lenne baj, ha egy 10nm-es pincelakás lenne, csak lenne valami biztonságos hely, amit nem vehetnek el tőlem. De még a penészes, romos, apró szuterének is 17-20 milliónál kezdődnek...
Hogy lehet a mai világban saját lakáshoz jutni? Annyira tehetetlen szarnak érzem magam, mikor látom, hogy velem egykorú ismerőseim gyönyörű családi házakat vesznek, én meg egy szuterén gödröt sem tudok.
"28 milyen pontokban vonsz párhuzamot a goebbelsi propagandával és miért?"
Én mint totál laikus csak feldobok ötleteket:
- Mást nem láttam a kormányzati kommunikációból a választás előtt, csak hogy HÁBORÚ. Ennyi. Ez az egy szó.
- A HÁBORÚ előtt pedig tudod mi volt? Melegek, brüsszel, Soros. Ez nettó ugyanaz, amit a nácik csináltak: ők nem hibásak semmiért, csak a zsidók miatt van minden rossz. Hát nálunk meg a meleg brüsszeli Sorosok miatt.
- Ez nem tudom, hogy mennyire náci dolog, de a Fidesz a propagandájában még a konkrét dolgokban is folyamatosan hazudik. "Ha nyer az ellenzék, elveszik a rezsicsökkentést" -> Nyert a Fidesz és elvette a rezsicsökkentést. "Ha nyer az ellenzék, elveszik a CSOK-ot" -> Nyert a Fidesz és elvette a CSOK-ot. Gyakorlatilag bennem már az a kép épült fel, hogy ha a Fidesz szerint az ellenzék csinálni fog valami "rosszat", akkor azt igazából ők fogják megcsinálni pár hónap múlva. :)
#31 "- Mást nem láttam a kormányzati kommunikációból a választás előtt, csak hogy HÁBORÚ. Ennyi. Ez az egy szó."
Attól mert te csak ezt láttad még nem az lesz igaz, hogy scak ez volt benne. CuSpán annyi, hogy neked szelektív a látásod és scak ezt voltál hajlandó észrevenni belőle.
"- A HÁBORÚ előtt pedig tudod mi volt? Melegek, brüsszel, Soros. Ez nettó ugyanaz, amit a nácik csináltak: ők nem hibásak semmiért, csak a zsidók miatt van minden rossz. Hát nálunk meg a meleg brüsszeli Sorosok miatt."
Vagyis most be is mutattad mennyire fogalmad sincsen arról mi a valóság, mert ezek a témák most is éppen úgy terítéken voltak. Amúgy arról kell beszélni ami épp aktuálisan fontos az életünkben. A Napfogyatkozás vagy a mexikói gyíkok élete nem releváns, erről nem is fognak a kampányban beszélni.
"- Ez nem tudom, hogy mennyire náci dolog, de a Fidesz a propagandájában még a konkrét dolgokban is folyamatosan hazudik. "
Nem hazudtak, csak te állítod ezt.
""Ha nyer az ellenzék, elveszik a rezsicsökkentést" -> Nyert a Fidesz és elvette a rezsicsökkentést. "
Nem tettek ilyet. 2012 óta pontosan ugyanannyit kell fizetni vízért, villanyért, gázért. Korábban ez a kisfogyasztóknak magasabb fogyasztási mennyiségig volt ezen az áron, most kisebb mennyiséget lehet így megvenni, az "átlagfogyasztás" mértékét. Ezzel szemben az ellenzéki összefogás kampánytémái között bizony ott volt még MZP szövegeiben is, hogy a rezsicsökkentés nem jó, első lépésként el kell törölni blablabla. Ezt persze akkor is próbáltátok elhazudni, meg most is, csak nem sikerült.
""Ha nyer az ellenzék, elveszik a CSOK-ot" -> Nyert a Fidesz és elvette a CSOK-ot. "
Másféle családtámogatás van. Az ellenzéki összefogás kormányra kerülése általánosságban a családtámogatások megszüntetését jelentette volna és nem azt hogy mást másképpen adnának. A Medgyessy kormány egyből elvette a scaládi adókedvezményt, majd nem sokkal később megszüntették a támogatott forint lakáshitelezés. A gyurcsány kormány folyamatosan építette le a gazdaságot és Bajnaiék a végén visszavettek olyan családtámogatásokat is amikhez még a Bokros csomagban sem nyúltak korábban elődeik. megszüntették a CSOk elődjét, a szocpolt - nem adtak semmi mást helyette csak eltörölték - majd még a gyes-t is lecsökkentették 3 évről 2 évre.
Nem az a hazugság, hogyha a kedvenceid kormányra kerülnének akkor mindent elvennének a családoktól, mert ez tény, megtették, átéltük. Az a hazugság amit csinálsz, újmúltat akarsz kreálni.
A szolgálati lakás kotottsegekkel jár. Kiszolgltatott leszel. Persze jobb, mint az albi.
Ha feladod Budapestet, vannak olyan falvak ahol 3-4 millió egy ház. Ahhoz lehet 10% önerőd. Idővel ujitgatod. Tanárt ott is keresnek... persze biztos más minőségű az oktatás, mint Pesten. Én max jogsival vállalnám be.
Igazából azt gondold át mi a fontos neked.
Ha BP fontosabb, akkor én lskastakarekot nyitnek, probalnek szolgálati lakast keresni v minél olcsóbb albit talalni.
Sok sikert!!!!!!
Milyen tanár vagy? Tarts külön órákat... pl az angol tanárom konkrétan Grand Canarián él, magyar srác, csak online tart angol órákat és tökéletesen megél belőle, bőven tud félrerakni és utazgatni is...
Más esetben csak két útat látok, hagyd ott azt az országot és a hanyatló nyugaton tudsz 10 év alatt keresni annyit, hogy veszel egy magyar lakást...
Vagy prostitúció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!