Mit tudnék tenni egy saját szoba, egy olyan hely érdekében, amit az otthonomnak mondhatnék?
Amióta megszülettem sosem volt saját szobám. Most ott tartok, hogy egy szobában kell lennem a két öcsémmel, miközben az ajtónk rányílik a szüleink szobájára. A tér el van választva a szekrényekkel, de ez mit sem segít. Folyamatosan(!) csak az online játékokról van szó, és a hangos számítógépük is rettenetesen zavaró. A probléma pedig pont ez. Hogy nincs nyugalmam. Nem lehetek egyedül. És olyan típus vagyok, aki hangzavarban nem tud tanulni sem. Amennyire lehetett alkalmazkodtam. És ami még zavar, hogy a szüleim (vagy inkább csak apám) esti vágyi szükségletét hallom is. Már félek ettől. Megrémít.
Az új szoba már szóba került, de nem akarnak az ősök tenni ezért. Pedig tudnának. Esetleg arra gondoltam, hogy a nagymamámhoz költözök, mert ott van szabad szoba, de ezt nem engedik nekem. Tudok egyáltalán tenni valamit?
Összefoglalva: Nincs nyugtom se nappal, sem éjszaka. Ahol lenne, ott pedig nincs helyem az itthoniak szerint, pedig hozzám sem szólnak.
(Kérlek, ne mondjatok lehetetlen, lenéző dolgokat. Lehet, hogy másnak nagyobb a gondja, de ez rajtam nem segít.)
Köszönettel: egy lassan már 16 éves, otthonra vágyó (amúgy depressziós, de nem sejtik) lány, aki akármit mond, semmibe veszik.
nem sok segítség de
a számítógépes zajokat egy fejhalgatóval el tudod tüntetni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!