Szerintetek a vallásos hit a pszichopatológia melyik területére tartozik?
Az orvostudomány szerint kóros állapot, de nem vagyok biztos abban, melyik területet érinti a leginkább, talán a doxazma lehet az, talán inkább pszichiátriai disszonancia, nem tudom eldönteni.
#31
A vallàs legnagyobb hazugsàga az, hogy "jobb emberré" tudja tenni a màsikat. A vallàs azonban nem tesz jobb emberré, aki a "vilàgban" elnyomott màsokat, az a gyülekezetben is ezt fogja tenni. A pszichopata volt, az is marad. Aki pedig alapból jó ember, az vallàs nélkül is jobb emberré vàlhat, mondjuk Almàsi Kitti egyik könyvének elolvasàsa utàn.
A vallàs azonban rosszabb emberré tehet. A vallàs nevében rengeteg gonoszsàgot követtek el, és követnek el ma is emberek. Azok az emberek, akik gonoszul cselekedtek a vallàs nevében, talàn soha nem lettek vol a képesek arra a dologra, ha nincs az az elmebeteg fantàziàjuk, hogy isteni parancsra cselekednek.
A vilàg egyik leggonoszabb talàmànya a vallàs. Isten azonban halott, így hiàba való az egész.
30...hm. Akkor nekünk az a feladatunk, hogy elkerüljük az olyan orvost, aki elmebajhoz sorolja a világnézetet, aki nem tudja, hogy a racionális az irracionálissal egészül ki, aki nem tudja, hogy a hit, a világnézet, a MEGISMERÉS - az ateista is - szupraracionális, akinek nincs tudomása arról, hogy a megismerés, a gondolkodás nem az agy terméke.
Igaziból az ilyenek a valódi "valláskárosultak", és alacsony szinten az előző, a 32, valójában a vallásellenes materialista marxista-leninista ideológia kései áldozatai- mely tudjuk 100 millió halálos áldozatot követelt - mindössze száz (!) év alatt. Kései torz áldozatait jobb elkerülni.
Nem baj, mindenki keresse meg, amit jónak talál - szabadok vagyunk.
Bach Motet BWV 229
Szerintem a vallásos hit a valósághoz tartozik!:)
Habár te biztosan tanulmányoztad a szentírásokat: Biblia, Bhagavad Gíta, Korán ...stb. Valamint a nagy Szentek írásait is.
Hátha ilyesmiket olvasol, rájössz, hogy hazugságban éltél eddig. Legalábbis ha igazán őszinte vagy magaddal!
Ha nem, akkor meg ez van, ilyen kérdéseket teszel fel a gyakorin.
Az egész pszichiátria arra alapul, hogy a többséget nézik meg, és azt veszik a "normális" viselkedésnek.
De nézz szét, ki boldog ebben a világban? Mitől boldog valaki?
"Az egész pszichiátria arra alapul, hogy a többséget nézik meg, és azt veszik a "normális" viselkedésnek."
Tévedés.
"Akkor nekünk az a feladatunk, hogy elkerüljük az olyan orvost, aki elmebajhoz sorolja a világnézetet, aki nem tudja, hogy a racionális az irracionálissal egészül ki,"
Minden orvos ezt tanulja, legalább is a vallással kapcsolatban, mivel az irracionális világnézet.
"Szerintem a vallásos hit a valósághoz tartozik!:)"
Persze, mint a többi betegség is.
"ki boldog ebben a világban?"
Annak nincs köze az egészséghez. Ha boldog akarsz lenni, akkor boldog lehetsz, pusztán tőled függ.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!