Az evolucio bizonyitott, a hivek miert hisznek mégis a teremtesben?
Mellesleg megjegyzem, rákeresve az idézetek forrására mit találtam (?) :
[link] (az eredeti cikk)
éséééé rögtön itt egy mocskos nagy átverés is (jellemző?!):
A cím: "Evolúciócáfolatok - Dulai Alfréd összeállítása 1. "
Hogy is van ez? Dulai Alfréd természettudós létére a saját cikkét cáfoló cikket ír?
Végül kiderül, a blog csupán a Dulai által írt, a Természet Világában megjelent cikket próbálja megcáfolni egy meglehetősen félrevezető címmel.
Szóval véletlenül sem Dulai Alfréd állította össze a céfolatot, hanem a blog írója.
----
"Az evolucio bizonyitott, a hivek miert hisznek mégis a teremtesben?"
Például azért, mert lelkesen olvassák az efféle "cáfolatokat".
Csupán egy részlet:
"
Természet Világa: Amikor Darwin 143 évvel ezelőtt bevezette az evolúció elméletét, az akkori tudósok szenvedélyesen érveltek ellene. Az egyre szaporodó őslénytani, zoológiai, genetikai és molekuláris biológiai bizonyítékok azonban fokozatosan megalapozták az evolúció igazságát.
[Megjegyzés: Már az elején csúsztat, hiszen az evolúció igazságát teljesen felesleges biológiai bizonyítékokkal alátámasztani, hiszen szabad szemmel is látható a fajoknak a környezethez való alkalmazkodó képessége /variálódás/, ugyanakkor az evolúciós elméletet tudományos bizonyítékokkal alátámasztottan tálalja, holott pontosan az ilyen fajsúlyú bizonyítékok hiánya miatt elmélet a darwini törzsfejlődés, de az evolúció alatt mindkettőt érti.
"
Érdekes! Ki is csúsztat?
Blog: "az evolúció igazságát teljesen felesleges biológiai bizonyítékokkal alátámasztani, hiszen szabad szemmel is látható a fajoknak a környezethez való alkalmazkodó képessége /variálódás/"
Ez nem a variálódás, az önmagában kevés.
A folyamatnak csupán egy eleme, mely az utód eltérését jelenti a szülő tulajdonságaihoz képest.
Az evolúció három összetevője EGYÜTT kell hogy létezzen a faj(?!*) alkalmazkodásához. Reprodukció- mutáció(variálódás)-szelekció.
* A FAJ emberi fogalom, mely az élőlények egy adott csoportjának meghatározására lett létrehozva, mesterséges lehatárolás.
" ugyanakkor az evolúciós elméletet tudományos bizonyítékokkal alátámasztottan tálalja, holott pontosan az ilyen fajsúlyú bizonyítékok hiánya miatt elmélet a darwini törzsfejlődés, de az evolúció alatt mindkettőt érti."
Nincs külön evolúció és evolúciós elmélet (darwini törzsfejlődés).
Egyrészt mint előzőleg írja : "szabad szemmel is látható a fajoknak a környezethez való alkalmazkodó képessége " AMI megfelel az evolúciós elméletnek. Az ugyanis pontosan ezt írja le.
A továbbiak is jellemzően szóvirágok, tények nélküli kifogások, hazugságok.
Persze van akinek ez kell a hitéhez.
„Az evolúció az élőlények generációkon át történő változása, aminek nem szab határt semmi. Folyamatosan történik, és SEMMI korlátja sincs a változás mértékének, mindaddig, amíg az egyed életképes marad. Mutass bármilyen természeti törvényt, ami a változást korlátozza!”
Az életképesség hiánya korlátozza a változást. Ha rögtön nem új faj, akkor a rögtön hiánya azonos a rátermettség hiányával, és a generációkon történő változás evolúciós mese marad. Darwin hittétele, amin a darwinisták hullámlovagolnak.
„Pl: Hal - kétéltű, úszóból láb. „ A kétéltű nem úszóból láb, hanem egyszerre mindkettő megléte a rátermettség szintjén. Fölfogod, vagy csak fogod – hogy mi a különbség? Vagy még azt se!
„Elégséges, ha a funkcióját betölti, pl repülő mókusok bőrlebenye. Nem tökéletes repülő alkalmatosság, de funkcionálisan alkalmas a feladatára. Majd átalakulhat, mint pl a denevérek szárnya, de ehhez sok idő ÉS olyan kényszerítő külső nyomás szükséges, mely egy jobban repülő testfelépítéssel válik túlélhetővé (vagy ha a faj képtelen alkalmazkodni/kifejleszteni egy ilyen szervezetet, akkor kihal) ”.
A repülő mókus bőrlebenye tökéletesen alkalmassá teszi a túlélésre, nem félút egy új faj felé, hogy majd túlélhessen, ha majd tökéletessé lesz. Már most az! Majd átalakulhat? Het-hat-lehet-fordulhat-történhet-fejlődhet-alakulhat. A dilettáns evolúció szófüzérei, amit az áltudományos darwinizmus képvisel.
„Darvin óta kiderült, hogy vannak olyan hátrányok, melyek egy másik szempontból előnyösek „
Okoska, annak az éppen kifejlődő valaminek a szempontjából kell előnyösnek lennie annak a hátránynak. Nem beültetni más szituációba. Az átalakulás közepén lévő uszonynak kell a hátrányt előnyként beépítenie, fogod föl a lényeget? Nem úgy néz ki! Amikor még nincs kifejlődve a szárny, akkor kell a hátrányt előnyként beépíteni annak az élőlénynek, amelyiknek repülnie kéne, de már fogni sem tud, mert fél úton van a fogó végtag és a repülő szárny között. Ez az a bizonyos reménytelen szörny állapot. Darwin a reménytelen szörnyekre mondta, hogy a legrátermettebben túlélése a természetes kiválasztódás? Ez pont nem az a helyzet! No de erre épül az evolúciós szörnyelmélet!
„Szóval véletlenül sem Dulai Alfréd állította össze a céfolatot, hanem a blog írója. „ Fölfedezted a spanyolviszaszt.
„Az evolúció három összetevője EGYÜTT kell hogy létezzen a faj(?!*) alkalmazkodásához. Reprodukció- mutáció(variálódás)-szelekció. „ No meg rátermettség is kell, a kifejlődés alatti állapot meg éppen nem az.
„Nincs külön evolúció és evolúciós elmélet (darwini törzsfejlődés).”
Ami állítólag évmilliók alatt a színfalak mögött láthatatlanul történik, az az evolúciós elmélet, hogy az állat emberré átalakul. Hogy meg a pintynek a csőrmérete megváltozik száraz és nedves évszakokban, az nem elmélet, hanem látható gyakorlat. A kettő nem ugyanaz.
"Az életképesség hiánya korlátozza a változást. Ha rögtön nem új faj, akkor a rögtön hiánya azonos a rátermettség hiányával, és a generációkon történő változás evolúciós mese marad."
"Az átalakulás közepén lévő uszonynak kell a hátrányt előnyként beépítenie, fogod föl a lényeget? "
Egy minimális gondolkodás képesség (mely mondjuk a világos, érthető közlésben is megnyilvánul) szükséges egy értelmes párbeszédhez.
Sajnálom, de egy bizonyos szint alatt már képtelenség információt átadni. Ha nincs vevőkészülék, felesleges az adás...
Egy kis olvasni való azoknak, akiknek esetleg felkeltette a téma az érdeklődését, de szeretnének egy kicsit több információt:
A link az embrionális fejlődés közben kialakuló stádiumokról ad áttekintést.
#92: "Az életképesség hiánya korlátozza a változást. Ha rögtön nem új faj, akkor a rögtön hiánya azonos a rátermettség hiányával, és a generációkon történő változás evolúciós mese marad."
Akkor nézzük a dolgot a valóságban.
Itt van pl. a sokúszós csuka, ami Afrika mocsaras vizeiben él. Fenéklakó hal, és az uszonyai így alkalmasak arra, hogy lökögesse magát előre akár a szárazföldön is, de ezt elég bénácskán teszi. Arra is képes, hogy rövid ideig akár a szárazföldön is megéljen, és olyan egyszerű szerve is van a kopoltyújuk mellett, ami részben a tüdőhöz hasonlatos, és így képesek a légköri levegőből is oxigént felvenni kiegészítésképpen. Erre azért volt szükségük, mert a mocsaras vizekben gyakran csökken le az oxigéntartalom. Az életképesség a gyakran kiszáradó vizes területeken csak úgy lehetséges, ha egy lény kissé tud szárazföldies is lenni. Kb. egy óvodás képes megérteni ezt, de neked nem megy. Amit képtelen vagy felfogni, azt gyorsan mesének minősíted, az én diagnózisom viszont a vallási fanatizmusodról, vagy a szimpla gyengeelméjűségedről szól.
Egészen meglepő dolog történt ezekkel a halakkal, amikor a kutatók (Emily Standen kanadai csoportja) elkezdték tenyészteni őket, pont ugyanúgy, mint ahogy azt a kutyákkal tettük, csak itt a "háziasítás" irányát úgy szabták meg, hogy az olyan halacskákat tenyésztették tovább, amik egyre jobban bírtak érvényesülni a szárazföldön. Vagyis egyre kevesebb vízben kellett a halállománynak növekednie, és megélnie. Ugyanakkor mellette hagyományos körülmények között is szaporították ezt a halfélét egy másik csoportban (ez az ú.n.) kontrollcsoport, vagyis a halak által kedvelt vizes környezetben.
Ugye ilyenkor egyre és egyre újabb generációk jelennek meg a sikeres szaporodás során, és ahogy az a kutyák újabb és újabb generációival is történt, a halak is folyamatosan kissé mások lettek a generációik megjelenése során, de csak abban a csoportban, ahol egyre szárazföldiesebbek lettek a körülmények (amit csak lassan változtattak). És az ebben a csoportban szaporodó halak mindössze 8 hónap alatt bizonyos értelemben drámaibban megváltoztak, mint a farkasok a kutyává alakulás közben.
Csak 8 hónap alatt egy új program keletkezett a hal kialakításában. Nem évmilliók kellettek hozzá!
A halak anatómiája megváltozott. Az uszonyaik közelebb nőttek a haltest tengelyéhez, így az alátámasztást növelve képesekké váltak a fejüket is emelgetni a már uszonnyal történő lépegetéssé változott mozgásvilágukban. A mellső felületet alkotó csontok meghosszabbodtak, és szorosabban kapcsolódtak össze azokkal a más csontokkal, amik kinyúlnak oldalt az uszonyokhoz. Ám még a fejrész is változott, mert szó szerint egy primitív nyakkezdemény is megjelent, amitől a hal magát a fejét is kissé jobban tudta mozgatni külön. A vállcsont, ami a koponya hátsó részéhez csatlakozik, gyengült, és így kissé elvált külön a testtől, már ami a mozgathatóságot illeti.
[link] (itt részletesebb a videó)
Ilyesmi a természetben tenyésztés nélkül is megtörténik, mert pl. ott van a Channallabes apus nevű afrikai harcsafaj, amelyik kivetődik zsákmányért a partra, és ennek érdekében kialakult nála is a lefelé fordítható fej egy primitív nyakkezdeményen.
https://www.youtube.com/watch?v=o_YGJwKiBfc (két videó egymás után...)
A természetben is rengeteg változata alakult ki manapság is tapasztalhatóan a sétáló, mászó, részben a levegőben lélegezni tudó halaknak.
De néhány évtized alatt akár rókából is lehet kutya-macskaszerű lényt faragni:
És még bőven lehetne...
#92: "Az életképesség hiánya korlátozza a változást. Ha rögtön nem új faj, akkor a rögtön hiánya azonos a rátermettség hiányával, és a generációkon történő változás evolúciós mese marad."
Ilyenkor azon gondolkodik el az ember, hogy a hozzád hasonlóak életfenntartásában ki segít vajon ilyen állhatatosan? Vagy még csak most járod az ált. suli elejét?
Még azon halak soka is igyekszik sokszor kimászni a partra és kínlódik ennek érdekében mind a testével, mind az uszonyaival, amely halak aztán teljesen vízre termettek pedig, és csak szimplán kopoltyújuk van, mint ezeknek a franciaországi harcsáknak is.
https://www.youtube.com/watch?v=G2eJXZY74vc
Számos oka van/lehet annak, ami miatt a hal nem tud életképes maradni a vízben. Itt pl. az az ok, hogy nagyon bő volt a táplálék, majd a harcsák elszaporodtak, ám ez azzal járt, hogy a fiatalságot elnyomták és akadályozták az élelemszerzésben, ráadásul a túlzott harcsaszaporodás értelemszerűen elkezdte drámaian felélni az élelemforrást, vagyis ami régen sok volt, most a túlszaporodás miatt mégis kevéssé vált.
A fiatalabb példányok kénytelenek voltak más lehetőségek után nézni, és ezt a parton kószáló galambok jelentették.
Tehát az életképességet éppen hogy a partramászás teszi csak lehetővé és a láb kialakulása.
Minek is kell ehhez történnie? Hogy a környezet megváltozzon, szokatlanná váljon. Ennyi az egész.
Szimplán képes ezt felfogni, és megérteni egy 2. oszt ált. iskolás tanuló is, de nektek kreacosoknak nem megy. Talán azért, mert titeket tényleg az égben teremtettek, csak onnan lepottyantva mindig a fejetekre estek.
Ti beszéltek meséről??? Mikor lazán elfogadjátok, hogy jött egy szakállas bácsi és legyintett a varázspálcájával???
Komolyan! Ilyenkor képesek vagytok röhögés nélkül belenézni a tükörbe?
Nem állítom, hogy Isten nincs, mert ki tudja... De azért hogy pont ti nevezitek az evolúciót mesének??? :DDD
#92: "Ami állítólag évmilliók alatt a színfalak mögött láthatatlanul történik, az az evolúciós elmélet, hogy az állat emberré átalakul"
Az ember is állat. Ugyanabból az anyagból van, ugyanaz a DNS-e, és a DNS-ében töménytelen mennyiségű állati DNS szakasz van, sőt, az emberi csak minimális abban. Ha a Teremtő nem állatból csinálta volna az embert, akkor másnak kéne lennie, de egy cseppet se más. Ma egy mérnők, ha csinál egy szekeret, meg egy autót, akkor az autóban nem lesz benne a régi szekér, mert ilyen hülyeséget csak az evolúció csinál, és nem egy tudatosan tervező mérnök, és a mérnők az autóba töménytelen mennyiségű olyan új anyagot rak, ami sosem volt a szekérben. Konkrétan eldönthetetlen, hogy a szekeret és az autót ugyanaz az ember csinálta-e, vagy sem, de az élőlények mindegyikéről látható az anatómiából, a genetikából, a fehérjékből és mindenből hogy egymásból származnak le, és ez még akkor is igaz, ha egyenként készítette őket valaki, vagyis apró pluszokat rakott a készítő mindig az előző termékére, ami jó nagy marhaságnak tűnik, mert így elképesztő mennyiségű felesleget rakott szinte minden lénybe, amire nincs is szüksége, vagy hihetetlenül agyonbonyolított vargabetűk tömegét gyártotta így le.
Újabb ráadásul, ti nemde a mikroevolúciót elfogadjátok, hogy a csőr, meg miegyéb...
Az a baj, koma, hogy nincs az emberben semmiféle új szerv a majomhoz képest, és még az agyszerkezete is tök ugyanolyan, mint csimpánzé.
Akkor a te csőrváltoztatós mikroevolúciód miért is ne tudta volna a majomból megcsinálni az embert? Egy a farkasból lett Yorkshire terrier kutya jobban különbözik a hatalmas farkastól, mint az ember a csimpánztól. Ugye nem akarod tettetni a vakot válaszadáskor?
Van még az az apró probléma is, hogy több SZÁZ(!) leleten keresztül látható apró részletekben, ahogy a majomszerű lény kezd egyre jobban emberesedni, és töménytelen mennyiségű lény csontvázán keresztül látható, ahogy folyamatosan nő ezeknek a lényeknek az agya, ahogy végül eljutunk a mai emberi formákig. Darwin korában ezekről még semmit se tudtak. Hogy lehet, hogy Darwin elképzelését tökéletesen visszaigazolta a valóság???
Koma! Ez NEM MESE!!! (és a diagramban még nincsenek benne a közös ősre jellemző fosszilis leletek, ill. a legújabbak se) Ezek a csontvázak tényleg léteznek, és az időben pontosan egymás után következnek, és kb. időben pont középtájt ott is van a félig majom és félig ember (australopithecus, ami deréktól lefelé már emberi, és a kezei is azok, ill. a koponyájában is van már olyan emberi, ami a mai majmok egyikében sincs, és ma nem létezik semmilyen félig ember félig majom lény), ahogy azt mindig is követeltétek, hogy kell lennie. Még egyszer! EZ TÉNY! Ez nem mese! Megnézheted a múzeumokban ezeket, és ha a paleontológusi iskolát elvégzed, akkor még meg is tapogathatod a csontokat. Persze tanulni az büdös, helyette mindent lemesézel, mert ez a kényelmesebb.
És még a partramászó halakról is: [link]
Itt is pontosan ugyanaz a helyzet, mint az ember kialakulásánál. Nagyon részletesen látható, ahogy az időben a hal kezd átalakulni szárazföldi, lábakkal rendelkező gerinces lényekké (pl. itt is van félig béka, félig hal forma). Még az is jól követhető, hogy kezdetben nem az öt ujj dominált az alakuló kéz/lábfejeken, hanem a 7-9 db. ujj lábanként, ami később kezdett csökkenni az öt ujjszám felé, de itt sem alakult ki stabilitás.
Ebben sincsenek még benne a legújabb leletek, pl. a 375 millió éves kőzetekből előkerült Tiktaalik nevű, már kérdéses, hogy halnak nevezhető lény, amelynek bár még úszói voltak, de azokban már felismerhetőek az egyszerű ujjak és a csukló csontjai és nála jelent meg először a nyak, mivel már nem voltak kopoltyúfedői, erős bordái között pedig már kezdetleges tüdeje is volt, azonban még pikkelyes volt és kopoltyúval is rendelkezett. Nincs ma ilyen lény, mielőtt azt szajkóznád, hogy ma is lehetne... Nem! Nincs!
A mi "mesénkre" töménytelen mennyiségben van valós, megtapogatható bizonyíték. A te mesédre, hogy valaki csinálta a lényeket, konkrétan semmi!
A kísérletekben az látható, hogy a tudatlan evolúció olyan gyorsan és profin átalakítja a lényeket a szemünk láttára, amire a tudatos elme képtelen. Ez az egyetlen valós tény az összes mondókádból. Még csőrátalakítást se tudnánk nélküle véghezvinni. :D
#92: "Ami állítólag évmilliók alatt a színfalak mögött láthatatlanul történik, az az evolúciós elmélet, hogy az állat emberré átalakul"
Ja... És pontosan milyen természeti folyamatok vannak, amik nem a színfalak mögött zajlanak?
Láttál már röghegységet kialakulni dombból, hogy ekkora a szád? Láttál már kialakulni gyönyörű hókristályt akár? Vagy a szutykos lávából gyönyörű szabályos kristály-kialakulás tán nem a színfalak mögött megy végbe iszonyú hosszú idők alatt? Csodálatos szépségű barlang? Tán a szemünk előtt alakult ki egy is?
Bolygók? Csillagok, vagy akár egy nyomorult aszteroidát látott valaki képződni? Ezeket is mond, mind valaki készítette, csak azért mert te nem láttál ezek kialakulásából egy dekát se???
A fehér ember kialakulását se látta senki, meg a fekete bőrűét se, sőt, a csőr kialakulását se egy másfajta csőrré! Akkor azt miért hiszed el, hogy magától történt???
Nem veszed észre, hogy mekkora önellentmondó ökörségeket hordotok össze, érvek címén?
#84: "Az a valami ha a kifejlődése közben a működő rendszer része, azt mikroevolúciónak nevezik. Ha meg átalakul a végtag szárnnyá, az átalakulás közben két működő rendszer közé esik, se nem működő végtag a túlélésre, se nem repülni képes szárny a túlélésre, csak miután a váltás megtörtént."
Még egyszer tőled: "Az a valami ha a kifejlődése közben a működő rendszer része, azt mikroevolúciónak nevezik"
Hülyeség. Azt evolúciónak nevezik. A mikro- és makrevolúció nem két különböző dolog, hanem azok az evolúciós eseményekre való rátekintés mértékegységei, amik olyasmik, mint amikor a távolságot méterben, vagy kilométerben vizsgáljuk. Sok kicsi mikroevolúció az evolúció, és a sok sok mikroevolúció több szakaszban makroevolúciós látképet ad ki.
Ha sikerül megértened, hogy az általad elképzelt mikroevolúció ugyanúgy simán csinál új szervet, ha az evolváló alany teljesen más környezetbe kénytelen átmenni, akkor végre azt is fel fogod majd, hogy sem a mikroevolúció sem a makróevolúció nem egy működési mód. Egy dolog van csak, mégpedig a biológiai evolúció. Más nincs, mint ahogy nincs sok távolságféle sem, hanem csak azon belül hol méterrel vizsgálódunk, hol kilométerrel.
Még egy apróságot kellene felfognod, hogy a félig szárny korántsem csak repülésre jó, és a szárny már réges-rég létezett, miután az evolúció "kitalálta", hogy az repülésre is jó, vagyis a szárny nem a repülés miatt alakult ki.
Most elmondom neked, hogy sok mikroevolúcióval hogyan alakul ki a szárny, vagyis egy makroevolúciós lépés. Ezt már megértette egy 12 éves gyerek is. Neked menni fog?
Néhány ezer év elég volt, pl. ahhoz, hogy azokon a kutyákon új szerv keletkezzen, ami azelőtt rajtuk sosem volt. Ez az úszóhártya.
A kutyák lábujjai között nem jellemző a bőrhíd, de mindig születnek véletlenszerűen olyan példányok hibásan, ahol az ujjak között a "csökevényes" szövetburjánzás ilyet teremt. Az ember elkezdett egy-két kutyafélét arra kényszeríteni, hogy a vízben többet tartózkodjon, mint amennyit átlagban a kutyák/farkasok szoktak, következésképp az ilyen hibásan sikeredett kutyáknál az ujjak közötti bőrhíd pont kapóra jött, mivel ebben a környezetben a bőrhíd elősegítette a kissé hatékonyabb úszást. Az ember csak annyit látott, hogy van egy-két példány, amelyik jobb úszó, mint a többi, és azokat kezdte egymás között szaporítani, vagyis a bőrhidasokat (bár eleinte semmit se tudott arról, hogy a kiválasztott kutya ezért tud jobban úszni).
A kis bőrhidakkal rendelkező kutyák között is idővel hibásan több olyan is született, amelyiknek még nagyobb volt a bőrhídja... stbstb... és mára kifejlődtek azok a kutyafélék, amelyeknek szép szabályos úszóhártyái vannak. Ezek némelyikének már a farka vidrafaroknak neveztetik, ugyanis ez a farok már kifejezetten vízre specializálódott, és kormánylapátként működve egy más izomháztartással rendelkezik, mint az átlagkutyáké. Továbbá az ilyen vízikutyák többénél már duplaszőrzet alakult ki, amelyből az egyik vízálló.
Mondom a problémát. Makroevolúció már a szerv megjelenése is, márpedig az úszóhártya egy új szerv, és simán létrejött a szemünk láttára sok kicsi mikroevolúcióval, ráadásul ehhez nem kellett változnia a fajnak. Tehát a valóság az érveidet ezzel szanaszét zúzta.
Mi is történt? A víz tulajdonságai választják ki a véletlenszerűen alakuló formákból azokat, amik a vízben jobban beválnak (az a forma tud jobban szaporodni, amelyik hatékonyabban használja ki a víz adottságait), vagyis a géneket és az egész genomot a környezet tulajdonságai alakítják ki, sőt, azok hozzák létre az újdonságot is.
Haladjunk. Ugye tudod, hogy a békák lábai között is van úszóhártya, aminek a kialakulását így már simán el tudod képzelni.
Nézd csak ezt a békát!: [link]
Ez az úszóhártyáival siklórepül! Ki tervezte ezt rá? Hát a környezet tulajdonságainak építőereje.
A béka úszóhártyája jól jött a vízben, de ahhoz túl kicsi, hogy a levegőben is haszonnal működjön, de ha az a környezet olyan kivételes, hogy van víz is, de sok a magas ugróhely is a nem tisztán víztükörből álló helyeken, akkor az a kissé nagyobb úszóhártyával született béka messzebbre tud ugrani egy picit (kissé vitorlázva vele) magaslati pontról azzal a békával szemben, amelyiknek normális úszóhártyája van.
A túl nagy úszóhártya is okoz gondot, de ez csak a hétköznapi vizes helyeken jelentkezik, mert ami hátránya van a nagy úszóhártyának, az ebben a különleges helyen előnnyé válik. A hosszabb ugrás jobb menekülést, és több élelem beszerzését teszi lehetővé, tehát a nagyobb úszóhártya elkezd szaporodni, de csak ebben a környezetben.
Lesznek olyan változatok értelemszerűen, amik egyre többet ugrálnak, vagyis kezdenek elszakadni a vízi világtól, és egyre többet vitorláznak a levegőben.
Azt hihetnénk, hogy az ilyen növekvő ujjak közötti bőrlebernyeg csak káros lehet, mert nem lehet vele úszni! Hát nem igaz, amit a denevérek egyes fajai szépen megcáfolnak: https://www.youtube.com/watch?v=62T-Ht_jWHE
A szárnyait pontosan ugyanazokkal a mozdulatokkal használja úszás közben, ahogy a levegőben is (csak lassabb ütemben).
Íme a szárny, vagyis egy új szerv kialakulásának lépésenkénti menete mindebből gyönyörűen levezethető, és megvannak a látható állomások is, ahogy egyébként ez gyönyörűen megvan ma is a szem kialakulása esetén, és még rengeteg és rengeteg szerv esetén ez az útvonal megvan, és bizonyított.
A szárny nem kis röpképes-szárnyból alakult ki, hanem egy teljesen más célra szolgáló szervből (az átalakuláskor mindig kettős, vagy több célt szolgált ki - mint a hogy az ujjak közötti a bőrhíd eleinte az ujjak közötti fixációt is kiszolgálja, de nagyobbodva úszóhártyává válhat, és még jobban nagyobbodva szárnnyá változhat), és minden szervünk kialakulására igaz lesz az, hogy kezdetben nem arra a célra szolgáltak, mint amit ma látunk tőlük. Minden funkcióváltás nem maga-magától történik, hanem azért, mert az evolválás alanya átkerül egy olyan környezetbe, ahol a régi szerve használható valamennyire, de nem annyira hatékonyan, mint a régiben, és egyszerűen a környezetek mássága kényszeríti rá a változást, és a környezet milyensége pontosan meghatározza a DNS-nek, hogy a benne létrejövő véletlenszerű változások töménytelen mennyisége közül melyik lesz a hasznos és építő jellegű, mert csak az tud terjedni, szaporodni. És iszonyatosan sok véletlenszerű változásból lehetetlen, hogy ne legyen sok-sok különböző fokon hasznos is.
Itt van két példa is teljesen új tulajdonságok, új életforma megjelenésére akár egy rövidke kísérletnyi idő alatt is (nem millió évek alatt):
Idézve: "Sokat beszélünk arról, hogy az evolúció során meghatározó a környezet, amiben az adott élőlény éppen él, hiszen minden változás csak a környezet függvényében értelmezhető."
Ha ezt a mondatot sikerül teljesen megértened, akkor már tudod, hogy ki, és mi az, aki/ami áttervezi és új elemeket csinál bele a DNS-be.
2. példa: [link]
Mind a két példában nem egyszerűen új faj, hanem egy új életforma keletkezett a szemünk láttára.
Ja... és még egy apróság, ha már a kreacos kollégádat is több üzivel is bombáztam.
#84: "...Ha meg átalakul a végtag szárnnyá, az átalakulás közben két működő rendszer közé esik, se nem működő végtag a túlélésre, se nem repülni képes szárny a túlélésre, csak miután a váltás megtörtént."
Ne zavarjon, hogy a szemmel látható valóság kiröhögi az érveidet: [link]
Ezek a halak tényleg repülnek. Akár 70 kilométer/órás sebességgel négyszáz métert is megtesznek a levegőben. Ugyanakkor a hal szárnyai egyszerre képesek uszonyként is működni. Szerinted uszonya, vagy szárnya van ennek a halnak? Hm?
De mutatok neked mást is. Pl. azt, hogy a szárny minden további nélkül kezdetben a vízben is kialakulhatott, amit szépen demonstrál a kis vízirigó.
https://www.youtube.com/watch?v=BZXGBUCcF8c
Itt kiválóan megfigyelhető (lassított felvételen is), hogy a vízirigó a szárnyát uszonyként használja, de nem is akárhogyan, hanem pontosan ugyanazokkal a szárnymozgásokkal búvárkodik, mint amivel a levegőben is repül. És több ilyen madár is van.
Ám a kis vízirigó mégis jobban megmagyaráz valamit. Ugyanis ő a sebes sodrású patakokban búvárkodik, és sokszor a szárnyát se használja a víz alatt, hanem a testét a mederben állva megdönti a víz sodrásával szemben, és így a víz konkrétan a meder talajához nyomja, ahol sétálgat és szedi össze a mederbéli kajácskákat. A madár háta is úgy alakult, hogy a sodrás általi nyomás még jobban a talajhoz szorítsa, és a kis vízirigó egyszerűen a szárnyát is néha úgy tárogatja, hogy a lefelé ható erőt az is erősítse.
A tollak már korábban kialakultak az elülső karokon (egyes kisebb dinoszaurusz leletek), még mielőtt szárny lett volna, mert a toll jó hőszigetelésre, csapkodva rovarbefogásra alkalmas, piloerekcióval el lehet rémíteni az ellenséget vele, feltűnővé teheti a hímet a nőstény előtt... stb.
A kisebb termetű ilyen lények nyilvánvalóan bemerészkedtek a sekély vízbe, és az alá is, ahol a tollakkal, bár eleinte ügyetlenül lavírozva, de mégiscsak jobban le tudták szorítani a testüket a sekély, de gyors folyású patakok medrébe. Majd egyre inkább beljebb merészkedtek, és a tollas végtagjukat egyre inkább uszonyként tudták használni, valamint a víz alatt pontosan ugyanazokkal a szárny-mozdulatokkal lehetett búvárkodni, amivel a levegőben ma a madarak repülnek (de tulajdonképpen a víz alatt is). Az így búvárkodó madárszerű lény pl. már egy ragadozó hal elől el tud úgy menekülni, hogy a víz felszíne fölé kivágódva a vízből a szárnymozgását megtartva, már egy kis ideig a levegőben is fennmaradva, el lehetett bukdácsolni a levegőben a közeli partig, vagy kissé távolabbi, biztosabb vízfelszínig, ahogy azt most is teszik a repülőhalak.
Innentől kezdve már számos új előnyt jelent a levegőben is az egyre többet hasznosítható szárny, amit azonban kiválóan tud fejleszteni valódi szárnnyá a vízalatti búvárkodás, hiszen a víz alatt nem kell tartani a lezuhanástól, és ott még a legbénább szárnnyal is lehet repülni haszonnal.
A kis vízirigó uszonyként használható szárnya is halomra dönti az összes gyatra érvedet arról, hogy a szárny kialakulás közben "két működő rendszer közé esik".
Nemde? Barátom! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!