Monoteizmus, Antropomorfizmus elutasítása! KERESZTÉNYSÉG VS. ISZLÁM?

Ez a vita olyan deszperantó, hogy csak na.

Még egyszer utoljára?

Tudod mit jelent az, hogy lélek? Élet. Igen, élet. Istennel való, harmonikus élet. Az állatok az ösztönei végett cselekszenek, a testük miatt, de az Istenben kedvesek a Lélek szerint cselekednek. A lelket nem lehet megszámolni, nem lehet le mérni, idő alá vetni se lehet.

Nem értem, minek hozod fel a Bibliát, holott az Ószövetség

nem beszél aligha beszél lélekről, hanem az Újszövetség.

Isten nekünk adta, s mindegyikünknek. Istentől közvetett származik.

Ha pl. készítesz egy szobrot, vagy gyereked lesz, az szerinted ugyanaz????

Isten puszta akaratából teremtette a fizikai világot, de a lelket mindenkinek ő ajándékul, szeretetéből adta.

Attól, hogy független az Időtől, miért ne lehetne egy számegyenes: egy 0 a végtelenig.

Hisz a világot Isten örökre teremtette meg, nem egy bizonyos időszakra, hanem örökre, és ez teljesen bibliai alapú. Az egyetemes keresztény egyház, ahogyan az iszlám is a transzcendens mennyet, és a poklot vallja, de a kereszténység azt is, hogy lesz feltámadás, és egy új tökéletes, de már bűn nélküli világ, ahol az ember együtt harmóniában él, mind Istennel, mint a természettel.

És Isten a testet is számon kéri, mint a lelket ugyanúgy.

Persze ez már a feltámadás elvhez tartozik, amely persze eretnek farizeus gonoszság...

Szentháromság: a kereszténység amaz alaptitkának megjelölése, hogy Istenben egy természet és három személy van (Atya, Fiú és Szentlélek).

I. A Szentírás tanítása

a) Az Ószövetségben a Szentháromság feltárható misztériumként rajzolódik ki: Isten az abszolút titok, aki azonban történelmi cselekvés útján kapcsolatba lép az atyákkal; ez a feltárulkozó önmegmutatás kétféleképpen létezik: az ,,Ige'' által, amelyben Isten jelen van, és a ,,Lélekben'', amely lehetôvé teszi ennek az ,,Igének'' a megértését. De amíg nem következett be történelmileg Isten felülmúlhatatlan önközlése Jézus Krisztusban és a Szentlélekben, addig a Szentháromság kinyilatkoztatása egy olyan valóság hírüladása lett volna, amely egyáltalán nem létezett az emberi történelem területén.

b) Az Újszövetség -- amely ,,Istenen'' mindig az Ószövetségben cselekvô Istent, Jézus Atyját érti -- tanúsítja Jézus Krisztus (a Fiú) istenségét; Ôbenne van ugyanis jelen a Lélek teljessége (Lk 4,18), a bűnbocsánat (Mk 2,1-12 és a párhuzamos helyek), Ô ura az Istentôl származó ószövetségi törvénynek (Mk 2,23-28 és a párhuzamos helyek), Ôbenne valósul meg felülmúlhatatlanul az Istenhez való közelség (Mt 11,25 és köv.; Jn 10,30) és az ,,én vagyok'' (Jn 8,58; 10; 11,25 és máshol; Jahve). Ugyanígy tud az Újszövetség a Szentlélek istenségérôl is, aki Isten Lelkeként az Istentôl származó üdvösség teljessége (Lk 4,18; Tit 3,5 és köv.). De a Fiú és a Lélek mint magának Istennek a jelenléte mégsem azonos egyszerűen azzal, akit kinyilatkoztat; vonatkozásban vannak vele, és küldte ôket, mindkettô sajátos ,,viszony''-ban van az Atyával (Jn 1,1.18; 15,26). Az Újszövetségnek tehát -- miközben ragaszkodik ahhoz, hogy egy az Isten -- tudomása van az Istenen belüli háromságról: az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekrôl, akik eltérô üdvözítô működésük következtében különböznek egymástól, és mégis annyira azonosak, hogy a Fiú és a Lélek nem tekinthetôk pusztán a világban működô Isten (lefokozott) erôinek (vö. a nagyszámú ,,trinitárius helyet'': pl. Mt 28,19; 2Kor 13,13 stb.). Habár az Újszövetségben a ,,három'' nem úgy különbözik egymástól, mint ahogy a modern személyfogalomból következnék, ez távolról sem jelenti azt, hogy az Újszövetségben nincs meg köztük az a különbség, amelyet az Egyház dogmája állít. Az Újszövetség, mely keresi a megfelelô kifejezéseket, világosan kimondja: a konkrét Jézus számunkra magának Istennek a létezése közöttünk, és Jézus mégsem az Atya, s ez a különbözôség nem pusztán Jézus emberi valóságán alapul. A Lelket Isten önátadásának tapasztaljuk, de úgy, hogy a Lélek segítségével az eredet nélküli Isten (az Atya) körül nem határolható végtelenségérôl szerzünk tapasztalatot.

II. Az egyházi tanítóhivatal tanítása

A Szentháromság szigorú értelemben vett titok (mysterium absolutum), amelyrôl a kinyilatkoztatás nélkül nem szerezhetünk tudomást, és amelyet a teremtett értelem a kinyilatkoztatás után sem képes bensô lényege szerint átlátni. E titok közelebbrôl ezt jelenti:

a) az egy Isten három ,,személyben'' (szubzisztenciában) létezik, ez a három személy az egy isteni természet (az egy isteni lényeg, az egy isteni szubsztancia), és ezért mindnyájan egyformán örökkévalóak és egyformán mindenhatóak (DS 44 188 526 és köv. 1330 és köv.). --

b) Ez a három személy (reálisan) különbözik egymástól (DS 75 531 és köv. 1330 és köv. 2828): az Atya eredet nélkül birtokolja a szükségszerű isteni lényeget (DS 188 75 800 1330 és köv.); a Fiú az isteni lényegnek egyedül az Atya által történô örök közlése (,,nemzés'', a ,,Logosz'' kimondása) által létezik (DS 44 188 és köv. 804 és köv. 1330 és köv.); a Szentlélek nem nemzés által van, hanem egyetlen ,,lehelet'' (spiratio) által az Atyától és a Fiútól származik (mint egyetlen elvtôl) (DS 75 112 850 1300 és köv. 1331). --

c) Az eredésnek e kétféle viszonya következtében tehát Istenben egymástól (reálisan) különbözô (DS 528 573 1330) vonatkozások (DS 408 528 531 és köv. 573 1330; reláció) és proprietások vannak (DS 531 és köv. 573 800), amelyek azonban a maguk részérôl nem különböznek reálisan Isten lényegétôl (DS 803 és köv. 1330). Mindegyik személy az egy Isten; bennük különbség nélkül azonos minden, ha eltekintünk a vonatkozások ellentététôl (DS 1330). Mindegyik isteni személy egészen benne van bármelyik másikban (perikorézis; DS 1331), mindegyik az egy igaz Isten (DS 529 680 790 851). ,,Kifelé'' (a teremtett létezôvel szemben) csupán egyetlen hatóelvet alkotnak (DS 800 1330). Az alkalmazott fogalmakat nem definiálta az egyházi tanítóhivatal.

III. A szentháromságtan dogmatörténetérôl

E titok dogmatörténete tárgyilag abból az egyetlen erôfeszítésbôl áll, hogy az Egyház megôrizze az Újszövetség kijelentéseit, és megvédje ôket (a nyugati gondolkodás teljes fogalmi apparátusának -- természet, személy, lényeg stb. -- felhasználásával és kidolgozásával) a bibliai titok feloldásának mind kifinomultabb kísérleteivel szemben (egyre kifinomultabb fogalmi apparátust alkalmazva). A Szentháromsággal kapcsolatos alapvetô (és a priori várható) eretnekségek a következôk voltak: modalizmus (a Szentháromság Istennek pusztán ,,számunkra való'' aspektusa), triteizmus (az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyszerűen három isten; ,,egységük'' csak fogalmi egység), szubordinacianizmus (ennek különféle formái: a Fiú és a Szentlélek az Atya ,,teremtményei''; az egy Isten lefokozott erôi).

IV. ,,Immanens'' és ,,üdvrendi'' Szentháromság

Alapelvként le kell szögezni (a Szentháromságban való hit tényleges kifejlôdése és a mai rendszeres teológia alapján), hogy Isten a teremtménynek szóló abszolút önközlésében olyannyira saját magát közölte, hogy az ,,immanens'' (magában Istenben levô) Szentháromság azonos az ,,üdvrendi'' Szentháromsággal (amely az ember üdvösségét kieszközli; vö. Isten bennünk-lakozása). Megfordítva: Isten hozzánk való viszonyának háromsága már maga Isten valósága, amilyen Isten önmagában: három-,,személyűség''. Tehát hitbeli tapasztalatunk alapján, melyet Isten igéje (Jézus Szentírás) maga ajándékoz nekünk, a következôket mondhatjuk: a világnak szóló abszolút isteni önközlést mint a közelünkbe jött titkot abszolút eredet-nélküliségében Atyának; mint a történelemben cselekvô elvet Fiúnak; mint nekünk ajándékozott és elfogadott adományt Szentléleknek nevezzük. Bár ezzel a ,,mint'' szócskával az önmagunkra vonatkoztatást fejezzük ki, itt mégis valósággal Isten ,,magában való'' önközlésérôl van szó; az általunk kimondott háromság tehát Istennek magában való háromsága. De mivel mindkét esetben Isten közlésérôl van szó (és nem két teremtményi értelemben különbözô hatásról), ezért mindig ,,ugyanarról'' az Istenrôl van szó.

V. Részletes megfontolások a Szentháromság teológiájával kapcsolatban

1. A kinyilatkoztatás szerint Istenben mint az immanens, szubsztanciális és szükségszerű aktuális élettevékenységek elvében a cselekvés nem valamilyen képességbôl fakad (processio operationis), hanem a cselekvés által közölt valóság a cselekvô tiszta aktualitásából (processio operati) származik: Isten nem szorul változásra, hanem Ôbenne saját teremtetlen létének abszolút, teljes közlése megy végbe két eredésben (processiones) annak megfelelôen, hogy a végtelen szellem lényege a megismerés és a szeretet. Az Atya -- azzal, hogy a végtelen megismerésnek egyetlen aktusában megismeri önmagát és megismer minden benne megismerhetôt -- kimondja sajátlényegét (nocionális aktus), és közben megvalósul a ,,nemzés'' fogalma: az élô eredete az élôbôl saját elevenségének közlése által; a hozzá hasonló tételezése (bibliai kifejezéssel: Isten egyszülött Fia, Logosz). Azáltal, hogy az Atya és a Fiú (görögül: az Atya a Fiú által, ami tárgyilag ugyanazt jelenti) egyetlen hatóelvként szeretetben akarja és helyesli önmagát, végbemegy egy eredés (Jn 15,26), amely az isteni lényeg közlése, mégpedig vagy a szeretônek a szeretett iránti egybehangoló vonzódása (,,lehelés''), vagy az isteni valóságnak szeretetben való elfogadása: Szentlélek.

2. Ezt a két eredést tisztán relatív valóságok gyanánt kell felfogni, mert a maguk valóságában azonosak az isteni lényeg abszolút létével, és ez a két eredés mint két különbözô eredés mégsem lehet semmi (reláció). A két eredés tehát négy relációként létezik: nemzés, nemzettség, lehelés és leheltség; az eredések és relációk nem reálisan, hanem gondolatilag (virtuálisan) különbôznek az isteni lényegtôl.

3. Az egyetlen isteni valóság tehát háromszoros, ,,hiposztazáló'' (mert relációként összetéveszthetetlen), relatív létmódban létezik: a nem-közölt közlésnek mint nemzô kijelentésnek a létmódjában; a közöltségnek mint nemzés általi kijelentettségnek a létmódjában; a közöltségnek mint az egymást szeretô valóságok lehelés általi, szeretô vonzódásának (vagy elfogadásának) létmódjában: az egy Isten lényegének egyetlenségében három ,,személyként'' létezik a hiposztazáló relációk háromsága miatt, vagyis az egyetlen szellemileg tudatos (esszenciális) magánál való létnek háromszorosan ellentétes relativitásában létezik. Ha a ,,három személy'' kifejezés kapcsán önkéntelenül és öntudatlanul a

személy modern fogalmának formális lényegébôl indulunk ki, akkor önkéntelenül három különbözô szellemi cselekvés-központra gondolunk, amelyek vonatkozásban állnak egymással. De ekkor nemcsak azt a hibát követjük el, hogy egy olyan fogalmat veszünk alapul, amely idegen az egy Isten három hüposztasziszának régi tanától, nemcsak abban tévedünk, hogy Jézus Krisztus pszichikai-emberi cselekvés-központját hamisan isteni cselekvés-központként fogjuk fel és ez utóbbit, megint csak hamisan, mint különbözôt szembeállítjuk az Atyáéval, hanem ekkor tárgyilag a triteizmus álláspontjára is helyezkedünk, és ez ma igen nagy veszélyt jelent a vulgáris vallási felfogás számára, amely csak félig-meddig érti az Egyház szentháromságtanát. Az egy Isten Atya, mert eredet nélküli forrás (mint önmagát közlô Isten!), az egy Isten Fiú és Ige, mert azáltal, hogy az Atya kimondja önmagát (és így Atya), ez az önmaga-által-kimondottság viszonylag ellentétes valóságként létezik az isteni életen belül, és az egy Isten relatív valóságaként reális különbséget és így relatív felcserélhetetlenséget alkot Istenben; az egy Isten Szentlélek, mert az Istenen belüli második életfolyamat, a vonzódó (és elfogadó) szeretet életfolyamata hasonló relatív különbözôséget tételez.

„Az Egyház hisz az Istenben, ki lényegében egy, a személyekben hármas; hisz a születetlen Atyában, az Atyától született Fiúban, az Atyától és Fiútól származó Szentlélekben.

Az Atya nem Fiú és nem Szentlélek; a Fiú nem Atya és nem Szentlélek; a Szentlélek nem Atya és nem Fiú.

A három személy egy Isten, és nem három isten, mert a háromnak lényege, természete, istensége egy, és egy minden, hol ezt meg nem gátolja a viszony szembenállása.

Ennek az egységnek révén az Atya a maga egészében a Fiúban van, és a maga egészében a Szentlélekben van; a Fiú a maga egészében az Atyában van, és a maga egészében a Szentlélekben van; a Szentlélek a maga egészében az Atyában van, és a maga egészében a Fiúban van.

Egyik sem elôzi meg a másikat az örökkévalóságban, egyik sem haladja meg a másikat a nagyságban, egyik sem szárnyalja túl a másikat a hatalomban.

Az Atya semmi forrásból nem fakadó forrás; a Fiú forrásból fakadó forrás. Az Atya és a Fiú egy forrása a Szentléleknek; az Atya a Fiú és a Szentlélek egy forrása a teremtményeknek.”

1. A fiú az hím! A hímneműség a teremtett dolgoknak a jellemzője! Ami hím az teremtett! Ami hím az térbeli!

Ha a Fiú(aki hím)(már kimondani is istenkáromlás (???*), hogy Fiú az Isten) az Atyában van ami nem térbeli, akkor ez egy fogalmi ellentmondás!

-------------------------

*"Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat." (Jn. 10;33)

Pedig az Ószövetség kimondja:

"Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az Ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, ERŐS ISTEN, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!" (Ézsaiás 9:5)

2. Az Isten megtudta volna bocsátani a bűnöket a Fiú feláldozása nélkül is?(saját maga féláldozása nélkül)

A bűn nem Istennel ellentétes, hanem Isten hiánya, ahogy a sötétség is a fény hiánya.

A bűn az, amikor Isten óriási szeretetét az Istennel való létet elutasítjuk. Ezt csinálta az első nemzedék mindaddig, amíg Istent annyira megharagították, hogy a elpusztultak. Ez a harag a Megváltóig megmaradt, és ezt a Megváltó engesztelte ki, és a Megváltó odaadta életét értünk.

A halál Biblia szerint:

"A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják." (Bölcs. 2;24)

Azaz a halál a bűn "zsoldja", ezt már több helyen is összegezve van. Aki bűnt követett el a mózesi zsidó vallás szerint ártatlan, tiszta állatot kellett megölnie a bűne bocsánatáért, mert az kiengeszteli az Atyát, lsd. Mózes könyvei, de ezt szerintem úgyis tudod. Ártatlan az, aki a törvényt nem ismerheti, ezért a tiszta, eleve növényevő állat egyben nem ismeri a törvényt, és élete sem vadászó életmód, így őt áldozták fel. Ártatlan ember pedig (Szűz áriát kivéve, de ezt hagyjuk, mert ez csak kimondottan a katolicizmusra tartozik) nincsen. Krisztus, ártatlan Istenként halt meg, ez pedig az egész univerzumot meg tudja váltani, így Krisztus a Sátánt legyőzte, mert a Sátán azt hitte, hogy a halálával a sírba viheti, de nem, mert feltámadt, így a halált legyőzte, vagyis a Sátánt is. Ez a dicsőségről is szól. Az ember képtelen a hibáiból tanulni, és Isten a méltóságát feláldozza, hogy mindent egy szó fejében megbocsásson? Vagy mire gondoltál? A bűnök megbocsátása még egy dolog, de viszont a világ pusztulását megakadályozni, ezzel a Sátán tervét kiküszöbölni így lehet? Isten sértse meg az emberek szabad akaratát?

3. Ha az Isten nem térbeli, majd belőle két rész térbeliként megjelenik akkor ez mi ha nem az Isten humanizálása???!!!

Ezt te vontad le, nem én. Én nem azt mondtam, hogy IstenBől született, hanem azt hogy IstenTől született. Remélem, érted a differenciát.

-----------------------------

De erre a kérdésre mindenképp válaszoljatok! Ebből most kiderül, hogy a a szentháromság politeista nézet, vagy görög mitológia!

Amikor a Fiút a keresztre feszítették! Istent feszítették keresztre???

Igen/Nem - el válaszoljatok csak!!!

Válaszol neked C.S. Levis a "Keresztény vagyok" c. művében:

“Itt próbálom meg elejét venni annak, hogy bárki is azt az igazán ostoba dolgot állítsa, amit sok ember mond Róla: ’Kész vagyok elfogadni Jézust mint az erkölcs nagy oktatóját, de nem fogadom el állítását, hogy Isten.’ Ez az, amit nem szabad mondanunk. Az olyan valaki, aki csak ember volt, és olyanokat mondott, mint Jézus, nem lenne nagy, erkölcsi tanítómester. Az vagy eszelős volna – egy szinten azzal, aki magát buggyantott tojásnak tartja --, vagy pedig maga a pokol ördöge. Választanunk kell. Vagy Isten Fia volt ez az ember és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Elzárhatjuk, mint egy bolondot, leköphetjük, megölhetjük, mint egy démont; vagy lába elé borulhatunk, és Urunknak, Istenünknek nevezhetjük. De ne huzakodjunk elő semmi olyan leereszkedő zagyvasággal, hogy nagy erkölcstanító volt. Ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra. Nem volt szándékában.”

Mondogatják páran, hogy "a Szentháromság tana nem egyéb, mint burkolt többisten-hit."

Ezt a zsidó, unitárius, mohamedán részről állandóan ismételt állítást teljes tévedésnek kell minősítenünk. A többisten-hitet teljesen kizárja a kereszténységnek az az alaptana, hogy a háromság csak az isteni személyekre vonatkozik, nem az egy isteni lényegre; vagyis, hogy Isten csak egy van. A személyek többfélesége semmiképpen sem állítható ellentétbe a lényeg egységével, bárha való igaz, hogy a kinyilatkoztatás nélkül fogalmunk sem volna arról, hogy a "személyiség" és a "lényeg" nem mindig esik egybe. Abból, hogy nálunk embereknél a kettő összeesik, még nem következik, hogy a kettő fogalmilag is egyazon dolog.

Mondhatod erre azt, hogy "mégis csak ellentmondás: Isten egy is, három is."

Ellentmondás lenne, ha azt mondanánk: egy lényeg és mégis három lényeg; egy személy és mégis három személy. De: egy lényeg és három személy éppúgy nem ellentmondás, mint ahogy nem ellentmondás, ha azt mondom; három ember s egy család, vagy: száz katona s egy század. Nem a hármat azonosítjuk az eggyel, hanem a három isteni személyt az egy Istennel. Ebben fogalmi ellentmondást kimutatni nem lehet.

„Mi, keresztények, azt is tudjuk, hogy Isten mivoltához az is hozzátartozik, hogy három személyből áll, azaz Szentháromság. Ennek tárgyalása tulajdonképpen nem tartoznék ide, mert csak a kinyilatkoztatásból tudjuk, mi pedig itt tisztán az emberi ész alapján tárgyaljuk Isten létét és tulajdonságait. Mivel azonban ez a kérdés itt mindenkinek eszébe jut, olyan bőven pedig később sem szándékozunk vele foglalkozni, hogy külön fejezetként legyen érdemes előhozni, legalkalmasabb lesz itt szólni róla néhány szót.

Természetes hogy azt, hogy Isten három személyből áll, nem a józan észből tudjuk, hanem csak onnan, hogy Isten ezt így adta tudtunkra. A Szentháromság annyira nem következik a józan eszünkből, hogy az eszünk még csak fel se tudja fogni. Emiatt általában ellenszenves is az embernek a Szentháromság titka. Pedig, ha gondolkodnának, éppen az ellenkező következtetésre kellene jutniuk.

Nem természetes-e, ha mi a végtelent, tehát az Istent nem tudjuk teljesen felfogni? Ha Istennel kapcsolatban olyasmikre is bukkanunk, amelyek a mi véges eszünket felülmúlják?

Hogy Isten olyan, hogy mivolta a véges emberi észt felülmúlja, az épp oly természetes, minthogy a földkerekséget nem lehet egy kalapba beletenni. Ha egy vallás az Istenről az igazat mondja, akkor előre bizonyosak lehetünk benne, hogy olyanokat is fog mondani róla, melyek a mi eszünk terjedelmét meghaladják.

Az olyan istenfogalom, amelyben mindent teljesen meg lehet érteni, nagyon gyanús. Az ilyen vallást illetően joggal gyanakodhatunk arra, hogy emberi találmány, hiszen teljesen az ember eszének kaptafájára van szabva.

Amit ember talál ki, világos, hogy úgy találja ki, hogy az ember meg is érti. Ellenben, hogy a kereszténység az Isten fogalmával kapcsolatban olyan dolgokat is tartalmaz, melyeket hinnünk kell, mert igazak, de majd csak az örökkévalóságban értjük meg, vagy teljesen akkor se, okos ember számára annak a bizonyítéka, hogy a kereszténység nem emberi elme szüleménye, hanem valóban maga az Isten kinyilatkoztatásának eredménye.

Ami pedig magát a kérdés lényegét illeti, rá kell mutatnunk, hogy a Szentháromság nem ellenkezik az emberi ésszel, mint zavaros logikátlansággal, az említett szovjet író, Gurjev is állítja. Ha a Szentháromság titka az eszünkkel ellenkeznék, nem lehetne igaz. A Szentháromság titka csak felülmúlja az emberi észt, de nem ellenkezik vele. Kétségtelen azonban, hogy az, ami az emberi észt felülmúlja, még lehet igaz. Hiszen mindennapi dolog az is, hogy amit az egyik ember esze felér, az a másikét már meghaladja. Vajon ezen a címen joga van-e a buta embernek azt állítani, hogy az, amit ő nem ért, nem is igaz, hogy ezt mások se értik, s csak nagyzolásból, s hogy őt félrevezessék, állítják az ellenkezőjét?

De kétségtelen, hogy van sok olyan igazság is, amit emberi elme egyáltalán nem tud felfogni. Például hogy milyen lehet a világ vége (ahol Háry János a lábát „lelógatná”), azt se tudjuk felfogni, pedig hát kétségtelenül van vége, mert a teremtett világ nem végtelen. Az egzakt természettudomány még nem találta meg a világ végét, mert minél távolabb látunk el a világűrben, annál távolabbi csillagokat fedezünk fel a mindig tökéletesebbé váló távcsöveinkkel.

Ámde másrészt az is lehetetlen, hogy a csillagvilágnak sehol se legyen vége. De ki tudja elképzelni a végét, tehát azt, ahol már semmi sincs, és általában, hogy mi az a semmi, s hogy meddig terjed ez a semmi?

De még közelebb fekvő dolgokat (olyanokat, amelyek nem kapcsolódnak a végtelenbe) se tudunk megérteni. Hogy lehet például, hogy noha egyes családokban csak hat fiú van s lány egy se, másokban viszont csak öt lány van s fiú egy se, ennek ellenére összlétszámban mégis mindig annyi fiú születik, mint lány, sőt mindig valamivel több fiú (száz lányra száznégy fiú) s ez az arány mindig változatlan?

A Szentháromság nem mond ellene az eszünknek, mert az Egyház nem azt tanítja, hogy három Isten van s mégis csak egy Isten van, vagyis, hogy ebben az esetben a három egy. Ez valóban ellenkeznék az emberi ésszel, tehát nem is lehetne igaz. Az Egyház csak azt tanítja, hogy az Istenben három személy van s az Isten mégis csak egy, de nem azt, hogy a három személy egy személy. A három személy három, csak az Isten egy.

A Szentháromság nemcsak nem ellenkezik az eszünkkel, hanem némileg még meg is tudjuk magyarázni. Például a háromszög oldala külön-külön három, mint háromszög azonban egy. A víz is más, a hó is más és a jég is más, mégis mind a három egy, víz.

Istennek (mint nekünk magunknak is, hiszen az ő hasonlatosságára teremtettünk) két működési módja van: az értelem és a szabad akarat. Mivel azonban Isten változhatatlan, az ő értelme nemcsak időnként működik, mint a miénk, hanem állandóan, mindig egyformán. Mivel Isten végtelenül tökéletes lény, azért az ő értelmi működése, gondolkodása is végtelenül tökéletes. Ezért az ő gondolata nem esetlegesség, nem járulék, nem akcidencia, mint a mi gondolkodásunk, hanem ez is szubsztancia, azaz lényeg. Benne az értelmi képesség nem is csak lehetőség, potencia, amely csak időnként megy át a valóságba s válik aktussá, hanem állandó valóság, állandó aktus.

Ezért az Isten értelmi működése is külön személy, a második isteni személy, a fiú, akiknek bizonyára ezért adja a Szentírás (Szent János evangéliuma) az Ige nevet.

Ha azonban így áll a dolog, akkor világos, hogy az Ige az Isten értelmi működése is Isten, épp olyan Isten mint az Atya, mert hiszen szubsztancia, nem pedig akcidencia, aktus, nem potencia, és végtelen is, mert Istennek minden tulajdonsága immanens [benne rejlő, természetéből következő] és végtelenül tökéletes.

Az Isten épp úgy végtelen és tökéletes, mint maga az Atya, mert hiszen Istennek minden tulajdonsága tökéletes. Épp úgy öröktől fogva való is, mint maga az Atya, mert hiszen nem később kezdett el gondolkodni (önmagát megismerni), hanem létével egyidejűleg, mert mióta Isten van, gondolkodik is. Itt tehát az Atya nem volt előbb, mint a Fiú, mert Istenben a változás lehetetlen lévén, ha most Atya, akkor mindig is az volt. De ha Isten mindig Atya volt, akkor a Fiú is megvolt már kezdettől fogva.

Az emberatyák előbb vannak ugyan, mint a fiúk, ámde (egyetlen, egyszülött fiúról lévén szó), ők is csak mint emberek léteztek előbb, mint fiúk lett. Tehát mint atya, az emberatya is teljesen egyidős a fiával. A különbség csak az, hogy az emberatya nem kezdettől fogva atya, míg az Istenatya kezdettől fogva az.

A harmadik isteni személy, a Szentlélek viszont Isten második működésének, az akaratának a következménye. Az akarat Istenben azonos a szeretettel, tehát a harmadik isteni személy Isten immanens, végtelen szeretetének terméke, illetve jele. Isten végtelen értelmével látta, megismerte az ő végtelen tökéletességét és ez a megismerés olyan tökéletes, hogy állag, alany, szubsztancia s ezért második isteni személy. A kettő együtt végtelen tökéletességükből következően végtelenül szerette egymást. Világos, hogy akaratuk ezen megnyilvánulása, a szeretet is oly tökéletes bennük, hogy ez is szubsztancia, állag, személy. Ez a Szentlélek. A Szentháromság tehát nemcsak nem ellenkezik az eszünkkel, hanem bizonyos tekintetben egyenesen belőle következik.”

Forrás: [link]