Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért van a Bibliában két...

Miért van a Bibliában két teremtési történet két eltérő sorrenddel?

Figyelt kérdés

Mózes1 első fejezete alapján előbb jönnek a növények, utána az állatok, majd Ádám és végül Éva.

A második fejezet szerint még semmilyen mezei növény nem létezett amikor Ádámot teremtette, majd Ádám után jönnek az állatok és végül Éva.



2017. júl. 7. 10:22
1 2 3 4 5 6 7
 31/62 anonim ***** válasza:

Az Újszövetség annyiban hasonló, hogy szintén nem dokumentum műfajjal vetették papírra, hanem euangelion=örömhírként. El mondták a világnak (a 4 evangéliumra gondolok), hogy JK az, akit messiásként várt a zsidó nép, csak kicsit másképp teljesült be, mint ahogy várták.

Annyiban is hasonlít, hogy nem akkor, és nem ott írták le, ahol történt, hanem 30-> évvel később.

Szintén volt egy - számunkra ismeretlen "Q" forrás is.

Valamint az evangelisták beszédeit foglalta írásba valaki (?).


De különbözik a történelmi távolság. Az Ószövetséghez képest, szinte "azonnal", sokszor még a szemtanuk életében írásba foglalták, tehát kevesebb a deformáció lehetősége.

Pontosan illeszkedik a történelmi/természettudományos ismereteinkbe.


Valóban, az akkori profán irodalom nem említi JK-t (, azt hiszem kivéve az Ab urbe Condita, ahogy egy gonosztevő kivégzését JK kereszthalálának azonosítják), ez olyan, mintha az elmúlt században a Brit birodalomban kivégeznének valaki, mert uszított volna a Királynő ellen. Sehol sem lenne nagy visszhangja.

Üdv.

2017. júl. 7. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/62 anonim ***** válasza:

"kevesebb a deformáció lehetősége."

Azért sajnos így is van.


"Pontosan illeszkedik a történelmi/természettudományos ismereteinkbe."

Mármint az akkori (ill. a még 200 évvel azelőtti) tudományba!

Azóta már ebből is nagyon sokat cáfoltak.


"Valóban, az akkori profán irodalom nem említi JK-t (, azt hiszem kivéve az Ab urbe Condita, ahogy egy gonosztevő kivégzését JK kereszthalálának azonosítják), ez olyan, mintha az elmúlt században a Brit birodalomban kivégeznének valaki, mert uszított volna a Királynő ellen. Sehol sem lenne nagy visszhangja."

Á, dehogy! Erről zengene a világsajtó 50 éven keresztül.

2017. júl. 7. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/62 anonim ***** válasza:
51%

" nem akkor, és nem ott írták le, ahol történt, hanem 30-> évvel később. "


Azt is csak onnan lehet sejteni, hogy mikor írták le, amit a Biblia közöl, valójában semmi bizonyíték nincs rá, mit mikor írtak a Bibliába bele.


"Szintén volt egy - számunkra ismeretlen "Q" forrás is. "


Honnan tudod?


"Valamint az evangelisták beszédeit foglalta írásba valaki (?). "


Ezt sem bizonyítja semmi.


"De különbözik a történelmi távolság. "


Hát igen, az egyik két, a másik háromezer évvel ezelőtt íródott állítólag. Nagy különbség, valóban.


" szinte "azonnal", sokszor még a szemtanuk életében írásba foglalták"


Ezt mi bizonyítja?


"tehát kevesebb a deformáció lehetősége. "


Na, kétezer év, az nem semmi.


"Pontosan illeszkedik a történelmi/természettudományos ismereteinkbe. "


Főleg a csodák, mert a halottfeltámasztás, vagy a vízen járás ugye nagyon természettudományos.

Ami a történelmet illeti, sokáig csak elszórt utalások léteznek arra, hogy kereszténység egyáltalán létezik és a pár szavas megjegyzésekből az is látszik, hogy nem sok különbséget láttak a keresztények és a zsidók között, így nyilván nem is lehetett az a különbség nagy, mert akkor az látszott volna, vagyis az őskeresztények teljesen másban hihettek.


"Valóban, az akkori profán irodalom nem említi JK-t "


Semmi sem említi.

2017. júl. 7. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/62 anonim ***** válasza:
30%
A bibliát ostobák írták és a még hülyébbek el is olvassák
2017. júl. 7. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/62 anonim ***** válasza:
86%

"A bibliát ostobák írták és a még hülyébbek el is olvassák"


Ez így biztosan nem klappol, én is elolvastam ateista létemre és attól függetlenül, hogy nem hiszek benne, számos értéket lehet benne találni.

Az Ószövetség is egy fantasztikus mű, telis tele érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal, leírásokkal és korabeli intelmekkel, szokásokkal, illetve az akkori hiedelmekkel, erkölcsi és filozófiai nézetekkel.

Ugyanez vonatkozik az Újszövetségre, aminek az emberközpontúságából sok gondolat ma is megkapó és talán érvényes is, attól függetlenül, hogy sok meg túlhaladott, de mindenképpen a mai erkölcs alapjául szolgált.

Nem kell benne hinni, de ilyen módon sértegetni sem kell, a hívőiket meg pláne, legfeljebb felvilágosítani őket, az nem tilos.

2017. júl. 7. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/62 anonim ***** válasza:

Helló 32!


"Mármint az akkori (ill. a még 200 évvel azelőtti) tudományba!

Azóta már ebből is nagyon sokat cáfoltak. "

Konkrétan mire gondolsz az Újszövetségi iratok tekintetében?


"Á, dehogy! Erről zengene a világsajtó 50 éven keresztül."

Azért gondolj bele, hogy Heródesről, Pilátusról - akik megemlékezik a profán irodalom is -, csak néhány bekezdés született. Egyáltalán az írásbeliség nem nagyon volt jellemző még arra a korra.

Most fel tudsz idézni néhány SIITA forradalmárnak a nevét? Nem ér használni a GOOGLE-ot? Ugye, hogy semmi nyoma nem maradt benned - így másban sem - ezekről?!

Üdv.

2017. júl. 7. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/62 anonim ***** válasza:
93%

Kedves kérdező!


Mózes 1. könyvének 2. része nem egy másik teremtéstörténet, hanem a 6. nap részletes leírása. A második rész tehát beszámol az Édenkert és az első emberpár teremtéséről stb.

"19. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat;"

1Mózes 2,19 csak látszólag állítja azt, hogy a szárazföldi állatokat és a madarakat Ádám után teremtette.

Az említett ige a régmúltra értendő. A héberben a 'formált' szó egyértelműen úgy értendő 'megformálta volt'. Tehát az ige így értendő: 'Tehát az Úr Isten megformálta volt a földből a mezei állatokat és az égi madarakat.'Így teljesen eltűnik a látszólagos ellentmondás az 1. résszel.

A másik is látszólagos probléma.

1.Mózes 1,12. 'Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint.'

1.Mózes 2,5-ben azt mondja 'és ember sem vala, ki a földet mívelje'

'8. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.'

' 9. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót'

'15. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt. '

Nyilvánvalóan kultúrnövényekről van szó, amit a kertben ültetnek és nem a növényekről és fákról általában. Tehát nincs ellentmondás.

2017. júl. 7. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/62 anonim ***** válasza:

"Egyáltalán az írásbeliség nem nagyon volt jellemző még arra a korra. "


Tévedsz, a legjobban dokumentált időszak talán az ókorból a korai császárság.

2017. júl. 7. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/62 anonim ***** válasza:

Helló 32!


"Azt is csak onnan lehet sejteni, hogy mikor írták le, amit a Biblia közöl, valójában semmi bizonyíték nincs rá, mit mikor írtak a Bibliába bele."

Nem. Sajnos nincs igazad. Egészen jól be tudták lőni a korát, hiszen a II. évszázadtól már katalogizálták ezeket. Később a másolások idején képesek voltak megszámolni a szavakat is másolás után, hogy ne legyen hibás a másolat.


"Honnan tudod? "

Mert az első 3 "szinoptikus" evangélium sok esetben gyanúsan egyforma tartalmat is használ.


"Hát igen, az egyik két, a másik háromezer évvel ezelőtt íródott állítólag. Nagy különbség, valóban.

Itt arra gondoltam, hogy nem 4-6 ezer évvel ezelőtti történésekről szól az Újszövetség.


"Ezt mi bizonyítja? "

Fent már írtam erről.


"Na, kétezer év, az nem semmi."

Az írásbeli forma más sokkal kevésbé változhat, mint a szájhagyomány útján terjedt történet. Erre gondoltam.


"Főleg a csodák, mert a halottfeltámasztás, vagy a vízen járás ugye nagyon természettudományos."

A csodák soha sem illeszkednek a természettudományos rendbe, hiszen ez a csodák jellegéből következik. Én történelmi és természettudományos állításokat/leírásokat gondoltam.


"Semmi sem említi."

Részben igaz, de erről már fentebb beszéltem.


Üdv.

2017. júl. 7. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/62 anonim ***** válasza:

Helló 34!


Akkor mit keresel itt ennél a témánál? Kicsit gonoszkodni jöttél? :)

Ha hülyeség az egész - szerinted -, akkor minek olvasgatsz ilyen posztokat?


Üdv.

2017. júl. 7. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!