Hogy bizonyítsák be az ateisták a saját igazukat, ha a vallásosak még azt se hajlandók megmondani, hogy minek a nem létezését bizonyítsuk be?
Semmilyen más vezetőképességű anyaghoz nem kell viszonyítani.
A tökéletessége a vezetőképességre vonatkozik, és nem másra. Nem tökéletes mindenben.
De a vezetőképessége úgy tökéletes, hogy semmilyen más vezetőképességgel nem kell összehasonlítani.
A keresztények szerint az istenük MINDEN tulajdonságában tökéletes. Szerintem ez fizikailag lehetetlen: pl. tökéletes jóság és igazságosság együtt nem létezhet.
Nem.
Tökéletes vezetőképesség az, ami semmilyen formában nem gátolja az elektronok áramlását. Az ilyen (kör)vezetőben elindított áram örökké megy, soha nem áll le, míg külső hatás nem éri.
Amint látod, ebben a meghatározásban nincsen szó ennél gyengébb vezetőről.
"A meghatározáshoz már eleve ismert kell legyen olyan vezető, ami részben gátolja az elektronok áramlását. Hiszen ha csak a megfogalmazásod szerinti tökéletes vezető létezne, akkor az elektronáram gátlásának hiánya nem lenne kritérium a tökéletességhez, hanem ez lenne egyszerűen sz egyedüli ismert, vagyis a normál vezetőképesség."
Tökéletesen igazad van!
Itt van az ember például, a maga tökéletlenségével ugye!
Hibázik, vét Isten törvényei ellen, hajlik a bűnre, stb...
Vehetjük a NEM TÖKÉLETES példájának.
Hozzá képest Isten vehető a tökéletes lénynek. Hibátlan, nem hibázik, tökéletesen jó, stb...
Azaz, itt valami sántít, Isten hibázik, hiszen megbánja a teremtést az özönvízkor, kissé félrecsúszik a műve, az ember gonosszá lesz... (Nem volt tökéletes a teremtés) Ajaj, akkor Isten se tökéletes!
De hát nála definitíve kikötöttük, hogy tökéletes. Akor most mi van???
Ez ellentmondás.
"már eleve ismert kell legyen"
Nem kell, hogy létezzen ilyen. Bőven elég feltételezni.
#66
Igen, ez jogos. De mit változtat ez az egészen? Ugyanúgy van valami, ha csak elméletben is, amihez viszonyítva lesz tökéletes a szóban forgó vezetőnk.
És ezzel mi a problémád?
Akkor is lehet tökéletes, ha rajta kívül nem létezik más.
#68
Hogy még mindig ott tartunk hogy tökéletes csak valaminek a viszonylatában értelmezhető...
Én egyáltalán nem értek veled egyet, szerintem nem kell máshoz viszonyítani a tökéletest.
"Hiszen ha csak a megfogalmazásod szerinti tökéletes vezető létezne, akkor az elektronáram gátlásának hiánya nem lenne kritérium a tökéletességhez, hanem ez lenne egyszerűen sz egyedüli ismert, vagyis a normál vezetőképesség."
És mi zárja ki, hogy a normál vezetőképesség megegyezzen a tökéletessel?
De még mindig nem értem, hogy ennek mi köze Istenhez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!