Hogy bizonyítsák be az ateisták a saját igazukat, ha a vallásosak még azt se hajlandók megmondani, hogy minek a nem létezését bizonyítsuk be?
megteremtette a fényt, a sötétséget és innentől kezdett el telni az idő.
nem, nem innentől kezdett el telni az idő.
csak innentől lett az idő jelei.
mivel hogy nappal után éjszaka jön és aztán nappal.
tehát idő múlása.
mint ahogyan az évszakok.
az emberek ezeket felismerték és elkezdték mérni az időt.
tehát maga az idő létezett még mielőtt felismerték volna az emberek.
mint pld mikor azt mondjunk hogy az idő számításunk ellőt.
és ahogyan azt már említettem senki sem tudja Isten megjelenésének a kezdetét.
de Istennek az idő egyáltalán nem számít.
aki már találkozott Istennel valóságosan azt nem lehet meg inogtatni.
mivel már ismeri az úrat.
"és ahogyan azt már említettem senki sem tudja Isten megjelenésének a kezdetét."
Tehát akkor Istennek volt kezdete? De akkor hogy lehet örök?
pontosan ezért.
mert senki sem tudja Isten megjelenésének a kezdetét.
mert mindég is létezett.
mindennek előtt.
Ezért nem tudtok senkit meggyőzni.
nos ez nem is a mi dolgunk,csak átadni a jó hírt.
a többi a szentszellem dolga.
a szent írás bolondság a hitetlen embereknek,de nem az a hívőknek hanem erő.
mely Isten szent szava.
szabad keresztény,és ha valaki megakar térni bármely valláshoz az az ö szíve joga legyen.
Isten nem kényszerít senkit sem,szabad akarat.
Ami valószínű, hogy én most elmegyek uzsonnázni.
Te pedig ne mondd meg, hogy mi a célja az összes vallásos embernek. Találkoztam térítőkkel, valóban, de a vallásos emberek létszámához viszonyítva valami hihetetlenül elenyésző számban.
A kérdés inkább, hogy miért akarsz te itt a nem-vallásos hitedhez téríteni embereket? Mit számít neked az, ha valaki hisz vagy nem, ha igen miben, ha nem miért nem...
Utolsó sorban pedig, az, hogy szerinted az összes vallásos téríteni akar, ez a te HITED, melynek te állsz a középpontjában. Mi vagy te?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!