A teisták miért nem tudnak érvelni?

10:12

Azt nem értem, hogy elhiszed egy felsőbbrendű valami létét, de azt nem hiszed el, hogy ilyen funkciói is vannak? :)

Ha pedig tudod, hogy ez a valami örökkévaló, akkor miért hiszed azt, hogy te/bárki igazából is meghal, aki az "ő" képére lett létrehozva. Nem valószínűbb, hogy mi is, vagyis az igazi önmagunk, az halhatatlan?

Tehát, ha így van, akkor ennél sokkal többről van szó.

Egyébként nem lehet, hogy pont azért nem tudtál a gyülekezetnek tovább hinni, mert nem volt - és most pont a topik kérdésére alapozok - "kielégítő" érvük az mellett?

Elhidegültél e vallási kötés felől, és magadnak alkottál meg "hitet", ha jól sejtem. Ezzel nincsen semmi baj, én ugyanezt az utat választottam, de én nem voltam soha semminek a tagja sem.

Nem lenne jobb, ha arra használnád Őt, hogy olyan szintre emeld magad, ahol nem is jön elő semmi, amit kezelni kellene? Ezt azért kérdem, mert nekem nem volt nagyon problémám az életben, vagyis történt olyan, amiből az csinálhattam volna, de valahogy bőven elég voltam én magam is a megoldásra, és igazából magamat hittem képesnek rá(nem kellett szólnom senkihez, nem volt rá szükség). Ez utólag ki is derült, hogy igaz, és "hatalmamban" áll. Sőt mindenkinek! S ez az, amiről beszélek. Nem jobb a rossz dolgok elejét venni inkább, mint belecsöppenni folyton? Mert ha belekerül mindig, akkor ugyan mit tanult az ember belőle? Úgy gondolom, hogy ezekre a dolgokra előre is fel lehet készülni, hogy ne utólag kelljen rádöbbenni, "szenvedni" és fohászkodni bármiért is.

ui.: Egyébként nagyon örülök, hogy kellemes beszélgető partnernek tartasz. :)

üdv

25/F

A gyülekezettől magától nem azért hidegültem el, mert nem tudták érvekkel alátámasztani azt, amit mondanak. Egészen pici korom óta megadták a lehetőséget a szüleim, hogy megismerjem az egyházak életét, támogattak, de sosem köteleztek. Én döntöttem úgy, hogy megkeresztelkedem, ahogy minden másban is az egyházi életemmel kapcsolatban. Ebbe a gyülekezetbe pont akkor keveredtem bele, amikor lelkileg kicsit mélyponton voltam (első szerelmi csalódás 16 évesen:)), és vakon bíztam, hittem, mert úgy éreztem ott támaszra lelek. Kb egy év után nem azért hidegültem el az egésztől, mert nem tudtak már érveket sorakoztatni elém, egyszerűen egy újabb nehezebb pillanatban nem hogy többnek, szépen lassan egyre kevesebbnek és egyre boldogtalanabbnak éreztem magamat. Az oka az volt, hogy mint hétköznapi embert, sosem hallgattak meg. Kíváncsiak voltak arra, hogy milyen a kapcsolatom Istennel, milyen tanulságot vontam le adott történetből, miket olvastam a héten a Bibliában, milyen jó cselekedeteket tettem... ha problémám volt, akkor "majd imádkoznak értem", de sosem voltak kíváncsiak arra valóban hogy vagyok, mi van velem. Amikor már úgy éreztem nincs kivel beszélgetnem, a barátaimat részben ők szakították el tőlem, akkor kaptam egy olyan pofont tőlük, ami után úgy döntöttem többé nincs szükségem egyetlen egyházra sem. Lényegében a szabadságomat akarták kicsit lekorlátozni (bár ez így kicsit túlzás), úgy döntöttem ezt már nem tűröm el. Egy hihetetlenül boldog pillanatomban iszonyatosan letörtek, ami eszméletlenül rosszul esett, és én hülye ezt azonosítottam Istennel... Jó pár hónapba beletelt mire lélekben is széttudtam választani a gyülekezetet és Istent, mire elhitettem magammal, hogy amit akkor kaptam, azt nem Isten "üzente" nekem, csak egy ember, aki egy fokkal sem jobb vagy felsőbb rendűbb nálam.

Igyekszem létrehozni a magam kis vallását, ezt jól látod, de még úgy érzem nem forrott ez teljesen ki bennem. Egész életemben azt hallgattam hogy mi hogy volt, forgattam a Bibliát, lényegében mintha ezt hittan órákon egész pici koromtól belém nevelték volna. Ez nem jelenti azt, hogy én vakon elhiszem, de valahol természetesnek veszem, mivel ezzel nőttem fel. Tehát nekem szerintem mostantól hiába mondanának egyértelmű cáfolatokat vagy tényeket, ez szerintem így is marad bennem. Sosem érveltem a vallás mellett és ellen, mert hülyeségnek tartom az előzőekben leírtak miatt. Úgy gondolom lényegtelen is, hogy a Vele kapcsolatos történeteket elhiszem-e vagy sem, mert a bennem kialakuló "vallásban" ez abszolút nem számít.

Az pedig igen, jó lenne ha a problémák "elé" tudnék menni, de egyelőre még nem jöttem rá hogyan is lenne ez kivitelezhető. Bizonyos értelemben még egy elveszett kislány vagyok, aki most kezdi próbálgatni a szárnyait a nagyvilágban, talán majd egyszer én is eljutok arra a szintre, hogy teljes értékű, boldog életet éljek a segítségével abszolút problémamentesen, de addig marad a félmegoldás :)

Halottakra visszatérve én elhiszem hogy bizonyos értelemben "örökké élünk"! Nem csupán azért beszélek olykor az elhunyt családtagjaimhoz, mert azzal megkönnyebbülök... Én hiszek benne, hogy ők hallanak, ahogy abban is, hogy most már egy sokkal jobb helyen vannak, boldogok, ugyanakkor egy nem hívő számára is megnyugvást hoz az, ha legalább a legnehezebb, kezdeti időszakban ebbe tudnak kapaszkodni. Még is csak egy szebb gondolat, mint azzal lefeküdni, hogy "a legjobb barátnőmet bogarak rágcsálják valahol a föld alatt", mert igen, lehet ez valóban így van, de azt hiszem ez pont egy olyan dolog, amivel sok fájdalomtól megkímélheti magát az ember! :) Én ha imádkozok, sokszor hozzájuk/értük is imádkozom, mert tudom hogy valahol még vannak, és hallanak engem, és nem utolsó sorban a legtöbb ilyen imánál könnybe lábad a szemem, mert ha arra gondolok pl dédimamám mennyire őszinte öleléssel köszönt mindig vagy mennyire féltett amikor életemben először utaztam egyedül külföldre, akkor ha egy utazás előtt gyújtok egy mécsest, és "őrző szemekért" imádkozom, mindig ezek a szép emlékek jutnak eszembe, szinte már érzem azt az ölelést... Ez így fájdalmasnak tűnhet, de valójában egy iszonyat jó érzés :)

De most azt hiszem abba hagyom, mielőtt kicsit kettyósnak néznek páran :)

17:29 !

Mi köze a kettőnek egymáshoz? Logikai úton bármelyik igaz lehet a saját rendszerében. Pl. a newtoni fizika is logikus, és az einsteini relativisztikus világkép is. Mindkettő létjogosult és logikus, pedig egészen máshogy írják le a világot.

Isten lehetséges létének egyetlen kritériuma van. Méghozzá az, hogy a tudatnak nem alapfeltétele az általunk definiált és a mi univerzumunkban anyagnak mondott valami. Attól a pillanattól fogva, amint megengedjük (elismerjük) azt amit a kozmológusok, kvantumfizikusok állítanak, (hogy a világ nem írható le a 4 tér-idő dimenzióban, vagy vannak szingularitások amelyekre szintén nem igazak a a mi univerzumunk törvényei), szóval ettől fogva nagyon is logikus, hogy létezhet olyan entitás, tudat, amelyet istennek mondhatunk. Sőt nemcsak hogy logikus, hanem legalább annyira törvényszerű, mint az, hogy nem csak a földön van élet, hanem az univerzum más helyein, bolygóin is.

Persze ha szinte szükségképpen létezik is egy hozzánk képest felsőbbrendű tudat (nevezzük istennek), az még nem jelenti azt, hogy a biblia vagy bármelyik bölcselet helyesen értelmezi ezt az istent, és tanításait. Sőt biztos, hogy minden vallás csak egy szűk szeletét képes egyáltalán felfogni, megfogalmazni ennek az istenségnek. Ezért is különbözhetnek a vallások egymástól. Persze az is lehet, hogy isten soha sem lépett kapcsolatba az emberiséggel az elmúlt néhányezer évben és csak kitaláció az egész. Valakik a hasukra ütöttek Kínában, Indiában, Egyiptomban, a szent-földön stb, stb és kitalálták, Istent. Azt azért látni kell, hogy ez az isten nagyban különbözik az őskor emberének (tudatlanságból, félelmeiből fakadó) különböző szellemeitől. Ez az isten (bár ezek a bölcseletek más-más úton közelítik meg, írják le, de) az egység, az egész, a szeretet megszemélyesítője.

Persze lehet mindez véletlen, sőt lehet az akkori társadalmasuló emberiség szükségszerű válasza az újonnan felmerülő problémákra. Igen lehet, nincsenek 100%-os bizonyítékok. Egy azonban biztos biztos, NEM LOGIKÁTLAN, sőt...

TE HÜLYE VAGY!

AZ ATEISTÁL(PL.:ÉN)TUDNAK ÉRVELNI(P:.:Miért hal meg szenvedésben egy csomó tiszta lelkű istenhívő ember, ha létezik isten?

Aztán: Isten létezésének NINCS logikai alapja!)

ÚGYHOGY NE TERJESSZ ILYESMI BAROMSÁGOKAT!